A fiatalember több mint 500 juhot terelget Lemhény határában, farkasokkal és medvékkel is szembeszáll az állatok épségéért. Ugyan „a civilizációtól távol él”, nem szakadt el a társadalomtól: TikTokon mutatja be életmódja szépségeit.
Német Lacika harminckétéves fiatalember, húsz évnyi munkatapasztalattal, hivatását ugyanis tízévesen találta meg – húgával, aki akkor nyolcéves volt, „báránypesztrálásba” kezdtek, hogy pénzt vihessenek a házhoz. Bár szűk családjukban nem volt hagyománya a pásztorkodásnak, a nagyszülőktől örökölt mintát lassacskán életvitellé alakították: kezdetben a sáncmartján legeltették és udvarukon altatták az egyre szaporodó bárányállományt, később, amikor már szüleik is komolyan vették gyermeki szenvedélyüket, falubacsókká avanzsáltak – tudtuk meg esztenáján tett látogatásunk során. A fiatalember több mint 500 juhot terelget Lemhény határában, farkasokkal és medvékkel is szembeszáll az állatok épségéért. Ugyan „a civilizációtól távol él”, nem szakadt el a társadalomtól: TikTokon mutatja be életmódja szépségeit, követőit többek közt a fejés, a kalibás életmód, a vadállatokkal való harcok berkeibe kalauzolja.
Tekervényes út vezetett Lemhény határába, ahol egy erdőkkel körülölelt tisztáson Német Lacika családjának esztenája áll – az őszi-téli, mert nyaranta több, mint ötszáz juhával a havasokat járja, és erdei tanyájukon él. Amint megérkeztünk, kutyák vették körül az autót: nagyok, hangosak, bundások, lánccal, csengővel, dísszel a nyakukban. Mellettük a juhász, akinek egyetlen szava elég volt ahhoz, hogy a „hamisabbak” elsunnyogjanak, a barátságosabbak pedig körültáncolják a lábunkat. Így értünk be a faházikóba, amelynek gyapjúval szigetelt oldalai megvédtek a csípős széltől.
Képek: Gábos Albin
Bent vaskályha, falon csüngő szalonna, faláda, kanna és sajtszag. Még éppen jókor érkeztünk, a napokban ugyanis abbamarad a fejés, és azzal együtt egészen tavaszig szünetel a sajtok és ordák időszaka. Német Lacika felvilágosított, májustól szeptemberig a havasokban, szeptembertől novemberig a legelőn tartózkodik seregével, idén azonban korábban jöttek le. Nyugodtabb időszak ez az életében, mert tejelő szezonban hajnali négykor ébred, hogy 300-nál több juhot megfejjen – ez a rituálé gyakran három órát vesz igénybe, amit favágás, tűzrakás, tejfőzés, sajtkészítés követ, így indulnak reggeli dolog után a legelőre, délben pedig mindezt megismétlik. Mégis imádja hivatását, gyermekkora óta rajong a pásztor életmódért: noha többen azt feltételezik, hogy esztenára csak a társadalom kirekesztettjei kényszerülnek, ő megcáfolja a tévhiteket.
Szakiskolai végzettsége ellenére nem helyezkedett el szakmájának megfelelően turisztikai vonalon, mert a természetközeli életmód, az egyszerűség sokkal jobban vonzotta. Elmondása szerint nincs értékesebb a napfelkelténél, ami a havasokban olyannyira tiszta és szentséges, hogy gyakran könnyeket csal a szemébe, nem beszélve a friss levegőről és a csendről, ami üdévé teszi a gondolatait. Nem unatkozik az erdőket-mezőket járva, mert folyton akad valami, amin töprenghet, ha pedig kifogyna a gondolatokból, kutyái és juhai megnevettetik.
A pásztorkutyák kimértek, a terelők azonban roppant játékosak, köztük a kéthónapos Helgával, aki képes hosszú kilométereken keresztül követni a sereget. A juhok pedig, Cuncurral és Pukival az élen külön produkciókat mutatnak be: ha egyikük körbe-körbekerül egy fát, utánaszegődik a teljes sereg, és százával keringenek a törzs körül – ilyenkor a pásztornak meg kell szakítania a láncot, mert a juhok képesek napestig körözni. Alkalomadtán gombát falatoznak, különösen kedvelik a légyölő galócákat, amik nem mérgezőek rájuk nézve, csupán „függővé teszik” őket: olyannyira rászoknak az ízére, hogy képesek a seregtől lemaradni, és addig majszolni a gombát, míg meg nem fájdul a hasuk.
Ha farkas vagy medve támad a seregre, és a juhász nem figyel, a széttört aklon kiszaladnak, és a leggyorsabbat követve egymás után zúdulhatnak gödörbe vagy folyóba, mert nem észlelik a rájuk leselkedő veszélyt. Nagy felelősség tehát a juhászélet – bizonyosodtunk meg róla a sereget szemrevételezve. Közben interjúalanyunk elrikkantotta Cuncur nevét, a piros szalaggal díszített bárány pedig a sereg közepéből felemelte a fejét, és gyorsiramban gazdája mellett termett. „Én neveltem cumisüveggel, mert az anyja nem szerette” – indokolta a juhász a kötődést, majd hozzátette, valójában annyira összemelegedtek, hogy a bárány el nem marad tőle, ebédidőben szalonnát és kenyeret majszol vele, és képes az ölébe kérezkedni.
Kalibáját is megmutatta, a modernt és a hagyományost is. Mint kiderült, előbbit születésnapjára kapta ajándékba: teljesen szigetelt, kerekeken mozgatható utánfutó, ami nem enged be szelet és esőt. Benne jókora suba, ami akkor is védelmezi, ha hóban-fagyban kell a földön aludnia. Azt viseli melegítőként a hideg időszakban.
Juhszámot a juhász soha nem oszt meg másokkal pontosan
Az esztenán való tartózkodásunk során megtudtuk, a sereg számát sosem fedi fel az érdeklődőknek a pásztor: mindig csak megközelítőleg mondja el, hány állatot őriz. Német Lacikáék körülbelül 300 saját juhuk mellett a falubeliek állatait is terelgetik, tehát „megközelítőleg 500 juhhal” járják a vidéket. Ezek közül nem mindegyik tejel: vannak köztük egyévesek, szoptatós anyák és elvetéltek is, akiknek a tejükre várni kell. Nem meglepő tehát, hogy a hideg időszak közeledtével többszázan csupán 10 liternyi tejet adnak. Viszont tavasszal és nyáron a sereg képes 80 litert tejelni, ami nagy dolog, ugyanis egy juh tőgye aprócska és a teje szaporátlan.
A karámhoz érve azt is elleshettük, hogyan zajlik a fejés: egyik kosárból a másikba terelik egyesével a gyapjasokat, méghozzá egy „lyukon” keresztül, amin átérve lappancsok fogják meg az állatot, onnan húzza lábához a juhász, hogy megfejje. Ezt követően fogadott embere vagy terelőkutyája a szomszédos kosárba igazgatja, ahol vígan legelészhet tovább. Óvatosan kell a terelőkutyákat irányítani, mert ha megfuttatják a juhokat, a hirtelen izgalom és gyors mozgás következtében elapadhat a tejük.
Ősszel, amikor elérkezik a számadás ideje, hazaadják a falubeliek állatait, az állatszámnak megfelelő sajtmennyiséggel küldik haza telelni. Egy juh után 5 kiló sajtot adnak a gazdáknak, illetve, ha netán elpusztult az állat, vadak ölték meg, vagy egyszerűen nyoma veszett, akkor a gazdának pénzben fizetik vissza a kárt – világosított fel a juhász.
Előfordul, hogy két esztena juha összekeveredik, olyankor tüzetesen át kell vizsgálniuk a sereget – szerencsésnek tartja magát, hogy minden állatát alakjáról és mozgásáról felismeri. Olyannyira sok időt tölt köztük, hogy messziről megállapítja, melyik juha kihez tartozik. Sosincs harag a veszteségek következtében: eleve ritkán fordul elő, hogy megcsappan a sereg száma, de ha mégis, a juhukat vesztett gazdák nem orrolnak meg a pásztorra. Tudják ugyanis, hogy nehéz egybetartani több száz állatot, főként akkor, ha vadak leselkednek rájuk. Az emberséges viszonyulást az is megalapozza, hogy a lemhényi esztenán minőségi őrzésre és sajtkészítésre törekednek: a „családi vállalkozásnak” mondható természetközeli munkahelyen kinek-kinek meghatározott szerepe van: Lacikára hárul a feladatok oroszlánrésze, amiben sokszor édesapjával osztozkodik. Édesanyja főz, és ott segít, ahol szükség van rá: amíg fiuk a havasokban tartózkodik, a sajtok lejutását a szülők oldják meg. Lánytestvére pedig, amint hazajön Németországból, a fejésből veszi ki a részét: „lyukra hajtja a juhokat”, ha kell, kint alszik az esztenán. Míg a fiatalember a havasokat járja, addig szülei az állatok téli takarmányát állítják elő.
„Az elmúlt években nem ismertem meg olyan nőt, aki annyira szereti a pásztor életmódot, mint a húgom” – ismerte be Német Lacika, kiemelve, hogy fontos számára jövendőbelije juhászélethez való viszonyulása. „Mindent fogadjon el, ami én vagyok: ne csak engem, hanem velem együtt az állatokat is, és ne szorítson sarokba azzal, hogy csak akkor szeret, ha lemondok a juhokról, mert ez nem fog megtörténni” – magyarázta hitvallását. Nehéz ugyanis olyan párt találni napjainkban, akit nem riaszt meg az érintetlen, zord természet, a rengeteg állat és a velük járó véget nem érő munka: bár nem várja el, hogy társa vele együtt az esztenán időzzék, arra vágyik, hogy ne vesse meg a juhokat és a kétkezi munkát, szerény körülményeket.
A medve félelmetes, a farkas furmányos
Juhásznak lenni azt is jelenti, hogy ijesztő élethelyzetekkel kell megbirkóznia: ilyen például a medve- és farkastámadás, amelynek végkimenetele függ a pásztor éberségétől, a kutyák bátorságától és az Isten akaratától. A medve a farkasokhoz viszonyítva észrevehetőbben támad, ám sokkal keményebben csap le: tör-zúz, egyetlen ütésével képes gyilkolni, hiszen 500-600 kilós állat, ami az ember- és kutyacsontokat miszlikbe töri. A farkas kevésbé veszélyes, viszont sokkal furfangosabb: ritkán indul egyedül a juhért, társával kijátssza a kutyákat és a pásztort. Míg egyikük eltereli a figyelmet, a másik lesből támad, illetve az sem ritka, hogy előbb körüljárják a területet, és amint a kutyák szagot fognak, majd a nyomukba iramodnak, rajtacsapnak az őrizetlenül hagyott seregen.
A farkasokat könnyű elriasztani, mert félénk állatok. Ha a pásztor szembeszalad velük, megfutamodnak. Ugyanez nem mondható el a medvéről: a nagyvad nem riad meg mindig a pásztor fellépésétől, előfordul, hogy még inkább felbőszíti a sikertelen üldözési kísérlet, és szétmarcangolja az embert. Tudni kell tehát, hogy hány méteres távolságban van esélye megmenekülni a juhásznak – ha kicsivel is közelebb merészkedik, nincs lehetősége menekvésre. Ez a vakmerőség is magyarázat arra, hogy számtalan juhász veszíti életét a legelőkön.
Mint megtudtuk, Német Lacika is szembenézett már a halállal, mert fiatalkorában őt is hajtotta a vakmerőség: túlságosan közel szaladt a vadhoz, aki a nyomába iramodott. Az ingoványos talajon földre esett, aminek következtében a medve megpróbált lecsapni rá. A kutyáinak köszönheti az életét, akik a támadást látva a vadra vetették magukat, ezzel ijesztették el. Amint felfogta, hogy kishíján meghalt, megfogadta, hogy sosem lesz annyira merész, hogy egy juh életéért a magáét áldozza, mert bár fontos számára minden állat, egyért a saját életét mégsem kockáztathatja, mert a seregre és szeretteire is gondolnia kell. Azóta kiismerte a medvéket, már a viselkedésükből látja, hogy támadni készülnek vagy sem, és ennek megfelelően hívja maga mellé kutyáit.
Az ebek közönséges pásztorkutyák, nem tart fajtatiszta állatokat, mert azt tapasztalta, tettrekészebbek a keverékek. A pásztorkutyáknál egyetlen kitétel, hogy merjenek szembeszállni a medvével és a farkassal, ez olyannyira ösztönös bennük, hogy jóformán oktatni sem kell őket. A kölykök a nagyobbaktól lesik el, hogyan kell megküzdeniük a vadállatokkal. Ha olykor bekerül egy-egy gyámoltalanabb is a falkába, azt barátainak ajándékozza, mert fontos, hogy ember és állat folyamatos felkészültségben éljen az esztenán.
Nehéz becsületes, józanéletű fogadott embert találni
Az emberi felkészültséget nehezebb fenntartani: bár családtagjaival szenvedélyesen végzik feladataikat, a fogadott emberekről nem mindig mondható el ugyanez. Vannak, akik italoznak, könnyelműen dolgoznak, aminek következtében tucatnyi juh veszítheti életét: egyes fogadott emberek, azaz segítők el-elfelejtenek megfejni egy juhot, ez elapasztja az állat tejét, nem beszélve arról, hogy éjszaka az ital mámorában nem hallják, ha farkasok támadnak a seregre, és a sok menekülő állat mind a vesztébe rohanhat.
Ezért fontos számukra, hogy olyan emberekkel dolgozzanak együtt, akik hozzájuk hasonlóan pásztornak születtek, és nem a megélhetés miatt vonultak ki az esztenára. Azt, hogy alkalmas-e valaki a juhászságra, zsigereiben érezheti: állatszeretet és elhivatottság van azokban, akik erre a feladatra születtek, és nem tántorodnak meg a természetes életmódtól – világosított fel Német Lacika.
TikTok és közösségi média egy juhász szemével: tévhiteket cáfol, előítéleteket rombol videóiban
Bár a pásztorélet különleges, a társadalom hajlamos előítéletekkel tekinteni rá: „a juhászok tanulatlanok”, „a juhászok szerencsétlenek, félkegyelműek”, „a juhászok mocskosak, ki tudja hol alszanak, mit esznek, és hogyan élnek” – hangzik a hétköznapi beszélgetések során. Az ilyesfajta vélekedések azonban nem megalapozottak, mert a negatív példák mellett számtalan pozitív is meglapul, csak azokról senki nem beszél – vélekedett interjúalanyunk, aki tabudöntögető céllal hozta létre TikTok-csatornáját.
Kezdetben húga unszolására regisztrált a közkedvelt platformra: „én szégyellős vagyok, ezért a testvérem győzködött, hogy mutassam meg az életvitelem, mert szeretnék az emberek. Így aztán felrittyentettem a videókat. Viszont máig nem élek a hozzászólás lehetőséggel, mivel kettőnk közül a húgom a szabadszájú, ő az, aki utánam takarít, és felvilágosítja a kötözködőket” – részletezte, hangsúlyozva, hogy a hozzászólások egy része a tudatlanságot tükrözi. Sokan pellengérre állítják, arról faggatják, hogy hány osztálya van, mit eszik, hol alszik, hol fürdik, hogyan tud egyáltalán a közösségi médiában boldogulni. Tanult ember, aki egy ekkora gazdaságban listákat vezet, oszt-szoroz és mindennel elszámol; szüleivel együtt főz, de csak annyit, ami egyszeri fogyasztásra elegendő; hűtő helyett a „fűtő füstjén” tartósítja a romlandó élelmiszereket; kalibában alszik, subába burkolózva; patakvizet forral, abban fürdik – illetve hazajár, és otthon minden fiatalhoz hasonlóan éli életét, viszont nem hódol káros szenvedélyeknek, nem fogyaszt alkoholt és nem dohányzik – derült ki a beszélgetésünkből.
Arra senki nem gondol, hogy juhásznak lenni nem azt jelenti, hogy „a társadalom lecsúszott alakja aljamunkát vállal”. Az esztenán is élhetők a körülmények: napelemet használnak, internethozzáférésük is van, az áram és vezetékes víz pedig egyáltalán nem hiányzik, mert a természetes életmód nem ördögtől való, meg lehet szeretni. Tisztánlátást és erős értékrendet teremt, amelynek következtében embert és állatot is képes tisztelni és megbecsülni az arra vállalkozó.
Bereczki Szilvia
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
