Közel 4 hónap elteltével sincs gyanúsítottja a halálos debreceni közúti balesetnek – a 19 éves „aranyifjú” édességipari vállalkozó édesanyja AMG Mercedesével oltotta ki egy 21 éves fiatalember életét (fotó a tragédia okozójáról)

Közel 4 hónap elteltével sincs gyanúsítottja a halálos debreceni közúti balesetnek – a 19 éves „aranyifjú” édességipari vállalkozó édesanyja AMG Mercedesével oltotta ki egy 21 éves fiatalember életét (fotó a tragédia okozójáról)

Súlyos közúti baleset történt 2023. január 7-én, hajnali 1 óra körül, Debrecenben. Egy 21 éves, létavértesi fiatalember szabályosan közlekedett gépkocsijával a Vágóhíd utcai felüljárón, amikor egy nagy sebességgel érkező, vadonatúj AMG C43-as Mercedes áttért a menetirány szerinti bal oldalra és szinte letarolta a több mint 20 éves Wolksvagent. A vétlen sofőr, M. Attila a helyszínen életét vesztette. Az ütközés hatalmas erejét mutatja, hogy a vétlen gépjárművezető – üléssel együtt – kirepült az autójából. A szörnyű balesetet előidéző 19 éves fiatalt a rendőrség nem vette őrizetbe.

                       A felismerhetetlenségig összetört Wolksvagen

A közösségi oldalakon napok óta azt találgatják, ki lehetett az a személy, aki közel 4 hónapja halálba küldött egy létavértesi fiatalt. A médiában elterjedt, hogy egy dúsgazdag debreceni család „milliárdos csemetéje” követhette el a halállal végződő közlekedési bűncselekményt. A hozzászólásokban toronymagasan a legtöbben egy debreceni tűzépes vállalkozó családjának egyik tagjára utaltak a tragikus baleset felelőseként, de a „jól értesültek” más hajdúsági üzletemberek nevét is bedobták.

A találgatások nem bizonyultak igaznak.

Hírdetés

A Privátkopó bűnügyi portál értesülése szerint a sávját elhagyó AMG Mercedest egy helyi lakos, a 19 éves Szűcs Patrik vezette. A fiatalról az a hír járja a hajdúsági megyeszékhelyen, hogy olyan életvételt folytat – és azzal a közösségi oldalalain kérkedik is -, amelynek finanszírozására csak nagyon tehetős szülők képesek.

Szűcs Patrik szülei sok éve elváltak. Az édesapa bankinformatikai szakemberként külföldön keresi kenyerét. Az édesanya egy jól menő édességgyártó cég, valamint egy csődmenedzser, felszámoló, reorganizációs tanácsadó gazdasági társaság tulajdonos-ügyvezetője. Ahogy mondani szokták: van mit a tejbe aprítani.

A luxusgépkocsi, amellyel az „aranyifjú” kioltotta M. Attila életét, az édesanya nevén van, ám az egyedi rendszám betűi – SZP – a fiú nevének monogramját takarják.

                      Az anyuka nevén lévő 50 milliós AMG Mercedes

Az AMG Mercedesben ketten – Szűcs Patrik és barátja – utaztak, ők könnyű sérülést szenvedtek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte a Privátkopóval, hogy „halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást”, azonban – miközben már közel 4 hónap telt el a tragédia óta – gyanúsításra még nem került sor az ügyben. A bűnügyi lap további kérdéseire a nyomozó hatóság – „tekintettel a folyamatban lévő büntetőeljárásra” – nem válaszolt.

                              A gondtalan ifjak nagyvilági életét éli

Úgy tudni, a tragédia előidézőjét, Szűcs Patrikot a baleset helyszínén megszondázták, a készülék nem mutatott ki alkoholt a fiatal férfi szervezetében. Azonban a rendőrök drogteszt végzését nem látták indokoltnak, így arra már soha nem derülhet fény, hogy a szórakozni szerető, gondtalan életű Szűcs-gyerek esetleg bódító szer hatása alatt balesetezett-e.

A bűnügyi portál információja szerint a vétkes sofőr a mai napig nem kért bocsánatot a miatta életét vesztett fiatalember szüleitől. Részvétnyilvánító levelében azt írta: „az idő gyógyír mindenre”.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »