Kottával és ecsettel

Kottával és ecsettel

Zene és festészet. E két alkotói tevékenység határozza meg Salgó Viktória udvardi, ma Budapesten élő művészettörténész, zenész és amatőr festő életét. Udvardon nyílt Belső tájakon című kiállításán Sztruhár Izrael Diána beszélgetett az alkotóval, aki a beszélgetés végén egy saját dallal is megörvendeztette a szép számú közönséget.

Salgó Viktória szülőfaluja rendezvényeinek rendszeres fellépője volt, szavalatokkal, gitárral előadott dalaival maradt meg sokak emlékezetében. Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumból útja Budapestre vitte, ahol az ELTE-n művészettörténet szakon végzett.

– Ez a szak közel engedett a művészetekhez, de éreztem, én művelni akarom és nem csak beszélni róla. A Művészetek Palotájában lettem múzeumpedagógus, amit nagyon élveztem.

Jelenleg a Hagyományok Házában pályázatírással foglalkozom. Sokan meglepőnek találják, de kielégít ez a munka. Rájöttem, jól tudok komplex tartalmakat egyszerűen elmondani, ami mind múzeumpedagógusi, mind pályázatírói munkámat segíti. Kreatívnak érzem

– fejtette ki Viki.

Viktória életében a zene kiskorától jelen van. Nemcsak előadó, de maga írja a zenét és a dalszövegeket is.

Hírdetés

 – Sokáig hiányzott, hogy valaki hitelesen elmondja, nekem ezzel érdemes foglalkoznom. A férjem az, akinek a műveltsége, irodalmi és zenei jártassága révén elhittem, érdemes a zenével foglalkoznom. Ő a tehetségre mutatott rá, más dolog, hogy mit kezd vele az ember – fogalmazott Viki.

– Egyelőre az angol szövegeim jobbak, mind a magyarok, de dolgozom azon, hogy ez változzon – hangsúlyozta.

A festés később jött, mint a zene. Viki egy stresszes időszakban kezdett el absztrakt képeket festeni.

Kiskorom óta vonzott az absztrakt, mert abban, aki nézi, sokkal érdekesebb dolgok történnek, mintha egy technikásan megfestett, részletgazdag képet nézne. Az absztrakt hihetetlen érzelmi hatással van az emberekre. Nem foglalkozom azzal, kinek tetszik és kinek nem, nekem az alkotás a fontos, ami egy öntudatlan folyamat.

Megjelenik képeimen a horizontra révedés, amely az emberi biztonságérzethez kapcsolódik, jó, ha belátunk egy óriási terültet. Ha megteremtődik a kompozíción a harmónia, akkor kész a kép. A minőségre törekszem, nincsenek populista vágyaim – fogalmazott az alkotó.

A találkozó végén Berényi Margit, a magyar közművelődés  ismert képviselője, meglepetésként felolvasta Viktória 16 évesen írt versét, amely annak idején egy fiatalok alkotásaiból összeállított kiadványban jelent meg.  

Megjelent a Magyar7 2024/7. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »