Kövér László Martoson: A történelemnek az az értelme, hogy amit a Jóisten ránk bízott, megőrizzük

Kövér László Martoson: A történelemnek az az értelme, hogy amit a Jóisten ránk bízott, megőrizzük

Az Esterházy Közéleti Tábor szerda esti közéleti fórumának vendégei Kövér László házelnök, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője voltak.

Miért győzött Esterházy?

Azé a győzelem, akinek erősebb a hite – idézte köszöntőjében Kövér László korábbi megszólalását Gubík László. Miért győzött Esterházy? – tette fel a kérdést Gubík. Máig aktuális a jelmondata, a mi jelünk a kereszt. Ma is csak a kereszt a mi mentsvárunk, Kelet és Nyugat között Közép-Európában.

Ha megtörténik a boldoggá, illetve szentté avatása, nagy erkölcsi támaszt jelentene a felvidéki magyarságnak – hangsúlyozta megnyitója végén Gubík.

Kántor Zoltán felvezetőjében hangsúlyozta, a nyári táborok hagyományosan találkozási helyek, ahol a magyarországi és a külhoni „tudás” összegyúrható. 

Megőrizzük, amit a Jóisten ránk bízott

Kövér László Fukuyama és Huntington elhíresült mondataira utalva elmondta, a történelemnek nem célja van, hanem értelme. A történelemnek az az értelme, hogy amit a Jóisten ránk bízott, megőrizzük. Vagyis a magyarság megmaradjon hitében, erejében – ez lehet a nemzetpolitika kiindulópontja.

Szűkíti a nemzetpolitika mozgásterét az ukrajnai háború

A nemzetpolitikai terveket keresztül húzta az ukrajnai háború, ami új helyzetet idézett elő. Ma komoly reményekkel a magyar nemzeti sérelmeket felvetni, nem tűnik különösebben aktuálisnak – szögezte le Kövér.

Hírdetés

Föl kell készülnünk arra, hogy a nemzeti sérelmeket tartja majd az európai közvélemény a háború kirobbantó okának, ami a nemzeti kisebbségek jövőbeli jogérvényesítésére is kihat.

Igaz, tette hozzá Kövér – Ukrajna uniós tagjelöltségének előfeltételeként vállalta a kisebbségi jogok érvényre juttatását.

Kisegítő hadai legyünk az Egyesült Államoknak?

Hosszú évek óta zajlik a vita Európa jövőjéről. A vita valóságos indoka Kövér szerint az volt, hogy kihozzák az előre megírt konzekvenciát: a problémák megoldásának egyetlen lehetséges útja a tagállamok szuverenitásának korlátozása, Brüsszel „birodalmi” központtá emelése.

A vita iránya valójában arra mutat, hogyan legyünk kisegítő hadai az Egyesült Államoknak, miközben a világban több erőközpont alakult ki. Ebben a kontextusban kell elhelyezni a nemzetpolitikai törekvéseket.

A kárpátaljai magyarságot a háború létében fenyegeti, a belső menekülthullám az etnikai arányok megváltoztatásához vezet – szögezte le Kövér, aki szerint azonban a magyar közösség megmaradásának esélyét nem szabad feladni.

A hírt frissítjük…


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »