Lelki estek elnevezéssel előadás-sorozat indult a Árpád-házi Szent Margit Plébánián

Lelki estek elnevezéssel előadás-sorozat indult a Árpád-házi Szent Margit Plébánián

A budapest-újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit Plébánia idén ünnepli alapításának 90. évfordulóját; ebből az alkalomból az egész éven átívelő rendezvénysorozat kezdődött január 18-án, Szent Margit ünnepén. A lelkigyakorlatok, koncertek, kiállítások közül is kiemelkedik a „Lelki estek” sorozat, amely Parancsok szeretetből – A tízparancsolatról a 21. században címmel indult el február 2-án.

A nagy számban összegyűlt hívek rövid körmeneten vettek részt a templomban, majd Monostori László esperes, a templom plébánosa mutatott be szentmisét.

Az evangélium Szent Lukács könyvéből hangzott el, az idős Simeon tanúságtételét leíró versszakasz (2, 21–32). Szentbeszédében Monostori László emlékeztetett rá: az ünnep hivatalos neve Urunk bemutatása a templomban. A zsidó törvények szerint a fiúgyermeket születése után negyven nappal szülei bemutatták a templomban és Istennek ajánlották. Van azonban az ünnepnek egy gyönyörű, hagyományos népies elnevezése is: Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Vajon mi köze a gyertyáknak ahhoz, hogy Jézust bemutatták a templomban? – tette fel a kérdést a plébániai kormányzó. A válasz az evangéliumban van. Az idős Simeonnak az volt az egyetlen vágya, hogy addig ne haljon meg, amíg nem látja meg a Megváltót. Isten megadta neki azt a kegyelmet, hogy lelki szemeivel felismerje: a csöpp gyermek, akit Mária és József elhozott a templomba, ég és föld Ura. Ajkai pedig hálaéneket zengtek: „Most bocsásd el Uram, szolgádat, szavaid szerint békességben, mert látták szemeim üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél világosságul a nemzetek megvilágosodására és dicsőségére népednek, Izraelnek.” Benne van ebben, hogy Jézus nemcsak a zsidókhoz, hanem a pogányokhoz is, minden néphez eljött, hogy megváltson minket, és ő maga a Világosság.

László atya rámutatott: az evangéliumban Jézus többször is beszél a világosságról. Van, amikor magáról mondja, „Én vagyok a világ világossága”, de a hegyi beszédben például így szól híveihez: „Ti vagytok a világ világossága!” S mindkettő igaz. Ő a legfőbb világosság – a húsvéti gyertya is Jézust jelképezi, hogy a világosság legyőzte a sötétséget, az élet erősebb a halálnál –, de mi is világosságra vagyunk teremtve. Ezért van ma a sok gyertya, a sok fény, mert Jézus azt szeretné, hogy mi is világítsunk, szavainkkal, de elsősorban életünkkel. A tízparancsolatban is azt üzeni nekünk Isten, hogyan éljünk, döntsünk életünk határhelyzeteiben, mit kell tennünk azért, hogy elnyerjük az örök életet, s hogy hogyan juthatunk el a bölcsességig, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól, a helyest a helytelentől, a fontosat a kevésbé fontostól. Ismerjük fel Isten válaszát. Ebben a tízparancsolat segítségünkre van, mert megadja azokat a mérföldköveket, mankókat, amelyek eligazítanak abban, hogy ne térjünk le a Jóisten felé vezető útról. „Kérjük Szűz Máriát, járjon közben értünk a mennyből, segítsen minket abban, hogy a parancsokat jobban megismerve jobban tudjunk szeretni, és egyre inkább követni tudjuk az Úr Jézust a mennyország felé vezető úton, hogy vele együtt világítsunk, hozzájárulva így ahhoz, hogy itt a földön minél több ember szívében kigyúljon a remény fénye. Ámen.”

A szentmisét követően Monostori László Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” – Hogyan tartsuk be az első parancsolatot a 21. században? címmel tartott előadást. Leszögezte: a tízparancsolat olyan alap, amire mindannyian joggal építhetünk.

Nagyjából 3500 évvel ezelőtt adta át Isten a Sínai-hegyen Mózesnek a Decalogust: a deca jelentése tíz, a logosz jelentése szó. Isten parancsolatait kőtáblára vésve vitte el Mózes a választott népnek. Az első három parancs vonatkozik a vele való kapcsolatunkra, ezek szerepelnek az első kőtáblán; a negyediktől a tizedikig szóló parancsok pedig a második kőtáblán kaptak helyet, ezek a felebarátainkkal, embertársainkkal való kapcsolatainkat szabályozzák. (A tízparancsolatot a Kivonulás könyve 20., és a Második törvénykönyv 5. fejezetében találjuk meg – a szerk.)

A plébániai kormányzó kiemelte: a 21. századi ember, ha meghallja azt a szót, hogy parancs vagy törvény, lehet, hogy „sikítva menekül”, hiszen annyi kötelező dolog van az életben, hogy az egyén önkéntelenül is fölteszi a kérdést: kell még ez is nekem? Jó dolog kereszténynek lenni? Akkor be kellene tartanom még ezeket a parancsokat is. Mi szükségem van nekem erre? László atya azonban előadás-sorozatában pont arra szeretne rámutatni: Isten parancsolatai nem azért vannak, hogy megkeserítsék az életünket, hogy a szabadságunk kiteljesedését akadályozó korlátokat állítsanak fel. Ezek olyan törvények, amelyeket ha betartunk, akkor leszünk igazán szabadok, akkor tudunk igazán szeretni.

Az előadó felidézte: évekkel ezelőtt Észak-Olaszországban autózott egy barátjával, aki a volán mögött ült. Pillanatnyi figyelmetlenségből kisodródott az út szélére és nekiütközött a szalagkorlátnak, a kocsi jobboldala pedig végigkarcolódott. Monostori László első gondolata a bosszúságé volt, amiért a szalagkorlát felsértette az autót, utána viszont rádöbbent: nagyon jó, hogy ott volt, hiszen ellenkező esetben belezuhanhattak volna a szakadékba. A tízparancsolattal is hasonló a helyzet. Lehet, hogy néha úgy érezzük, korlátoz minket – bárcsak ne lennének, mennyivel egyszerűbb lenne az életünk –, de valójában ezek a parancsolatok azért vannak, hogy egy nagyobb rossztól megóvjanak minket, például hogy engedve a gonosz csábításának, eltévedjünk a mennyországba vezető úton.

Hírdetés

A templom plébániai kormányzója felhívta a figyelmet: amit gyerekkorunkban megtanultunk az első parancsolatról, az nem szóról szóra szerepel a Bibliában. Ennek az az oka, hogy Kr.u. 4. a században, Szent Ágoston idejében elkezdték az ún. kateketikai formulát használni, melyben röviden, jól megjegyezhető formában mondták el a tízparancsolatot mindazoknak, akik ismerkedtek a kereszténységgel, és ezt tanultuk meg mi is.

Monostori László emlékeztetett Jézus szavaira: nem eltörölni jött a törvényt, hanem beteljesíteni. A „Lelki estek” vezérfonala lehetne a gazdag ifjú története is az evangéliumból (Lk 18,18–27) – mondta, hozzátéve, mind a kérdés, mind a válasz nagyon érdekes: „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” – s a mi szempontunkból mégis a kérdés az, ami igazán fontos. Monostori László bízik benne, hogy a tízparancsolatról szóló közös elmélkedések a hónap első csütörtök estéin segítenek Isten parancsait jobban megérteni és megszeretni, ezáltal pedig egyre jobban követni őket és rajtuk keresztül Jézust.

A plébániai kormányzó kiemelte: nem véletlen, hogy az első parancsolat így szól: „Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ez a parancsolat a többi kilenc kulcsa, azok ugyanis valamiképpen ezt az első parancsolatot bontják ki, a maguk teljességében, hogyan tudom a gyakorlatban az Urat, az Istent imádni és csak neki szolgálni. Ez a parancsolat arról szól, hogy senkit és semmit ne helyezzünk Isten elé az életünkben. A legelső mindig Isten legyen a számunkra. Benne van az is, hogy imádni egyedül csak Istent szabad. Az imádat azt jelenti, hogy elismerjük Istent Teremtőnknek és Üdvözítőnknek, feltétlen engedelmességgel és tisztelettel vagyunk iránta, belátjuk, hogy Isten nélkül semmik vagyunk, nem is léteznénk. Az imádatban van magasztalás, dicséret és hála.

Életünk során gyakran akarunk megfelelni másoknak, de mindenkinek nem tudunk. Isten imádatában felszabadító a tudat: a legeslegfontosabb, hogy Istennek feleljünk meg, Neki szolgáljunk, az Ő véleménye fontos igazán.

Végezetül Monostori László atya felsorolta azokat a bűnöket, amelyekkel vétünk az első parancsolat ellen: ilyenek a babona, a bálványimádás, jósokhoz, jövendőmondókhoz fordulás, mágia, varázslás, ezotéria, szentségtörés, agnoszticizmus, vagy ha valaki nem is akar foglalkozni Isten létezésével kapcsolatos kérdésekkel. Ugyanakkor az ateizmus csak akkor nevezhető bűnnek, ha valaki szabadon, tudatosan tagadja Isten létét. Aki ha keresi Istent, csak még nem kapta meg a hit kegyelmét, az nem tekinthető bűnnek.

Monostori László figyelmeztetett arra is, hogy óvatosan kell viszonyulnunk a természetgyógyászathoz, a jógához, a meditációhoz is, ezek ugyanis önmagukban nem rosszak, de ha gyakorlóik energiákat hívnak segítségül, akkor ebbe ne menjünk bele.

Az este szentségimádással ért véget.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »