Külön utakon a főpolgármesteri székért

Külön utakon a főpolgármesteri székért

Mégsem indít közös főpolgármester-jelöltet Bukarestben a közösen kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL), miután jelöltjüket, a pártfüggetlen Cătălin Cîrstoiu kórházigazgatót összeférhetetlenséggel vádolta meg a sajtó.

A PSD–PNL koalíció vezetőinek hétfő este kezdődött, több mint 12 órás tanácskozása nyomán kedden hajnalban hozott, a médiában csak értesülések szintjén ismertetett döntést elsőként a Dél-Koreában tárgyaló Klaus Iohannis erősítette meg hivatalosan. A szöuli nagykövetségen tartott sajtóértekezletén az államfő azt mondta: „nem valami nagy siker”, hogy a két kormánypárt felbontotta bukaresti választási szövetségét, de reményét fejezte ki, hogy a választási verseny nem fogja annyira elrontani a viszonyukat, hogy veszélybe sodorja a közös kormányzást.

Hírdetés

A bukaresti egyetemi kórházat vezető Cîrstoiu a Hotnews.ro hírportál szerint egy felesége tulajdonában lévő magánklinikán is kezelte az állami kórházban megműtött betegeit, holott a jogszabályok tiltják, hogy egy állami kórház igazgatója magánpraxist is folytasson. A PSD és a PNL közös főpolgármester-jelöltjeként a két pártelnök – Marcel Ciolacu szociáldemokrata kormányfő és Nicolae Ciucă liberális házelnök – által március 20-án bemutatott Cîrstoiut a botrány kirobbanása után a kormánypártok nem tudták rávenni, hogy magától távozzon: ő azt állította, hogy nem követett el törvénytelenséget, nem állt szerződéses viszonyban felesége magánklinikájával, csak „segített, ha hívták”.

A politikai szereplőként ismeretlen Cîrstoiunak elvileg három hónapja lett volna arra, hogy – a két legerősebb párt támogatásával – a június 9-i voksolásig behozza lemaradását sokkal ismertebb ellenfeleivel szemben, de a jelöltsége bejelentése után egy hónappal is a közvélemény-kutatások legfeljebb 18 százalékos eredményt jósoltak számára. Az eddigi felmérések szerint az ellenzéki Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) támogatását élvező Nicușor Dan jelenlegi főpolgármester és – a PSD szavazó­tábora körében is népszerű – Cristian Popescu Piedone 5. kerületi polgármester a legesélyesebb a bukaresti főpolgármesteri tisztség megszerzésére. A PSD és a PNL most visszatért saját korábbi jelöltjeihez: a liberálisok Sebastian Burduja jelenlegi energiaügyi minisztert, a szociáldemokraták Gabriela Firea volt főpolgármestert indítják a választáson.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »