Lassult a népességfogyás Erdélyben

Lassult a népességfogyás Erdélyben

A tavalyhoz képest kevesebb elhalálozás miatt lassult a természetes népességfogyás és nőtt a házasságkötési kedv Erdélyben – közölte az Erdélystat. A lassulás a magyarlakta vidékeken alacsonyabb az átlagosnál.

A megyei statisztikai hivatalok 2022. január–augusztusi összesített előzetes adatai szerint 39 465 gyermek jött világra Erdélyben, ami 1,4 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva, az elhunytak száma pedig 60 255 volt, 7,8 százalékkal kevesebb, mint 2021 augusztusában. Az elhalálozások nagyobb mértékű csökkenésének következtében valamelyest lassult a születések és halálozások különbségéből adódó, természetes népességfogyás: augusztusig Erdélyben a népességfogyás 20 790 fő volt, ami 17,8 százalékkal alacsonyabb, mint a 2021 ugyanezen időszakára becsült érték (25 296 fő). Az év első nyolc hónapjában 27 142 házasságot kötöttek Erdélyben, ami 0,4 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi, 2021. január–augusztusi házasságkötési számot.

Az Erdélystat hangsúlyozza, hogy csak az idei év első nyolc hónapjára vonatkozó születési és elhalálozási adatokat összesítették (az elvándorlást nem), és ezek még módosulhatnak, elsősorban a születési adatok esetén várható még növekedés a késve anyakönyvezett gyermekek miatt.

Hírdetés

Székelyföldön az erdélyi átlaghoz képest nagyobb mértékben csökkent a születésszám: az idén nyolc hónap alatt 3071 gyermek jött a világra, 83-mal, 2,6 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. 2022. január–augusztus között az előzetes adatok szerint 4543-an haltak meg Székelyföldön, ami mintegy 2,9 százalékos javulást jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A természetes fogyás 2022 augusztusáig mintegy 1472 főre becsülhető, ami csak kicsit alacsonyabb, mint a 2021 ugyanezen időszakára számolt 1523 fő. A házasodási kedv azonban az átlagosnál jobban nőtt szűkebb hazánkban: szeptemberig 1895 pár kötött házasságot, ami 2,5 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

A Partiumban, a másik jelentős magyarlakta erdélyi régióban augusztus végéig 6788 gyermek született és 10 622 halálozás történt. A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 2022-ben az élve születések száma 2,5 százalékkal, az elhunytaké pedig 7,0 százalékkal csökkent, így a népességfogyás üteme 14,1 százalékkal lassult, ennek következtében 3834 fő volt augusztusban a természetes fogyás. A házasodási kedv minimális mértékben nőtt: 4764 frigyet kötöttek, 0,5 százalékkal többet, mint tavaly.

A Kolozs és Maros megyéből álló közép-erdélyi régióban 7661 gyerek jött a világra augusztus végéig (1,5 százalékkal kevesebb a tavalyinál), és 11 372 elhalálozást jegyeztek (ez 3,8 százalékos csökkenést jelent). Így ezen a vidéken a népességfogyás tempója mintegy 8,1 százalékkal lassult: 2021 szeptemberéig 4037-tel apadt a lélekszám, 2022-ben 3711-gyel. A házasságkötések száma ebben a régióban nőtt a legjobban, nyár végéig 9,7 százalékkal többen mondták ki a boldogító igent idén, mint tavaly ilyenkor.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »