Lawn Dogs: „Nem gondolkodunk zenei skatulyákban” Juhász Katalin2025. 12. 01., h – 09:54
A losonci Szabó fivérek, Kristóf és Vincent azért költöztek Magyarországra, mert nálunk nincs professzionális képzés jazz-műfajban. Lawn Dogs nevű zenekarukkal egyedi stílust alakítottak ki, amelyet ők progresszív jazzként vagy jazzrock-ként definiálnak, de sok minden más is belefér. Új albumuk születésének műhelytitkairól beszélgettünk velük.
Az Eclectic Dreams néhány napja lett kész, és december 5-én mutatják be a budapesti MU Színházban. Akik az előző album szerves folytatását várják, vélhetően meg fognak lepődni, mert sokkal lazább dallamú, szellősebb, ritmikailag játékosabb kompozíciókat kapnak.
„Lehet, hogy túl bátor döntés volt az első lemezen annyira bonyolult dolgokat csinálni. Attól még persze szeretem, de úgy érzem, a mostani anyag egy fokkal könnyebben befogadható a hallgatók számára. Ez nem volt tudatos lépés, egyszerűen így éreztük jónak, ennyit változtunk az évek során” – mondja Szabó Kristóf basszusgitáros.
Az inspiráló határidő
„Az új albumon szereplő számok egy része ráadásul már évek óta létezett valamilyen demók formájában, csak nem volt időnk foglalkozni velük. A következő lemezzel semmiképp sem szeretnénk három évet várni, jó lenne a friss számokat az adott évben felvenni. Úgy érzem, kellenek a határidők, mert inspirálják az embert” – fűzi hozzá.
A fiúk legutóbbi interjúnkban is arról panaszkodtak, hogy nehéz egyeztetniük a próbákat, mert mind a négyen „több lábon állnak” – és a helyzet azóta sem változott. Amikor például „össze vannak zárva” egy stúdióban, három nap alatt annyit haladnak, mint azelőtt fél év alatt.
Gyakorlás és improvizáció
„Bár könnyebben befogadhatóak az új számok, technikailag, játszás szempontjából nehezebbek. Nem baj, ha ez nem tűnik fel a hallgatóknak, de jó pár hónap kellett, amíg mindent alaposan kigyakoroltunk. Egy-egy szám magja, vagy gerince elég hamar készen van, ezután viszont mind a négyen belerakjuk a saját ötleteinket, és ezt össze kell gyúrni. Van, hogy fél órán át csak egyetlen ritmust gyakorolunk, hogy együtt érezzük át azt a részt” – avat be a gitáros, Szabó Vincent.
Az ember azt hihetné – és a lemez ritmusváltásait hallva is úgy tűnik – hogy itt minden kőbe van vésve, de a Lawn Dogs tagjai koncerteken szeretnek improvizálni. A szólók sosem úgy alakulnak, ahogy a stúdióban felvették őket, vagy más modulációs pedálra lép a gitáros, vagyis a pénteki lemezbemutató koncerten sem egy az egyben hangzanak el az Eclectic Dreams számai.
Honnét jött a cím ötlete?
„Ez volt a legáltalánosabb hangzású cím, amely alapján tulajdonképpen bármilyen számok rákerülhetnek a lemezre. A címadás pillanatában még nem is volt kész az anyag, de több helyre pályáztunk támogatásért, és a pályázatban fel kell tüntetni valamilyen címet” – magyarázza Kristóf.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy szinte minden műfajban így működik ez, még az íróknál is, akik a készülő kötetnek kénytelenek előbb címet adni, amelyen a későbbiekben már nem igazán változtathatnak.
Az instrumentális jazznek megvan az az előnye, hogy számcímek, vagy akár az albumcímek is csupán apró segítséget, hangulatfestést, tájékozódási pontokat nyújtanak a hallgatónak, vagyis nem kötik meg a fantáziánkat. Egy kicsit úgy működnek, mint a non-figuratív festmények címei.
Zene és képzőművészet találkozása
Egyébként a Lawn Dogs első albumának (The New Poetry of the Fallen Testament) borítójára a losonci festő, Szabó Gyula avantgárd önarcképe került – aki nem rokonuk, csak földijük – és az új lemezre szintén tőle választottak egy képet. Így is összekapcsolódhat a zene a festészettel.
Az élő koncertek varázsa
Azért (is) érdemes élőben látni ezt a zenekart, mert szeretnek kísérletezni a hangzással, például kiderülhet, hogy ami a lemezen szintetizátornak tűnik, az valójában gitár. Két-három pedál kombinációjával mindenféle „űrhangzások” elérhetők, meséli lelkesen Vincent, aminek hallatán én teljesen megszégyenülök a 25 effektes Fender Mustang Micro ampommal. (Neki nem is mertem említeni, hogy van ilyenem.)
Ahány stúdió, annyi inspiráció
A kompozíció, a dalstruktúra és az improvizáció tehát csak egy része a nagy egésznek, a másik fontos elem a hangzás. Az autentikus sound érdekében az új számokat három különböző stúdióban vették fel, hogy amikor például Lukács Márton Örs billentyűs nem szintin játszik, hanem az ott lévő 25 millió forintot érő Steinway zongorán, az jól hallható legyen. De minden helyszínnek más a hangulata is, és hiába van készen egy dal, nem mindegy, hol játsszák fel azt.
Az új lemezre a dobos, Varga Szabolcs is hozott ötleteket, és bár az Eclectic Dreams szinte valamennyi számát előadták már élőben itt-ott, az egész album egy az egyben először hangzik el december 5-én, a budapesti lemezbemutató koncerten.
Fontos a szabadság
„Műfajilag igyekszünk kompromisszummentesek maradni, nem gondolkodunk zenei skatulyákban, mindig azt csináljuk, amit jónak érzünk. Egy lágyabb rész nyugodtan átcsaphat metálosabb részbe, és fordítva. Pont az a jó a jazzben, hogy ugyanúgy jazznek hívunk egy 1928-ban született bigband-felvételt, mint mondjuk Charlie Parker zenéjét, a Weather Reportot vagy Miles Davis kései korszakát. Szóval ez egy rendkívül sokszínű műfaj, amely képes magába olvasztani az adott kor hangzásait, történéseit. Ilyen tekintetben örök érvényű tud maradni. Lehet követni a hagyományokat, ezzel sincs baj, de legtöbben arra törekszünk, hogy valami újat, egyedit hozzunk létre, és ne a példaképeinket utánozzuk. Mert náluk jobban úgysem tudjuk megcsinálni azt, amit ők találtak ki. Persze az embereknek segítenek a műfaji behatárolások, azért találták ki őket. De a legtöbb zenész nem feltétlenül szereti ezeket a skatulyákat, mert ez a kreatív szabadság rovására mehet. Szóval arra várunk, hogy valaki meghatározza, milyen stílust művelünk, és akkor mi szépen kisajátítjuk azt a kifejezést” – mondja Kristóf.
Rétegzenék reneszánsza
A fiúk szerint manapság nagyon sok gagyi zene hozzáférhető két kattintással, a rétegműfajokban azonban egyre minőségibb felvételek születnek, mert a nívós zenészek tudatosan törekszenek a magas színvonalra – talán pont amiatt, hogy felvegyék a harcot a kommersz zeneiparral, és kielégítsék az igényesebb hallgatókat. Köszönjük nekik!
Kapcsolódó cikkünk
Még mielőtt belecsapnánk a lecsóba a losonci Szabó fivérekkel, Kristóffal és Vincével, akik két díjat is kaptak a minap Lawn Dogs nevű zenekarukkal, álljon itt egy figyelmeztetés. Aki szereti az egyhén rockos, egyhén elektronikus beütésű, szabadon szárnyaló, kísérletező jazzt, az saját, jól felfogott érdekében keressen rájuk a neten.
Az immár 38 éve zajló szlovák jazz új arcai (Nové tváre slovenského jazzu) egy olyan verseny, ahol vannak ugyan díjak, de a lényeg az ismerkedés. És nem akárkikkel ismerkedhetnek meg a fiatal zenészek: a zsűriben a szakma krémje ül, akik minden produkciót hosszasan elemeznek. Előválogatás is van, a jelentkezők közül Peter Lipa és Matúš Jakabčic választja ki a meghallgatásra érdemeseket – idén tíz zenekarból négyet. A fiatalok számára ez lehet az első lépés a köztudatba kerülés hosszú útján.
Losonc környékén talán még mindig Pázsit néven ismerik ezt a 2018-ban alakult formációt, amelyből később Lawn Dogs (Pázsitkuyák) lett, mert külföldön senki sem tudná kimondani az eredeti nevüket.
A gitáros Szabó Vince és a basszusgitáros Szabó Kristóf magasan képzett zenészek. Szerencsére hamar rájöttek, hogy Magyarországon kell továbbtanulniuk, ha komolyan gondolják a dolgot, nálunk ugyanis nincs professzionális képzés ebben a műfajban.
Másodszor szerepeltetek ezen a szakmai fórumon, 2022-ben már jártatok Pozsonyban. Mi volt a különbség a két meghallgatás között?
Szabó Vince: Akkor trió felállásban léptünk fel, és bizony kaptunk hideget-meleget a zsűritől, vegyes volt az összbenyomás. Azt hiszem, nem igazán tudták hová tenni ezt a zenekart, ami meglepte őket, mert ebben a szakmában mindenki mindenkit ismer Szlovákiában. Mi viszont hosszú évek óta Magyarországon élünk és dolgozunk, úgyhogy kakukktojásnak számítottunk, tulajdonképpen a semmiből bukkantunk elő.
Szabó Kristóf: Ehhez képest idén ők leptek meg minket, mert a szinte azonos összetételű zsűri egekbe dicsérte a zenekart. Díjat kaptunk a legjobb egyedi dalokért és a legjobb zenekari összteljesítményért. Nem titok, hogy nagyon körültekintően állítottuk össze a programot. Minden zenekar három-négy számot adhatott elő, vagyis bele kellett férnünk tizenöt-húsz percbe. De azt hiszem, sikerült megmutatnunk, hol tartunk jelenleg. Két év alatt sokat változtunk, például a 2022 végén megjelent első albumunkon szereplő kompozíciókat is másképp vennénk fel ma. Sőt, már a felvételt követő hetekben változtattunk ezt-azt a koncerteken.
Mennyi fellépési lehetőségetek van manapság és ki szervezi ezeket?
Kristóf: Mivel négyünk közül nekem van a legtöbb időm erre, az én feladatom a szervezés. Valamennyi általam ismert klubot és koncerthelyszínt igyekszem megszólítani, de gyakran harminc e-mailből csupán egyre érkezik válasz. Köztudott, hogy nehéz helyzetben vannak a klubok, de azt azért túlzásnak tartom, hogy ha valahol fel akarunk lépni, ki kell bérelnünk a helyet saját pénzünkön, aztán le kell adnunk a bevétel harminc százalékát, plusz még adót is kell fizetnünk. Ezért olyan is előfordult már, hogy mindent összevetve ötveneruós gázsit vihetünk haza. Nem fejenként, hanem zenekarként.
Vince: Eddigi pályafutásunk talán legjobb koncertje tavaly a prágai Jazz Dock klubban volt, ahol kaptunk gázsit, cateringet, szállást a gyönyörű Malá Stranán, sőt még ingyan parkolási lehetőséget is. Vagyis minden úgy történt, ahogyan normális esetben történnie kellene. Ráadásul majdnem telt ház volt a helyszínen, mert a közönség bízik a szervezőkben, tudják, hogy akkor sem fognak csalódni, ha egy ismeretlen zenekar koncertjére váltanak jegyet. Megjegyzem, előttünk és utánunk is olyanok léptek fel ott, akiket példaképeinknek tartunk.
Nálunk vannak egyáltalán jazz-klubok, rendszeres élő zenével? Én egyről sem tudok.
Kristóf: Mi tudunk egyről. A besztercebányai HogoFogo Jazz & Art Club, ahol már többször felléptünk, és mindig nagyon jó volt a fogadtatás. Tudjuk, hogy ez egy rétegműfaj, és szerintem egyre inkább az lesz, tekintve, hogy manapság mindenhonnan a legolcsóbb, legegyszerűbb, lebutított zene ömlik a közönségre, a rendezvényszervezők pedig tutira akarnak menni, nem kockáztatnak, úgyhogy a bevétel érdekében azt preferálják, amit sokan szeretnek. Magyarországon egyébként nagyjából ugyanez a helyzet. Lassan már azon lepődünk meg, ha egy helyszín nem kér tőlünk bérleti díjat, vagy ha fizetik a szállásunkat.
Vince: Szeretnénk többet játszani Szlovákiában, akár fesztiválokon is, beavatatlan közönség előtt. A Gombaszögi Nyári Tábor például ideális helyszínnek tűnik, ott szívesen bemutatkoznánk. Bár legtöbben nyilván ott is a mainstream fellépőkre kíváncsiak, szerintem sokan rácsodálkoznának, mi zajlik az egyik kisebb helyszínen, mondjuk éjjel 11-kor…
Mennyire vagytok tekintettel a közönségre? Mást játszotok egy rockközpontú rendezvényen, mint egy jazzközegben?
Vince: Nem célunk alkalmazkodni senkihez, de a program összeállításakor általában figyelembe vesszük, milyen jellegű rendezvényen lépünk fel. Szerencsére széles a repertoár, van miből válogatni. Ha azt érezzük, jobban reagál a közönség a rockosabb beütésű számokra, minket is elragad a hangulat. A budapesti Szimplában például rendszeresen csinálunk elektronikusabb jellegű bulikat ugyanebben a felállásban, mert ott az a trend. És nem mellékesen mi is nagyon szeretünk elcsatangolni különböző ösvényekre.
Augusztusban hallottam veletek egy beszélgetést a Pátria rádióban, ahol azt ígértétek, jövő év elején jön az új Lawn Dogs-lemez…
Kristóf: Hogy szalad az idő! Sajnos nem tudunk eleget próbálni, kísérletezni, de még csak találkozni sem, pedig az új dalok szinte már készen vannak. Ha minden ideálisan alakul, januárban három napra beköltözünk egy Losonc melletti stúdióba, amelynek tulajdonosa jó ismerősünk, nem kér bérleti díjat, úgyhogy akár tovább is maradhatnánk. De ennyi együttlétet is művészet lesz összehozni.
Vagyis, ha majd írok a Jézuskának, említsem meg, hogy a Lawn Dogs tagjai szeretnének egy hónapot eltölteni négyesben egy lakatlan szigeten, ahol csak egy stúdió van, egy kocsma és néhány szép pálmafa?
Vince: Igen, feltétlenül! De ennél rövidebb idő is elegendő lenne.
Kristóf: Szerintem akár egy hét folyamatos együttlét során is születhetne egy albumnyi szám. Legmerészebb álmainkban az szerepel, hogy jóval többet rögzítünk, mint amennyi végül felkerül a lemezre. A nagy sztárok, sőt a közepesebbek is simán megtehetik, hogy felvesznek harminc-negyven számot, majd alaposan átrágva, megfontolva, újragondolva eldöntik, melyik tizennégy szerepeljen az új albumon. Miközben a kimaradt szerzemények sem rosszak, Mi az első lemezünkre tulajdonképpen mindent felpakoltunk, ami készen volt.
Két szakmai díjat is kaptatok érte, úgyhogy elégedettek lehettek…
Kristóf: Persze, de időszűkében voltunk, ami nyilván rányomta a bélyegét a végeredményre.
Ha csak a Lawn Dogs zenekarral foglalkozhatnátok, feladnátok minden mást, amit jelenleg csináltok a megélhetés érdekében?
Vince: Igen.
Kristóf: Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy bejelentsem: szívesen megválok a koncertszervezői és webmarketinges feladataimtól, ha jelentkezik valaki, aki szereti a zenénket és szívesen menedzselné a Lawn Dogs zenekart.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
