Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter kollégáihoz hasonlóan csak a sajtóból értesült arról, hogy az Alkotmánybíróságnak kifogásai vannak a Közegészségügyi Hivatal 223-as számú rendeletével szemben, mely a külföldről hazatérők határátlépésének feltételeit taglalja. A tárcavezető hagyományos szerdai sajtótájékoztatóján nem is kívánt ezzel kapcsolatban bővebben nyilatkozni.
Mint mondta, amint megkapják az Alkotmánybíróság véleményezését és kifogásait, reagálnak majd. Addig is kiemelte, hogy kitart amellett, hogy a már beoltott személyeknek minél szélesebb körű enyhítéseket biztosítsanak.
Azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróság döntése mennyire lesz hatással azokra, akik jelenleg is külföldön tartózkodnak, Lengvarský elmondta:
Az intézkedések, melyek az Alkotmánybíróság után történnek, mérsékeltebbek lesznek, mint a mostaniak, tehát akik már elutaztak nyaralni, nem kell, hogy féljenek
cikkünk frissül!
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »