Legutóbb a Városmajori Plébánia Társulata által a MOMKultban idén ősszel színpadra állított, Radványi Géza Valahol Európában című filmjének Dés László és Nemes István által megálmodott musicalváltozata kapcsán találkozhattak olvasóink Réti Katalin nevével.
De ő volt a zenei rendezője a csapat tavalyi nagy sikerű Jézus Krisztus szupersztár-feldolgozásának is. Ezenfelül pedig művészeti vezetője a 4 Akkord Show Kórusnak, amely ugyancsak számos hazai nagy produkció szereplője. A zenésszel pályája indulásáról, jelenlegi projektjeiről és terveiről beszélgettünk.
– Felidézné, hogyan került kapcsolatba a zenével?
– A zene mindig is a családi életünk része volt, de nem vagyunk művészcsalád. Gyakran szólt otthon a zene, sok hangszerünk volt, koncertekre, színházba jártunk, együtt énekeltünk… Alapvető érték volt nálunk mindez, és ma is az. Általános iskolásként zenei tagozatra jártam, mert a 11. kerületi Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, ahová körzetileg tartoztunk, a ’90-es években még zenei iskolaként működött. Így mindennap volt ének, hetente kétszer karének. Emellett minősítő hangversenyeken szerepeltünk, rendszeresen felléptünk, színházba vittek minket, osztályelőadásaink voltak, s ezek mindegyikében helyet kapott a zene. Természetesnek éltem meg, hogy így telnek a napok, a hetek – az élet. Sőt, számomra akkor úgy tűnt, hogy ez az általános. Visszanézve persze már
Az iskolában és az osztálytársaim körében a katolikus értékrend nem volt magától értetődő, a zene viszont igen, és ezt nagyon élveztem.
Két évig a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumba is jártam, ahol a nyolcosztályos tagozaton tizenkét évesen kisgimnazista lettem. A korábbinál egy sokkal nagyobb iskolába kerültem, nagy létszámú osztályba, a különórák pedig az iskola falain kívül voltak. Ezekre eljárni már sokkal több energiát igényelt, és kicsit megbomlott bennem a korábbi harmónia. Tanítás után még ott volt a zeneiskolai hegedűóra, a különszolfézs, a félévi és az év végi vizsgák, amelyekre készülni kellett.
Amikor Budára költözött a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, a szüleim mindenképpen szerették volna, hogy menjünk el Sapszon Feri bácsihoz meghallgatásra. Én ezt akkor nem nagyon értettem, és nem is éreztem indokoltnak. Szerettem a Szent Imrébe járni, jól éreztem magam az osztályomban. Tetszett az is, hogy kicsit el lehetett tűnni a többiek között az óriási gimnáziumban. A Kórusiskolában aztán kiderült, egyáltalán nem baj, ha tudnak rólad, ha látnak, bármilyen vagy is – akár jól megy valami, akár nem.
A gimnázium után még egyértelműbben kezdett körvonalazódni előttem az út: az István-konziban (Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium) beiratkoztam az ének szakra, mellette pedig felvettek az ELTE ének–karvezetés szakára. Már egyetemistaként több iskolában dolgozni kezdtem óraadó énektanárként, illetve szolfézs-magántanítványaim is voltak. A diploma után szervezőtanárként és pedagógiai munkatársként visszatértem a kórusiskolába. Innen a Budapest Scoringhoz vezetett az utam, amelynek megálmodója és életre hívója Sapszon Bálint (a Budapest Scoringhoz fűződik a Sapszon Bálint és Elek Norbert hangszerelésével készült, négy Oscar-díjjal jutalmazott Élősködők című film zenéje is – a szerk.). Itt most a felvételek előkészítésében van feladatom.
– Klasszikus zenei műveltséget hozott magával az iskoláiból, később mégis a könnyűzene irányába mozdult el. Ez hogyan és mikor történt?
– A komolyzene és a könnyűzene egyaránt jelen van az életemben. Én nem húznék ilyen éles választóvonalat, hogy a múltam a klasszikus zenéé, a jelenem pedig a könnyűzenéről szól. Sokáig nem is fogalmaztam meg magamnak, hogy mely műfajokkal foglalkozom. Inkább csak zenélek, énekelek, mikor kivel, mikor mit, mikor hogyan. Gyerekként is csak azt éreztem, hogy van olyan zene, ami tetszik, és olyan is, ami nem. Musicaleket már a gimnáziumban is sokat hallgattam, mert a zene mellett a színházat is nagyon szeretem, s így a kettő együtt még izgalmasabb számomra.
– Ön a vezetője a 4 Akkord Show Kórusnak. Ez a projekt honnan indult és hová tart?
– A kóruszene, a kórus műfaja az, amiben a legteljesebbnek érzem magam. Tetszik, hogy számít az egyén, ám a munka, az alkotói folyamat és a végeredmény, a siker közös. Olyan ez, mint a jóféle csapatsport. Vezetőként persze kicsit más megélni, és nyilván bőven akad eldöntendő kérdés, megvívni való helyzet. De az nagyon jó, hogy a kórus mint közeg sok embernek adhat lehetőséget, élményt, terepet a zenélésre.
Már az egyetemi éveim alatt elkezdtem saját kórust vezetni, igaz, még sok hibával, bakival. De a segítségemre volt számos hozott példa vagy éppen a frissen tanult elméleti és gyakorlati eszközök és a már korábban máshol levont tanulságok, így sok tudatosság is volt bennem. A Budapest-Farkasréti Mindenszentek Plébánia felnőtt kórusát tizenkét éven át vezettem, tőlük az idei nyár végén köszöntem el mint karvezető.
A 4 Akkord Show Kórus története több mint tíz évvel ezelőtt indult, és már a második generációs csapat is elmúlt kilencéves. Ezek a kettősségek, hogy van egy egyházi és egy világi kórusom, hogy foglalkozom klasszikus és könnyűzenével is, végigkísérték az eddigi életemet. Szeretem, hogy jut bennem hely mindkettőnek, és szerintem egyáltalán nem tompítják vagy akadályozzák, hanem éppen kiegészítik, inspirálják egymást.
A showkórussal teljesen klasszikus alapokon folyik egyébként a munka, kotta alapján tanuljuk a dalokat, és a kóruspróba nagyon sok szempontból hasonlít egy klasszikus kórus próbájához.
Kiemelt eseményei voltak a 4 Akkord Show Kórus történetének, hogy nemzetközi kórusversenyekre neveztünk, amelyek során négy aranydiplomát nyertünk már, és nagydíjas kórusként is felléphettünk elismert nemzetközi szakmai zsűri előtt, miközben olyan kórusokkal mérettük meg magunkat, amelyek valóban a professzionális kóruséneklés világából érkeztek. Ezek a kihívások, feladatok mindig erősebbé tettek bennünket, és a közös siker mögött nagyon sok egyéni fejlődés áll. Van például olyan kórustag, aki úgy csatlakozott, hogy nem tudott kottát olvasni. Nálunk így is lehetőséget kapott; használja a kottát, egyre többet ért belőle, és végül szépen lassan kottaolvasóvá válik.
Őszintén bízom abban, hogy még mindig évtizedek állnak előttünk, s habár nem lehet minden évad egyformán szárnyaló, igyekszem figyelni arra, hogy színes legyen a fellépések sora, és mindig újabb, nagyobb célt tűzzünk magunk elé, ami felé együtt haladhatunk. Mindig lesz, amiben szakmailag és emberileg is fejlődni tudunk. Az mindenkinek élmény, amikor bizonyos távolságból visszatekintve elmondhatja, hű, milyen bátor vagy éppen milyen naiv volt korábban, és rácsodálkozhat, mégis hogyan tudott sikeresen, jól megoldani egy-egy nagy kihívást.
– A 4 Akkord Show Kórussal ott voltak a 2015-ös Ars Sacra Fesztivál fellépői között, majd 2019-ben, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) idején a ForrásPonton is. A városmajori projektjei alapvetően szintén egy templomi közösséghez kötődnek, illetve onnan indultak. Fontos Önnek a deklaráltan hitéleti szerepvállalás?
– A kórusunk nem egyházi, de a kötődéseink azok. A csapattagok nagy része katolikus, és többen is a városmajori plébániához tartozunk. Ezzel együtt nem feltétlenül vallási hovatartozás alapján csatlakoztak, csatlakoznak hozzánk a kórustagok.
A ForrásPontra úgy keveredtünk, hogy 2018-ban Fábry Kornél atya megkeresett, mert ismerte a kórust a Városmajorból, illetve többször is hallott bennünket az Ars Sacra Fesztiválokon. Megkérdezte, benne lennénk-e, hogy a rendezvény kórusa legyünk. Örömmel mondtunk igent erre az akkor frissen induló, kifejezetten fiataloknak szóló lelki programra, azóta pedig minden évben ott voltunk, ott vagyunk a rendezvényen. A NEK-es ForrásPont is nagyon emlékezetes számunkra, de talán az idei pápalátogatást éreztük a legkiemelkedőbb eseménynek.
Egy-egy ilyen rendezvényre egyébként külön repertoár szükséges, így ezek által is egyre színesebbek lehetünk, és igazán lélekerősítő élményekkel gazdagodhatunk. Hiszen ugyanazzal a közösséggel, amellyel együtt táborozunk, fellépünk bálokon, különböző rendezvényeken, a zenénken keresztül még imádkozni is tudunk és szoktunk együtt.
– Beszéljünk kicsit bővebben a városmajori projektekről, mert az utóbbi időben szorosan összefonódott ezekkel a neve. Hogyan kapcsolódik a Városmajorhoz, és hogyan indult a társulat munkája?
– Egy költözés miatt 2008-ban kerültünk a városmajori plébániára. Onnantól kezdve folyamatosan részt vettem a közösség életében, mígnem 2019-ben a Jézus Krisztus szupersztár ötlete nyomán elkezdődött egy, a korábbinál lényegesen intenzívebb közösségalkotó munka, amelynek révén magam is kezdtem még szorosabban kötődni a plébániához. Amikor Varga Balázs megkérdezte, megcsináljuk-e a Szupersztárt, úgy döntöttünk, belevágunk, noha a covid-járvány ennek a vállalkozásnak sem tett jót. Többször is újra kellett kezdenünk a próbákat, újraosztanunk a szerepeket, újragondolnunk a csapat munkáját, de végül szép előadás született.
– Hogyhogy elsőként mindjárt a musicalirodalom egyik, témájában is, de talán technika szempontból is legnehezebb opuszára, Webber Jézus Krisztus szupersztárjára esett a választásuk?
– A darabválasztás intuitív döntés volt egy egyéni álom nyomán, amelyből aztán az egész közösség, a formálódó társulat közös álma lett.
Fontos volt számunkra, hogy habár családiasak és tulajdonképpen amatőrök vagyunk, a körülményeinkhez és az adottságainkhoz képest legyen professzionális, sőt, akár profikat is meghazudtoló az, amivel a közönség elé állunk.
Meghirdettük tehát, hogy színre visszük a Szupersztárt, felvázoltuk a terveket, meghívtunk majori barátokat, ismerősöket, majd elkezdődött a munka. Az én feladatom lett a zenei rendezés és a betanítás: a hangképzés- és a magánénekórák, a kóruspróbák megtartása, illetve a jelenetek kidolgozása.
A covid-járvány miatti többszöri leállás után végül 2021 őszén úgy döntöttünk, mi rendszeres próbákat szeretnénk és kitűzött előadásdátumokat. A folyamatos újratervezés időszakában rajzolódott ki előttünk, hogy tulajdonképpen van egy igazán klassz csapatunk, amellyel éppen a nagyböjt végére lesz is egy kész – vagy legalábbis majdnem kész, hiszen sosincs kész – Szupersztárunk.
– Ezt követte a Valahol Európában, amit október végén magam is láttam. Olyan élményben volt részem, mintha egy vérprofi előadásnak lettem volna a szem- és fültanúja. Ez is egy minden szempontból nagyon erős produkció, és óriási sikert aratott. Lesz folytatás?
– A Valahol Európában ötlete elég hamar megszületett a Szupersztár lecsengése után. Éreztük, hogy valami nagyon jót, sikereset alkottunk, és arra gondoltunk, folytathatnánk a munkát, de csak akkor, ha tudunk olyan darabot találni, amit Balázzsal, a rendezővel mindketten egyformán inspirálónak érzünk. A Valahol Európábanra esett a választásunk, ami jóval összetettebb feladatot jelentett, hiszen több korosztállyal dolgoztunk, sokkal nagyobb létszámú, kettős szereposztásos csapattal, és az éneklés, táncolás mellett megjelent az előadásban a próza is. Gyakorlatilag az egész 2023-as évünk erről a produkcióról szólt. Februárban kezdtük a próbákat, és október végén volt a premier, majd újabb három előadás következett november folyamán. Hatalmas sikert aratott a darab. Így az óriási érdeklődésre való tekintettel két további előadást is meghirdettünk, ezek is MOMKultban lesznek, január 29-én és 30-án.
– Mik a további tervei rövidebb és hosszabb távon?
– A 4 Akkord Show Kórussal és a társulattal is szeretném megőrizni annak lehetőségét, hogy szabadon alkothassunk, és hogy merjünk nagyot álmodni, azután pedig felszabadultan, külső nyomás nélkül bele is vágni egy-egy ötlet megvalósításába. Persze minden alkotói folyamatnak vannak küzdelmesebb, nehezebb időszakai. De ez nem baj, ez is a fejlődés lehetőségét hordozza magában.
– És az utolsó kérdés: hogyan készül a karácsonyra?
– Az advent minden év legizgalmasabb időszaka számomra. Érdekes módon gyerekként szinte véget nem érőnek éreztem ezt a várakozást, most pedig csak úgy rohannak a napok, a hetek tele munkával, próbákkal, koncertekkel és fontos találkozásokkal. Meg persze a meglepetések beszerzésével, amelyekkel majd örömet szerezhetek a szeretteimnek. Várom a karácsonyt, készülök, kívül és belül.
Fotó: Reichardt Adrienn
Horogszegi-Lenhardt Erika/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2023. december 24–31-i ünnepi számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
