„Nyugodtan kijelenthetjük, Magyarországnak jelenleg nincs költségvetése”
– szögezte le újságírók előtt Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke a székesfehérvári katapontnál. Ahogy az ismert, a Jobbik ingyenes adótanácsadással egybekötött országjárásba kezdett, melynek keretében az ország 10 nagyvárosában lesz lehetőség személyes kérdésfeltevésekre és a párt vezetői politikusaival való találkozásra, konzultációra.
A körűt állomásai, sorrendben:
Fejér vármegye székhelyén, Székesfehérvárott hétfőn Potocskáné Kőrösi Anita elnökhelyettest Gyöngyösi Márton pártelnök és Fazakas Attila önkormányzati képviselő kísérte el.
A pártelnök az N1TV-nek többek között arról is beszélt, hogy hazudott a kormányzat a kampány során, miközben 1000 milliárd forintot elszórt kampánykifizetésekre. A politikus azzal magyarázta kijelentését, miszerint jelenleg nincs költségvetése hazánknak, hogy az Országgyűlés sarokszámai nem felelnek meg a valóságnak, az árfolyam az egekben van, ha valami csoda nem történik, nem érkeznek meg az uniós pénzek sem, közelít a recesszió, a kormányzat pedig elkezdett kapkodni. Gyöngyösi Márton szerint utóbbira példa az új katatörvény elfogadása, a rezsicsökkentés felszámolása.
Miközben közeledik az ősz, a tél, és nem látjuk, hogyan és miként lehet a magyar családok lakásait felfűteni
– figyelmeztetett az EP-képviselő.
Gyöngyösi Márton szerint ilyen helyzetben egy ellenzéki pártnak az a feladata, hogy meghallgassa az embereket, és a alternatívákat dolgozzon ki. Ezért is kezdett a Jobbik országjárásba, hogy a politikusaik személyesen találkozzanak katakárosultakkal, és a tapasztalataikat meghallgatva megoldási javaslatokat dolgozzanak ki például arra, hogy szeptember 1-től hogyan tudják majd átmenteni a vállalkozásukat. Amúgy elmondása szerint sok olyan vállalkozó van, aki még csak nyár végén fog szembesülni az Orbán-kormány „gazdasági intézkedéseivel”, valamint nyáron még nem érzik az emberek a rezsicsökkentés kivezetésének hatásait sem.
Igencsak forró ősz előtt állunk, amikor majd az emberek szembesülnek azzal, mit is jelent a kormányzat felelőtlen politikája
– magyarázta Gyöngyösi Márton.
Fazakas Attila ezzel párhuzamosan arról beszélt, hogy az emberek Székesfehérváron is felháborodtak, bizonytalanok és nem tudják, mire számítsanak a rövid felkészülési idő miatt. Mint mondta, a rezsiárak elszabadulásától a legjobban a kertes házakban élők rettegnek.
Potocskáné Kőrösi Anita szerint az Orbán-kormány egy lavinát indított el az „átgondolatlan” katatörvény elfogadásával. Ez nem a katások problémája, minden magyar háztartás problémája – magyarázta a Jobbik elnökhelyettese. Ugyanis mindannyian kapcsolatban állunk katás vállalkozással, így mindenkit érinteni fog, ha a megnövekedett költségeket átterhelik a fogyasztókra. Érdemi segítséget ezért a Jobbik nemcsak személyesen, hanem online formában is nyújtani tud a nehéz helyzetbe került vállalkozóknak.
Érdeklődésünkre elmondta, az emailen érkező kérdések (kata [at] jobbik.hu) között volt, amelyik arra vonatkozott, hogy végül mennyit kell majd ráfizetni, vagy hogy milyen adónemre váltsanak a cégek, főállású anyaként hogyan dolgozzanak tovább, sőt, a kataponton olyan személyes kérdésre is választ kellett adnia a Potocskáné Kőrösi Anitának, miszerint mi a teendő akkor, ha egy bt. bel- és kültagja volt katás, de volt pedagógus is, aki mellékfoglalkozásként nyelviskolának dolgozott be.
Az ellenzék által tegnap meghirdetett rendkívüli parlamenti ülés kapcsán Potocskáné Kőrösi Anita úgy fogalmazott, hogy a kormányzat tenni szokott annak érdekében, hogy ezek az ülések ne legyenek határozatképesek, amit a demokrácia megcsúfolásának nevezett. Egyébként hangsúlyozta, továbbra is elkötelezettek az áfacsökkentés kiharcolása mellett, valamint megismételte, a Jobbik Alkotmánybírósághoz fordul a katatörvény visszavonása érdekében.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »