A liberális, Brüsszel-párti Donald Tusk lengyel kormányfő hatalomra kerülése óta Lengyelország külpolitikája lényegét tekintve nem változott: megfontolt lépésekkel halad az európai nagyhatalmi cím felé. Az esélyt az orosz-ukrán háború kitörése teremtette meg számára, amely nem csak meggyengítette a régi riválist, Németország, de Lengyelország Ukrajna támogatása és a háború folytatása által főszerepbe került az európai politika alakítását illetően. De ahhoz, hogy ezt az ambíciót gyakorlati hatalomra tudja váltani, Tusk előbb le akar számolni politikai ellenfeleivel, a konzervatívokkal.
Március közepén a liberális Donald Tusk és a konzervatív PiS (korábbi kormánypárt) színeiben államfővé választott Andrzej Duda lengyel államfő Joe Biden amerikai elnöknél tettek látogatást. És az összhang tökéletesnek tűnt.
Ez annyira nem meglepő. A PiS kormányzása elképesztően szorosra fűzte Lengyelország és az USA kapcsolatát, már a háború kitörése előtt is. A haderőfejlesztés nem európai, hanem elsősorban amerikai, másodsorban dél-koreai fegyverek vásárlására épít. Ezeket a beruházásokat Tuskék folytatni fogják.
A lengyelek 250 ezer fősre akarják növelni hadseregüket. Ha ezt elérik, akkor a lengyel hadsereg létszámban eléri az európai szinten legerősebb francia haderő nagyságát, és túlszárnyalja az eléggé gyengélkedő német haderőt is (Németország 215 ezer fős célt tűzött ki, jelenleg valamivel több, mint 180 ezer katonája van).
Az orosz-ukrán háború Lengyelországot Európa meghatározó hatalmává emelte ki, aki megkerülhetetlen, ha Ukrajna támogatásáról és az orosz fenyegetés feltartóztatásáról van szó. A háború árnyékában puha, politikai módszerekkel gyengíthette a német gazdaság energiaellátását (Jamal vezeték elzárása), nyilatkozatai a korábbinál jóval fajsúlyosabban estek latba, nem csak azok radikálisan oroszellenes tartalma miatt, hanem mert ott volt a háttérben az USA hátszele.
Közben Németország a gyenge kormány és a leépülő gazdasága miatt egyre gyengül. Nehéz lenne letagadni, hogy a lengyelek ennek valójában örülnek. A PiS kormánya maga idejében folyamatosan ostorozta a németeket, gigászi, ezermilliárdos jóvátételt követeltek tőlük a második világháború szörnyűségeiért. A retorika már-már ellenséges volt.
A liberális, Brüsszel-párti Donald Tusk kormánya már nem ezt a vonalat követi. Mivel Tusk Angela Merkel egykori német kancellárnak köszönhette kinevezését előbb az Európai Tanács, később az EPP élére, sokan német ügynöknek gúnyolják. Hatalomra kerülése után azonban, bár az ellenséges hangnem megszűnt, mégsem a német kapcsolat kapott hangsúlyt nála – hanem a francia.
A PiS bukása és Tusk hatalomra kerülése után az új kormányfő hibernálta a Brüsszel szemében tekintélyes szálkát jelentő Visegrádi Négyek együttműködését, szorosabbra fűzte viszont kapcsolatát Csehországgal. Az egykor Brüsszel ellen harcoló, a csehekkel és szlovák kormányokkal kevésbé egy húron pendülő magyar-lengyel tandem lényegében felcserélte szövetségeseit. A lengyelek most a csehekkel működnek együtt, a magyarok pedig Szlovákiával.
Lengyelország azonban nem adta fel a Három-tenger Kezdeményezés (Intermarium) projektjét, feltéve, hogy lesz elég (amerikai) forrás annak finanszírozására. Az Intermarium lényege, hogy kelet-nyugati infrastrukturális hálózat mellett kiépül végre egy észak-déli struktúra is, a Balti-tenger lengyel partjaitól a horvát és román tengerpartig, létrehozva egy Varsó központú gazdasági vonzáskörzetet – ami nem csak gazdasági versenytársa tud lenni Németországnak, de beékelődne a német és orosz gazdaság közé, jó időre megoldva ezzel az amerikai nagyhatalmi dilemmákat Európában.
Tusk felújította a PiS németellenessége miatt hibernált Weimari Háromszög együttműködést is, amely a Lengyelország, Németország, Franciaország tengelyt jelöli. Ám ebből egyelőre a lengyel-francia vonal a jelentősebb.
Lengyelország ugyanis Csehországgal és Franciaországgal együtt most az orosz-ukrán háború számukra előnyös forgatókönyvén dolgoznak, nyugati katonák Ukrajnába küldését szorgalmazzák.
A lengyel külpolitikát elnézve nem is meglepő, hogy Tusk elszabadult hajóágyúként, ellentmondást nem tűrő módszerekkel próbálja megszilárdítani hatalmát, úgy, mintha csak egy ciklusra kapott volna esélyt (ami nincs kizárva).
Erőszakosan, erőltetett menetben vette át a közmédia feletti irányítást. Nem úgy, mint amire most a szlovák kormány készül, hanem rendőri erővel, alkotmány- és törvénysértő eszközökkel.
Hasonló zajlik az ügyészségek, bíróságok berkeiben is, és a személycserék a diplomáciát is elérték. Ez utóbbi azért érdekes, mert belpolitikai céljai vannak – és nem a külképviseletekkel van gond.
Tusk nem sokkal azután, hogy együtt mosolygott Joe Biden oldalán Andrzej Duda elnökkel, hazatérve Amerikában azonnal belengette 50 (!) vezető diplomata elmozdítását. A nagykövetek leváltásához Duda jóváhagyására lenne szükség, de mivel a PiS kinevezettjeiről van szó, Duda az esetek nagy többségében nem felelne meg Tusk követelésének.
Erre a lengyel kormányfő kijelentette, hogy ha Duda nem hagyja jóvá a személycseréket, akkor hazahívják a nagyköveteket, és nem is engedik vissza őket a külképviseletekre, és megvárják, amíg új elnök lép hivatalba – addig pedig majd diplomáciai ideiglenes ügyvivők (chargé d’affaires) vezetik a nagykövetségeket.
Ez szó szerint politikai hadüzenet volt Duda ellen. Tusknak ugyanis két oka is van, hogy minél nagyobb feszültséget és ellenségképet gerjesszen a lengyel belpolitikában. Áprilisban helyhatósági választások lesznek Lengyelországban, júniusban pedig EP választások. Mindkettőben Tusknak elemi érdeke, hogy legyőzze a konzervatívokat.
Tusk kifejezetten keresi tehát a konfrontációt Dudával, aki vagy felveszi a kesztyűt (és akkor rásütik, hogy keményfejű, ellenséges elnök) vagy inkompetensnek fog tűnni.
Van egy harmadik, távlati oka is: jövőre tartják a lengyel elnökválasztásokat, Tusk pedig saját emberét szeretné beültetni Duda székébe. Az ok prózai: Lengyelországban az elnöki vétó megtöréséhez három ötödös többségre lenne szüksége a kormánykoalíciónak, de nem rendelkezik ennyi mandátummal a szejmben.
Duda tehát jócskán megkeserítheti Tuskék életét. De nem csak ő.
Tusknak nem olyan homogén a kormánykoalíciója, mint a PiS-é volt. Még a legkisebb, a Lengyel Parasztpárt frakciója nélkül is belebukna a kormányzásba. Ezért nem támadt neki az ukrán termékek miatt tiltakozó gazdáknak, és ezért követelte (látszólag) az EU-tól, hogy ne hosszabbítsa meg az ukrán termékek és gabona vámmentességét.
Lengyelország tehát szeretne megerősödni – a kormányzópártok ideológiai beállítottságától függetlenül. A nagy kérdés az, hogy a belső feszültségeket, politikai intrikákat, regionális és ideológiai megosztottságot elnézve nem nagyobbak-e a lengyel ambíciók, mint amit valójában Varsó elbír.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
