Kuss, legyen!

A hazánkban és a világban zajló események hatására egyre-másra felötlött bennem, hogy hasonló már nemegyszer történt,. Nem oltással, hanem gyilokkal, fegyverrel gonosz szóval. A kitervelőknek volt honnan tanulniuk, Kicsiben, emberekre, népekre lebontva az népirtás a hódítóknak mindig kedvenc foglalatossága volt. A különbség, hogy most az emberiség egésze lenne az áldozat.xxx

Kuss legyen! – szól a gazda a falatka ételért ácsingózó kutyájára. Nem kap semmit, mert nem kergette a vadat, éjszaka meg a Holdra ugatott, nem a lopakodó idegenre. Jól tartják, ha szolgál, ha nem ütleget kap. Az emberiséget kordában tartó önjelölt, mammonimádó elit is külsődleges, lélektelen módszerekkel idomít. Az erkölcsök megrontásával, a rend és a békesség felforgatásával, társadalmi ellentétek szításával, hogy ember embernek farkasa legyen, belsőleg gyengíti a népeket. Teszi tönkre az országokat, hogy rothadt almaként hulljanak az ölébe. A „választott” országvesztő kormányok ellenszegülés nélkül segédkezet nyújtanak hozzá. Busás koncért a „Divide et impera!”[1] elv alapján hazug ígérgetésekkel a könnyebb boldogulás reményének csillogtatásával a népeiket vallásilag, fajilag, gazdaságilag, egészségileg megosztott alattvalókká bomlasztják, hogy könnyebben lehessen őket uralni és ellenőrizni.Kuss, legyen! – szólnak az engedetlenkedőkre.A „kus” kifejezést az asszírok „nyugalom, nyugi, kussolj”, kutyára, emberre, ellenségre vonatkoztatják, ugyanúgy, mint a magyar: Kuss, legyen! Kussolj!A KUS ékjel sumir olvasattal nyugszik, nyugvó; asszír olvasattal pedig az ellenkezője: harag, haragos, tomboló.Mindkét olvasat értelme tökéletesen ráillik a „kutyá”-ra, átvitt értelemben a KUS-nak nevezett emberre, a kusra, kusitára. A kusok a Kr. e. évszázadokban az afrikai Núbiában, illetve a Közel Keleten éltek. A mezopotámiai három Asszír Birodalomban a kusita szolganép volt. Innen származik a KUS kifejezés kettős értelmezése. A kutya szóval való összekapcsolását a magyar nyelv őrizte meg.

A jel hangzósítása, latin betűs átírása: „uggatu. A magyarban ez a „kutya-beszéd”. A sumirban az óvó-védő feladatot ellátó kutya tombolva ugat, ha haragos, ha verik; ha engedetlen agyon kell ütni, hogy végleg megnyugodjon. (Az aláhúzás az ékjel különféle jelentéseire utal.)

Ugató kutya (4you.hu)

A feketébe öltözött város minden lakója a megyei alispán, Görgey Pál lépteit leste, Lőcse városa a halálát kívánta, hogy levehesse a fekete ruhát. Vadászaton, mert mindig vadászaton történnek a sorsfordító események, Lőcse város főbírája lelőtte Görgey Pál kutyáját, Görgey meg a főbírót: Fogat fogért, főbírót kutyáért. A lőcseiek három évig feketében jártak, mire Görgeyt lefejezték. A főispán valóban bűnt követett el. A főbíró is; csakhogy embert nem szoktak „kutyába venni”, a fekete ruhát meg emberszámba. A fekete ruha éket vert Görgey és a lőcseiek közé.[2]Manapság az oltottak és oltatlanok közé verődik az ék, megtetézve miniszterelnöki jóváhagyással: „…nem fogjuk tudni elkerülni, hogy mindenki beoltassa magát. „Rá fognak jönni, hogy ha nem oltatják be magukat, akkor meghalnak…”[3] Úgy, mint Görgey kutyája?Népek, emberek, ha útban vannak, ha megsokasodnak, kiirtatnak, jó esetben elvándorlásra kényszerülnek, nemegyszer a saját fajtájuk űzi el a feleslegeseket. Az emberiség történelmében volt/van erre példa bőven. Spártai sisakos harcos (Kr. e. 5. sz. Archeological Museum, Spárta – hu-wikipedia.org)) A Kr. e. IX. századtól Hellaszban a helóták a spártaiak akháj származású földhözkötött rabszolgái voltak. A szabad spártaiaknak kiutalt földterülethez tartoztak. Eladni nem lehetett őket, de büntetlenül le lehetett őket vadászni.[4] A helóta magyarul: halott.

Az etruszk Apolló (Veii, Olaszország – smarthistory.org)

Kr.e. IX-I. századig az Appennini-félsziget középső részét uraló, a kisázsiai származású lyd-tyrrén együttélés során kialakult etruszk nép sem járt jobban. Kiváló államszervezetüket, jól termő földjeiket, kényelmes életüket a gyarmatosító görögök, majd az őket felváltó alacsonyabb műveltségű rómaiak megirigyelték. A bevált sémita módszer szerint belopakodtak, szállást, ételt kértek, s mire az etruszkok feleszméltek városaik falain kívülre kerültek. A rómaiak évszázados háborúságban sorra vetté be az etruszk városokat, lakosait, védőit legyilkolták; a maradék szabad préda volt, bárki legyilkolhatta őket.[5]

Kőbe vésett bika (National Museum, Scotland – digitscotland.com) Az ókori Britanniában az Észak-Afrika érintésével Szkítiából érkezett törzsszövetségben élő pickt/piktek megegyezvén a skótokkal lakatlan területen, szigeten telepedtek le. A hagyomány szerint festett arcúak voltak, ám valószínűbb, hogy a bőrük volt sötétebb. Hosszú ideig (Kr.u. 3-10 század) békében éltek egymás mellett, mígnem a britek a másságuk miatt ellentétet szítottak köztük, és megtizedelték a pikteket. A maradék másodrendű szigetlakóként szabad prédává vált. Bárki levadászhatta őket. Emlékeiket a kelta művészethez sorolják, bár néhány évtizede a skótok, a welsziek pikt utódnak tartják a keltákat.[6]E sorsra jutottak a sumirok, e sorsot szánják a sumir utód kurdoknak stb., s ezer éve a magyarságnak.A győztesek nem kímélik az árulókat, mondván, ha némi szottyongatásra, zsarolásra elárulják a népüket, saját véreiket, elárulják a megbízóikat is. Ám amíg a népük ellenében, becsület, tisztesség ellenében ügyködnek szükség van rájuk; s jól élnek az odavetett koncon, talán még marakodnak is. Feladatukat teljesítvén a kiszolgálóiktól „illő” jutalomban részesülnek: ugyanolyan áldozatok lesznek, mint akiket elárultak. Legfeljebb némi időt nyernek.A tatár Esztergom várát ostromolta. Volt nagy ijedtség az esztergomi százszorszépek, szépasszonyok közrében. Nem akartak férjeik mellett harcolva a tatár nyilaktól elpusztulni. Felékszerezve, selyemben-bársonyban átkeltek a Duna jegén az ellenség táborába; a tatárok mind a háromszázat lefejezték, ahogy az a szkíta szokásjog szerint az árulókat szokták. A tatár kán arcáról lefagyott a nevetés: „Átkozott némberek; ha ezek benn volnának a várban, ingyen elfoglalnám azt könnyen; most sok vért fizethetek érte, mert nincsenek ők ott, hogy férjeik karját megrontsák szemeik könnyjével.”[7]A világuralomra törők a mostani árulókkal a lehető legtovább kiváratnak, amíg a népek között egyetlen hiszékeny engedelmeskedő is van.

Szkíta ezüstkorsó (Kr.e. 4.sz. – Ermitázs Múzeum, Szt. Pétervár)

Az ókori görögök[8] úgy hívták eleinket a jótörvényű szkíták, akiknek az „életmódjuk független ugyan, de együgyű, vad és harcias, azonban a szerződésekre nézve egyszerű és szatócstalan…”[9] Népünk még a szittya időkben hozzászokott az engedelmességhez, ám csak akkor, ha a törvények igazságosak voltak. A törvények azóta megváltoztak, gyatrák, büntetlenül áthághatóak lettek, mint a „kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda.” Szerencsére a nyugati erkölcstelenséggel átgyúrt magyarságnál a szkíta erkölcsök nyomai itt-ott még felvillannak, s ez nemcsak a hiszékenységben mutatkozik meg, hanem a lassan érlelődő polgári elégedetlenségben.Ám számítani kell rá, hogy a hódítók számára a legyőzött ellenfél legnagyobb vétke, ha a legyőzetés után felemeli a fejét, s minden erejét összeszedve fegyvert mer fogni magáért, a családjáért, a népéért, a szabadságáért.

Charles Fourier (1772-1837) – A falanszter megálmodója (XIX. sz. – commons.wikimedia.org)

Ha a népek nem szegülnek ellent a jelenlegi kifinomult népirtásnak, senki sem menti meg az emberiséget Madách Imre[10] megvalósulóban levő rémálmától, az „új eszmék emberének” falanszterétől. Az oltási őrület túlélői új világrendbe kényszerülnek, „olyan eszményi munkaállamba, amelyben mindent a tudomány az értelem és a robotok irányítanak, nem pedig a hagyomány, az érzés és a szeretet. Az ellenszegülők pedig átnevelő táborokba zsúfolódnak, ahogy tették ezt a szasszanida perzsák az elfogott pártusokkal[11], a szovjethatalom a másképp gondolkodókkal és így tovább. Teremtő Isten! Mikor kerül porszem e gépezetbe?

[1] Oszd meg és uralkodj! – XI. Lajos francia király római eredetű jelmondata, az ellenfelek közül egyeseknek bizonyos előnyt ígérve a nép sorai megbonthatóak, az ellenfelek külön-külön könnyebben legyőzhetőek, illetve ellenőrzés alatt tarthatóak.

[2] Mikszáth Kálmán: A fekete város, Szépirodalmi Kvk., Budapest, 1954.

[3]Orbán Viktor, miniszterelnök beszédéből, Kossuth Rádió, 2021. nov. 19. 7.52.

[4] Révai Nagy Lexikona, Révai Testvérek, I-XXI., Révai Testvérek, bp. 1915-1927, helóta címszó

[5] Muller, K.O. – Deecke, W. Die etrusker, 2. köt. Stuttgart, Heitz, 1877.

[6] Révai Nagy Lexikona i. m. pikt címszó.

[7] Jókai Mór: Százszorszépek, elbeszélés, 1857

[8] Aiszkhülosz/Aeschylus (Kr.e. 524/525-456) görög tragédiaíró

[9] Sztrabón (geográfus, Kr.e.66-Kr.u. 24): Geógraphica, XI. kv. 8.§

[10]Madách Imre: Az ember tragédiája, Szépirodalmi Kvk. Budapest, 1989. 12. szín.

[11] Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovagjai, Matrona K. Győr, 2010. 118-119. pp.

Kuss, legyen!

Hírdetés

– szólnak a falatka ételért ácsingózó kutyára. Nem kap semmit, mert nem kergette a vadat, éjszaka meg a Holdra ugatott, nem a lopakodó idegenre. Jól tartják, ha szolgál, ha nem ütleget kap.

Az emberiséget kordában tartó önjelölt, mammonimádó elit is efféle külsődleges, lélektelen módszerekkel idomítja a népeket. Az erkölcsök megrontásával, a rend és a békesség felforgatásával, társadalmi ellentétek szításával, hogy ember embernek farkasa legyen, belsőleg gyengíti le a népeket. Teszi tönkre az országokat, hogy rothadt almaként hulljanak az ölébe. A „választott” országvesztő kormányok ellenszegülés nélkül segédkezet nyújtanak hozzá. Busás koncért a „Divide et impera!”[1] elv alapján hazug ígérgetésekkel a könnyebb boldogulás reményének csillogtatásával a népeiket vallásilag, fajilag, gazdaságilag, egészségileg megosztott alattvalókká bomlasztják, hogy könnyebben lehessen őket uralni és ellenőrizni.

Kuss, legyen! – szólnak az engedetlenkedőkre.

A „kus” kifejezést az asszírok „nyugalom, nyugi, kussolj” kifejezést kutyára, emberre, ellenségre mondták, ugyanúgy, mint a magyar a kutyának: Kuss, legyen! Kussolj!

A KUS ékjel sumir olvasattal nyugszik, nyugvó, asszír olvasattal pedig az ellenkezője: harag, haragos, tomboló.

Mindkét olvasat értelme tökéletesen ráillik a „kutyá”-ra, átvitt értelemben a KUS-nak nevezett emberre, a kusra, kusitára. A kusok a Kr. e. évszázadokban az afrikai Núbiában, illetve a Közel Keleten éltek.

Alara, az első kusita fáraó fejszobra (Kr. e. 790-760 – blackarcheology)

A mezopotámiai Asszír Birodalmakban a kus szolganép volt. Innen származik a KUS kifejezés kettős értelmezése. A kutya szóval való összekapcsolását a magyar nyelv őrizte meg.

Ugató kutya (4you.hu)

A feketébe öltözött város minden lakója a megyei alispán, Görgey Pál lépteit leste, Lőcse városa halálát kívánta, hogy levehesse a fekete ruhát. Vadászaton, mert mindig vadászaton történnek a sorsfordító események, Lőcse város főbírája lelőtte Görgey Pál kutyáját, Görgey meg a főbírót: Fogat fogért, főbírót kutyáért. A lőcseiek három évig feketében jártak, mire Görgeyt lefejezték. A főispán valóban bűnt követett el. A főbíró is; csakhogy embert nem szoktak „kutyába venni”, de a fekete ruhát sem emberszámba. A fekete ruha éket vert Görgey és a lőcseiek közé.[2]

Manapság az oltottak és oltatlanok közé verődik az ék, megtetézve miniszterelnöki jóváhagyással: „…nem fogjuk tudni elkerülni, hogy mindenki beoltassa magát. „Rá fognak jönni, hogy ha nem oltatják be magukat, akkor meghalnak…”[3] Vajon, mint Görgey kutyája?

Népek, emberek, ha útban vannak, ha megsokasodnak, kiirtatnak, jó esetben elvándorlásra kényszerülnek, nemegyszer a saját fajtájuk űzi el a feleslegeseket. Az emberiség történelmében volt/van erre példa bőven.

Spártai sisakos harcos (Kr. e. 5. sz. Archeological Museum, Spárta – hu-wikipedia.org))

A helóták kb. a Kr. e. IX. századtól Hellaszban a spártaiak akháj származású földhözkötött rabszolgái voltak. A szabad spártaiaknak kiutalt földterülethez tartoztak. Eladni nem lehetett őket, de büntetlenül le lehetett őket vadászni.[4] A helóta magyarul: halott.

Az etruszk Apolló (Veii, Olaszország – smarthistory.org)

Kőbe vésett bika (National Museum, Scotland – digitscotland.com)

Az ókori Britanniában az Észak-Afrika érintésével Szkítiából érkezett törzsszövetségben élő pickt/piktek megegyezvén a skótokkal lakatlan területen telepedtek le. A hagyomány szerint festett arcúak, ám valószínűbb, hogy a bőrük sötétebb.) Hosszú ideig (Kr.u. 3-10 század) békében éltek egymás mellett, mígnem a britek a másságuk miatt ellentétet szítottak köztük és megtizedelték a pikteket. A maradék másodrendű szigetlakóként szabad prédává vált. Bárki levadászhatta őket. Emlékeiket a kelta művészethez sorolják, bár néhány évtizede a skótok, a welsziek pikt utódnak tartják a keltákat.[6]

E sorsra jutottak a sumirok, e sorsot szánják a sumir utód kurdoknak stb., s e sorsot szánták a magyarságnak.

A győztesek nem kímélik az árulókat, mondván, ha némi szottyongatásra, zsarolásra elárulják a népüket, saját véreiket, elárulják a megbízóikat is. Ám amíg a népük ellenében, becsület, tisztesség ellenében ügyködnek szükség van rájuk; s jól élnek az odavetett koncon, talán még marakodnak is érte. Feladatukat teljesítvén a kiszolgálóiktól „illő” jutalomban részesülnek őket, ugyanolyan áldozatok lesznek, mint akiket elárultak. Legfeljebb némi időt nyernek.

A tatár Esztergom várát ostromolta. Volt nagy ijedtség az esztergomi százszorszépek/szépasszonyok között. Nem akartak férjeik mellett harcolva a tatár nyilaktól elpusztulni. Felékszerezve, selyemben-bársonyban átkeltek a Duna jegén az ellenség táborába; a tatárok mind a háromszázat lefejezték, ahogy az a szkíta szokásjog szerint az árulókat szokták. A tatár kán arcáról lefagyott a nevetés: „Átkozott némberek; ha ezek benn volnának a várban, ingyen elfoglalnám azt könnyen; most sok vért fizethetek érte, mert nincsenek ők ott, hogy férjeik karját megrontsák szemeik könnyjével.”[7]

A világuralomra törők a mostani árulókkal a lehető legtovább kiváratnak, amíg a népek között egyetlen hiszékeny engedelmeskedő is van.

Szkíta ezüstkorsó (Kr.e. 4.sz. – Ermitázs Múzeum, Szt. Pétervár)

Az ókori görögök[8] úgy hívták eleinket” a jótörvényű szkíták. Az „életmódjuk független ugyan, de együgyű, vad és harcias, azonban a szerződésekre nézve egyszerű és szatócstalan…”[9] Népünk még a szittya időkben hozzászokott az engedelmességhez, ám csak akkor, ha a törvények igazságosak. A törvények azóta megváltoztak, gyatrák, büntetlenül áthághatóak lettek, mint a „kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda.” Szerencsére a nyugati erkölcstelenséggel átgyúrt magyarságnál a szkíta erkölcsök nyomai itt-ott még felvillannak, s ez nemcsak a hiszékenységben mutatkozik meg, hanem a lassan érlelődő polgári elégedetlenségben.

Ám számítani kell rá, hogy a hódítók számára a legyőzött ellenfél legnagyobb vétke, ha a legyőzetés után felemeli a fejét, s minden erejét összeszedve fegyvert mer fogni magáért, a családjáért, a népéért, a szabadságáért.

Charles Fourier (1772-1837) – A falanszter megálmodója (XIX. sz. – commons.wikimedia.org)-

Teremtő Isten! Kerülhet porszem a gépezetbe?