Lehetetlen küldetés: cigány "értelmiségi" műhelyt hozott létre a CÖF – Farkas Flórival

Lehetetlen küldetés: cigány "értelmiségi" műhelyt hozott létre a CÖF – Farkas Flórival

Megalakult a Civil Összefogás Fórum (CÖF) Roma Értelmiségi Műhely – jelentette be a CÖF országos koordinátora kedden Budapesten.

Heizler Norbert a sajtótájékoztatón azt mondta: a műhelyt azért hozták létre, hogy a CÖF szerves részévé tegyék a "roma értelmiséget" és mindazokat, akik szeretnének tenni a "romákért", "a roma és a nem roma lakosság" békés együttéléséért, az "elesettek segítéséért", idézi az MTI.

Meggyőződésük, hogy akkor tudják megőrizni a több mint ezeréves magyar államiságot és a keresztény kultúrát, ha a cigányság és a magyar lakosság összefog és kéz a kézben őrzi hagyományait, identitását és történelmét – tette hozzá a koordinátor.

Farkas Félix "roma" nemzetiségi szószóló hangsúlyozta, hogy a műhely megalakulásával a magyarországi cigányság "régi álma vált valóra".

Hírdetés

A műhelyen belül, a média, az oktatás, az egészségügy, a szociológia világából érkező "roma értelmiségiek" szakbizottságokat hoznak létre, és az ott kidolgozott javaslatokat el akarják juttatni a kormányzatnak – közölte.

Sztojka Attila "roma" kapcsolatokért felelős kormánybiztos úgy vélekedett: az elmúlt évtized bizonyította, hogy a "romák" felzárkóztatása a minél szélesebb körű társadalmi összefogás útján érhető el, ezért üdvözli a műhely megalakulását. Annál inkább, mert a "romaügy" szakpolitikákat átívelő kérdés, így a műhely olyan érték, amelyre építeni lehet a jövő "romaügyi stratégiai gondolkodását" – tette hozzá.

Felidézte: a "roma értelmiség" sokszor kapja azt a kritikát, hogy nem vesz részt aktívan a közügyek alakításában. Erre cáfol rá a most létrejött szervezet is, amiért köszönet jár – fejtette ki.

A "roma értelmiség" és középosztály bővítése a kulcsa a jobb élet alapját jelentő társadalmi mobilitásnak – jelentette ki Sztojka Attila – aki szerint egyébként "a romák és nem romák viszonyára a békés együttélés a jellemző".

Íme Csizmadia László magvas gondolatai a "romaságról":


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »