Lakhatási támogatást javasol az albérletben élő fiataloknak a Jobbik

Lakhatási támogatást javasol az albérletben élő fiataloknak a Jobbik

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke azt javasolja, hogy az albérletben élő fiatalok lakhatási támogatás formájában kapják vissza a bérleti díj százezer forint feletti részét.

Szeretnék minél nagyobb részben visszaadni azt, amit a kormány „adó formájában elvett” a fiataloktól

– közölte Z. Kárpát Dániel.

Hírdetés

A jobbikos országgyűlési képviselő arra is kitért, hogy 25-50 ezer forintos családi rezsitámogatást nyújtanának azoknak, akik ősztől irreálisan magas rezsiköltségekkel szembesülnek.

A Jobbik 2012-ben kidolgozott egy olyan állami hátterű bérlakásépítési programot, ami egy pontrendszeren keresztül előnyben részesíthetné a tanárokat, a gyermeket nevelőket, az óvodai dolgozókat és azokat a hallgatókat, akik nemzetstratégiai fontosságú pályára készülnek

– hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel, aki szerint koncepciójuk alapján legalább évi 5-10 ezer bérlakást kell építeni, mert ennyi képes hosszabb távon is mérhető, pozitív piaci hatásokat kiváltani, miközben itthon tudja tartani a jövő adófizetőit.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »