Külföldiek verték össze a siófoki üzletvezetőt

Külföldiek verték össze a siófoki üzletvezetőt

Külföldiek verték össze a siófoki üzletvezetőt

Négy külföldit állítottak elő a rendőrök, azt követően, hogy összeszólalkozott két társaság Siófok központjában, majd összevertek egy üzletvezetőt, aki békíteni próbálta őket.

Hírdetés

A siófoki rendőrök több embert is elfogtak és előállítottak a városi rendőrkapitányságra pénteken, hajnalban, bűncselekmény elkövetésének gyanújával.

A nyomozás eddigi adatai szerint a Petőfi sétányon két társaság tagjai összeszólalkoztak egy szórakozóhely előtt. Az üzlet vezetője az esetet tapasztalva közéjük állt, hogy megakadályozza a további konfliktust. Emiatt viszont az egyik társaságból többen is bántalmazni kezdték a szórakozóhely vezetőjét, akinek 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek.

A konfliktusnak a sétányon szolgálatot teljesítő rendőrök vetettek véget, majd több embert is előállítottak a két társaság tagjai közül. Az ügyben négy külföldi állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként, garázdaság megalapozott gyanúja miatt, de a férfiak az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »