Gulyás Gergely kiáll Orbán Balázs mellett

A miniszterelnök politikai igazgatója félreérthetően fogalmazott, ez azonban nem változtat az elmúlt évtizedben a magyar közéletben végzett kiváló munkáján – írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

Gulyás Gergely Orbán Balázs Mandinernek adott interjúban tett nyilatkozatára reagált, amelyben a miniszterelnök politikai igazgatója az Oroszországgal szembeni védekezésről és 1956-ról beszélt.

Orbán Balázs félreérthetően fogalmazott, márpedig ilyenkor a politikában mindig lesznek, akik félreértik az elhangzottakat – vélekedett a miniszter, kiemelve, hogy a politikai igazgató néhány órával később egyértelművé tette, hogy szavai nem voltak pontosak, de álláspontja félreérthetetlen: 1956 hősei a magyar nemzeti panteon legdicsőbbjei közé tartoznak.

Ezen a sziklán áll a magyar alkotmány is: „mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki” – mutatott rá Gulyás Gergely.

A miniszter úgy fogalmazott, most azok rágalmazzák Orbán Balázst kitartóan és engesztelhetetlenül, akik nem félreérthetően szoktak fogalmazni, hanem a hazugság bajnokai.

Hírdetés

Példaként említette Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét, akiről azt írta: „a legrosszabb kommunista gyakorlatot idéző módon saját feleségéről készített titokban hangfelvételt”, és „nem telik el nap, hogy tényszerűen ne állítson valamilyen valótlanságot”.

Szintén megemlítette Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét, „aki a tiltott önkényuralmi jelképek közül a vöröscsillagot akarta legalizálni”, aki kiteszi Nagy Imre képét a Facebook oldalára, úgy hogy felesége soha meg nem tagadott nagyapja Nagy Imre gyilkosainak egyike.

Dobrev Klára nagyapja, Apró Antal volt az ugyanis, aki az Országgyűlés elnökeként a parlamentben tapsvihar közepette jelentette be Nagy Imre kivégzését, amelyet a „nép jogos elégtételének… az ellenforradalom méltó megbosszulásának” nevezett – jegyezte meg.

„Micsoda visszataszító álszentség. Ebből elég!” – jelentette ki Gulyás Gergely.

A miniszter kiemelte, Orbán Balázs a magyar közéletben az elmúlt évtizedben kiváló munkát végzett, amelyen egy félreérthető, de általa azonnal egyértelműen tisztázott nyilatkozat nem változtat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »