A magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő Európa-bajnoki mérkőzése előtti napokban a hazai baloldali médiában erősen összefonódott a politika és a sport.
Bayer Zsolt: Tegnap
A Csíki sörözőben ülünk barátokkal, ott nézzük a meccset, pokoli melegben. Mindvégig így fohászkodom: Istenem, te is tudod, hogy mi érdemeljük meg. Tudja. De mégsem engedi meg. Most még nem…
Máskor, más esetben, amikor a németek játszanak valakivel a magyarokon kívül, mindig nekik szurkolok. Talán a nevem elmeséli, miért. Mert a Fekete-erdő vidékéről valók az őseim apai ágon. Onnan hozták őket mocsarakat lecsapolni a Mosoni-Duna vidékére, s lettünk aztán magyarrá, ám „az erdők hűvösségét megőrzöm magamban halálomig”.
Mindez tegnap semmit sem számított. Ahogy persze a „németeknek” sem számít már. A nagy német romantika, Hauff és a Grimm fivérek ma már gyanúsan „völkisch” ízűek, vagyis „nácik”, a német önazonosságot felfalta a bűntudat, Hamupipőke pedig visszabujdosik a teuton erdőkbe, ugyanis egy homoszexuális színes bőrű férfi lesz a tündérke a soron következő amerikai feldolgozásban.
Álomgyár? Ugyan. „Álombakók”. A világ varázstalanítása gőzerővel folyik.
Ám tegnap a Csíki sörözőben ott volt a varázslat. A müncheni arénából küldte tizenegy magyar srác. Mi érdemeltük volna meg. De meg nem adatott. Ám, ami a legfontosabb: nem rajtuk múlt. Az örök magyar hősiesség ragyogott fel tegnap este abban az arénában. Tizenegy magyar srác úgy döntött, nem hajlandó megijedni sem az ellenséges környezettől, sem tizenegy műanyag, fröccsöntött „némettől”.
Pedig ők aztán megpróbálták megijeszteni a magyar fiúkat, s leginkább a magyar szurkolókat.
Amikor muszlim migránsok zaklatják és erőszakolják a saját lányaikat és feleségeiket, a német rendőrség teszetoszáskodik és félrenéz. Ám ha a magyar szurkolókat kell vegzálni, akkor aztán bátrak, mint a hím pocok. Ha kell, kétszer is megállítják ugyanazt a magyar buszt, ok nélkül, aztán leszállítanak mindenkit, órákig várakoztatják az embereket, meg körbefényképezik őket, mint a bűnözőket szokás. A konzuli szolgálatot nem engedik az arénához, és minden létező módon provokálják a magyarokat. Nem javaslat, hanem követelés: ha lesz bármilyen sportesemény, amelyre „német” szurkolók érkeznek, pontosan ugyanezt kell majd csinálni velük. És megnézzük, lesz-e orbánozás meg diktatúrázás. (Lesz.)
Mindezek ellenére a magyar drukkerek végül megérkeztek, ott voltak, s részesei lettek a csodának. Azt tették, amit meccseken tenni szokás. Lengették a nemzeti színű zászlókat és éltették a csapatukat. Sokan fekete pólóban tették mindezt. Az egyik „német” szennymédia szerint ez a nácizmus. Elnéztem a tíz műanyag, fröccsöntött „németet” a pályán, tetőtől talpig feketébe voltak öltözve. Akkor most ők is nácik? Ugyan, dehogy. Azok az idők elmúltak. A németek fegyelmezettek és irányíthatók. Amikor nácinak kellett lenni, akkor nácik voltak, abban hiba nem volt. Amikor kommunistának kellett lenni, akkor kommunisták voltak – az NDK volt az egyetlen hely a világon, ahol ezt halálosan komolyan gondolták, és még élvezték is. Most, hogy lélektelen, agymosott, öngyűlölő fogyasztónak kell lenni, hát most azok. Ebben sincs hiba. Autót még tudnak gyártani. Grimmet már szégyellik, Wagnert már szégyellik, hamarosan Thomas Mannt is szégyellni fogják. Neuer karján szivárványos karszalag, a lelátókon szivárványos zászlócskák, a városban minden szivárványszínű, egy hülye szivárványos zászlót lobogtatva rohan be a pályára a magyar himnusz közben.
A hülyék orcáján szivárványszínű nyál csorog.
És lobognak a szivárványszínű zászlók. Ez a legutolsó, a maradék identitásuk őnekik.
Aztán tizenegy magyar srác kiteszi a szívét-lelkét a pályán. És a 84. percben, odahaza, a „német” válogatott megszakad és kepeszt, hogy kiegyenlítsen, s amikor egy talált góllal sikerül nekik, akkor húzzák az időt. Mert rettegnek tizenegy magyar sráctól. „Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl”. Dobó örök igazsága lengi be a magyarok lelkét ismét. Kevésen múlt, kicsike szerencse hiányzott. Pedig a Jóisten is magyar zászlót lengetett tegnap este, de valamiért még nem engedte meg. Még célja van velünk, azért.
S hogy el ne felejtsük: amikor a szivárvány színeit összerakjuk, abból lesz a fehér. Ha a fehéret szétszedik, abból lesz a szivárvány. Ugye világos?
Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!
(Ui.: Ahogy Rossi mester énekli a Himnuszt – abban benne van minden…)
——————
A fideszes szurkolók szégyenéről értekezik a baloldali sajtó
Pálfordulás a baloldali sajtóban: szerda délután még szivárványos zászlót, este már piros-fehér-zöld lobogót lengettek. Hát nem erősségük a következetesség… Van ilyen – írja a 888.hu.
A magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő Európa-bajnoki mérkőzése előtti napokban a hazai baloldali médiában erősen összefonódott a politika és a sport.
A „függetlenobjektív” orgánumok tucatszám hozták a cikkeket az Allianz Arena esetleges szivárványos fényfestéséről, annak megtiltásáról, és szinte hergelték a nemzetközi közvéleményt a Münchenbe induló „náci” magyar szurkolók ellen.
Aztán megtörtént a csoda: a magyar csapat hősies küzdelemmel kis híján legyőzte a FIFA-világranglistán 25 hellyel előrébb (Németország a 12., Magyarország a 37.) tanyázó német alakulatot.
A „haladó” sajtó nem is nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel, hát úgy döntöttek: félre a következetességgel, és ahogy megrendelőik, a baloldali politikusok is megtették az elmúlt napokban jó néhányszor, hát a balos csicskasajtó is beállt a magyar válogatott lelkes szurkolójának.
Nem is akárhogy…
A legnagyobb pálfordulást a Soros-blog, a 444.hu újságírójának sikerült produkálnia. Bede Márton szerda délután még arról publikált:
„Orbán, aki felcsúti víkendháza mellé is épített egy kisebb stadiont, a járvány miatt kénytelen volt 12 hónappal elhalasztani élete nagy napjait. Tovább azonban nem volt hajlandó várni. Miközben Magyarországon meghalt 30 000 ember, a felpörgetett oltási programmal mindent arra tettek fel, hogy nyáron Budapesten olyan meccseket lehessen rendezni, amilyenekről a miniszterelnök álmodott.”
Továbbá efféléket írt: „Amikor kedden kiderült, hogy az UEFA nem engedi meg a német rendezőknek, hogy a magyar törvényre válaszul szivárványszínűre világítsák meg a müncheni stadiont, hirtelen mindenki a magyar kormány homofóbiájával – és kisebb részben az UEFA gyávaságával – kezdett foglalkozni.”
De az esti meccs után már csodáról értekezett: „Mindenki döntse el magában, hogy a rendszerváltás előtt mikor játszott utoljára ekkorát a magyar válogatott, mert hogy azóta nem, az biztos. Csányi Sándor tegnapi értékelése, hogy a csapat néhány éven belül a világ legjobbjai között lehet, az elhangzás pillanatában őrültségnek tűnt. Talán néhány nap vagy év múlva ismét annak fog tűnni. De most, aki látta ezt a meccset, simán elhiszi.”
Így voltak ezzel a #vanmásik Telexnél is, ahol szerda délután még lelkendezve számoltak be róla, hogy micsoda német provokáció készülődik az érkező magyar szurkolók felbosszantására Münchenben.
„Németországban most nem feltétlenül a meccs a fő téma, hanem az eltérített magyar pedofiltörvény, és a homofóbia elleni tiltakozás, ennek jegyében osztották ki a belvárosban, illetve a stadion környékén a 12 ezer zászlót, miután nem engedte meg az UEFA, hogy a müncheni stadiont a szivárvány színeivel világítsák be.”
Aztán a magyar sajtószabadság felkent papjainál is előkerültek a szuperlatívuszok estére: „Hihetetlen meccs Münchenben: a németeknek kellett harcolni a döntetlenért, Magyarország a 2-2-vel kiesett az Eb-ről.”
A „nem propagandista” HVG.hu is igyekezett megteremteni a meccs alaphangulatát, amikor az UEFA-logó átszínezését (csütörtök reggel ez még mindig vezető anyaguk volt) tartották a meccs előtti egyik legfontosabb információnak. Aztán amikor látták, hogy a csapat hősiesen vette fel a küzdelmet a világ egyik legjobbnak tartott nemzeti tizenegyével, akkor ők is váltottak: „elképesztő meccs”, „a magyar védekezéssel a világbajnoki címvédőnek is meggyűlt a baja”, „(a németeknek) nem sikerült támadójátékban sem feljavulni a masszív magyar csapat ellen”.
Az MSZP-s lap, a Népszava legalább próbált árnyaltan rajongani. Nehéz is lett volna másképp, mert a meccs előtt még azzal foglalkoztak, hogy az UEFA-t is igyekezzenek eláztatni, amiért velük ellentétben nem volt hajlandó keverni a politikát a sporttal: „A németek többsége az UEFA ellen fordult, amely a jelek szerint nagy öngólt lőtt.”
Ezek után a meccsről szóló beszámolójukat nem nagyon merték túlságosan lelkendezővé fabrikálni, mindössze annyit bírtak kinyögni, hogy „Elmaradt a bravúr”, de azért a képes összeállításukban már nekik sem sikerült kikerülni, hogy leírják: „gyönyörű játék” és „két fejes gól” történt szerda este Münchenben, nem politikai pofára esés.
De azért a legszebben mégiscsak a DK házi portáljának sikerült interpretálni a német–magyar meccset. Sehogy. Egy szót sem írtak az eredményről, csak az érdekelte őket korábban, hogy „Elárasztották és széttrollkodták Orbán oldalát a német szurkolók”, majd a meccs után már a magyar szurkolókat igyekeztek rendesen feketére festeni azzal, hogy „Őrjöngés, szitkozódás, rendőrségi ügyek – Így hoztak szégyent az országra a fideszes szurkolók Münchenben”.
A Nyugati Fény ifjú újságírójának, Fekete Nóra Dalmának pedig csak egy jó tanács: ha a címet át is írod később, kollegina, hogy ne legyen annyira átlátszó a politikailag vágyvezérelt címadás, bizony az online felület már csak olyan, hogy az URL-ben akkor is ott marad a „fideszes” kifejezés. (https://nyugatifeny.hu/2021/06/24/orjonges-szitkozodas-rendorsegi-ugyek-igy-hoztak-szegyent-az-orszagra-a-fideszes-szurkolok-munchenben-video).
———————————————–
Gulácsi: nehéz elfogadni, hogy nem sikerült
A kapus Gulácsi Péter és a csapatkapitány Szalai Ádám is azt írta közösségi oldalán: fájdalmas, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott tovább csoportjából a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.
Az RB Leipzig kapusa csütörtökön felidézte, percekre voltak attól, amiről senki nem gondolta, hogy lehetséges. Hozzátette, fájdalmas és nehéz elfogadniuk, hogy végül nem sikerült, mert érezték, hogy ez mennyit jelentene.
„Hittünk, küzdöttünk, a szívünk vitt előre minden pillanatban. Köszönjük a hihetetlen támogatást, örök élmény marad” – írta Gulácsi.
A magyar válogatott az F csoportban előbb 3-0-ra kikapott a címvédő Portugáliától, majd 1-1-es döntetlent játszott a világbajnok Franciaországgal a Puskás Arénában, végül szerda este 2-2-re végzett Németországgal Münchenben, így nem jutott a nyolcaddöntőbe.
A németek ellen gólt szerző Szalai azt írta, egy ideje már tagja a magyar csapatnak, de ennyire talán még nem fájt semmi, ami a válogatottal kapcsolatos, mint a mostani kiesés.
„A fájdalmamat két szó enyhíti: az egyik a csapat szó fogalma, a másik pedig magyarnak lenni. Nincs az életemnek szebb ajándéka, mint ezt a csapatot vezetni, a magyar himnuszt énekelni, és a szívem fölött ezt a címert hordani” – írta az FSV Mainz csatára.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
