Labdarúgó NB I – A Zalaegerszeget fogadja a listavezető, rangadó Fehérvárt

A listavezető Paks az idén hozzá hasonlóan veretlen Zalaegerszeget látja vendégül a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában, melynek legizgalmasabb összecsapását várhatóan a harmadik Fehérvár az ötödik Debrecennel vívja majd.

Bognár György paksi tanítványai az élen zárták a tavalyi évet és a csapat lendületét úgy tűnik, a téli szünet sem törte meg. A tolna vármegyeiek ugyanis mindhárom idei meccsükön begyűjtötték a három pontot, így pedig megőrizték minimális, egypontos előnyüket a címvédő Ferencvárossal szemben.
   
Az FTC aktuális, Diósgyőr elleni bajnokiját az Olimpiakosz elleni Konferencia-liga párharca miatt elhalasztották, így a Paks növelheti előnyét, amennyiben a papírformának megfelelően legyőzi a kiesés elöl menekülő, tizedik helyen álló ZTE-t. A zalaiak ugyanakkor önbizalommal telve utazhatnak a péntek esti találkozóra, ugyanis Márton Gábor irányításával remekül kezdték 2024-et, három meccsen hét pontot gyűjtöttek.
   
A Fehérvár a Zalaegerszegtől elszenvedett váratlan vereséggel kezdett idén, a folytatásban viszont a Kisvárdát és az MTK-t is legyőzte, így jó hangulatban várja a DVSC-t, mely a Diósgyőrrel döntetlenre végzett, majd az Újpestet legyőzte, a Ferencvárostól pedig 2-1-re kikapott, de kifejezetten jó teljesítményt nyújtott. A két csapat az ősszel Debrecenben csapott össze és a házigazdák 3-1-re nyertek, így a fehérváriakat a visszavágás vágya is fűtheti.
   
A mérkőzésnek a dobogóért zajló harcban is komoly jelentősége van, a két együttest ugyanis hét pont választja el egymástól a tabellán, azaz egy fehérvári sikerrel Dzsudzsák Balázsék nagyon messze kerülhetnek a harmadik helytől.
   
A két csapat között a tabellán a Puskás Akadémia áll, mely öt pontra van a Fehérvártól, így amennyiben tartani akarja a lépést, mindenképpen győznie kell vasárnap a hatodik MTK ellen, mely csupán három ponttal van mögötte.
   
Az Újpest kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot zárt le a múlt hétvégén Diósgyőrben, Mészöly Géza vezetőedző első meccsén. A harmadik újpesti ciklusát kezdő szakember kilencedik helyen álló csapata szombaton ismét idegenben, Kecskeméten lép pályára és egy újabb sikerrel megelőzheti riválisát, egyben tovább távolodhat a kieső zónától.
   
A hétvége ötödik mérkőzését a héten edzőváltáson átesett, utolsó előtti Mezőkövesd a sereghajtó Kisvárdával vívja egy olyan mérkőzésen, melyen mindkét fél győzelmi kényszerben lép pályára.
   
NB I, 21. forduló:
    —————————
    péntek:

Paksi FC-Zalaegerszeg 20.00

    szombat:

Kecskeméti TE-Újpest FC 13.00

Hírdetés

Mezőkövesd Zsóry FC-Kisvárda Master Good 15.30

    vasárnap:

Fehérvár FC-Debreceni VSC 15.00

Puskás Akadémia-MTK Budapest 17.30

    A Ferencváros-Diósgyőr mérkőzést elhalasztották.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »