Azt mondják, a felvidéki magyar pártok egyesítése korparancs, mert csak akkor juthatnak be a magyarok a parlamentbe, ha mindhárom párt szavazói ugyanarra a pártra szavaznak. Ez a matematika. Minden évben kevesebben vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy külön induljon a parlamenti választásokon a Magyar Koalíció Pártja, a vegyes tagságú Most-Híd és az alig mérhető támogatottságú Összefogás...
Emlékszem, volt már korparancs a pártok egyesítése. 1998-at írtunk amikor megszavaztuk az Együttélés Politikai Mozgalom Országos Tanácsában a párt megszüntetését és a Magyar Koalíció Pártja létrehozását. Voltunk páran, akik nem szívesen tettük, pedig
Mindenképpen rossz ómennek tartottuk, hogy az egység érdekében éppen a legnagyobb tagbázissal rendelkező alulról építkező, demokratikus, magas politikai kultúrájú párt elnökének, Duray Miklósnak kellett félreállnia és a közös párt elnöke Bugár Béla lett. Duray megjárta a börtönt, a Kisebbségi Jogvédő Bizottság nevében fellépett a felvidéki magyarság érdekében, míg Bugár szlovák népviseletben fokossal a szlovák TV egyik szórakoztató műsorában lépett fel. Ő volt az a magyar, akit a szlovák és a felvidéki magyar média egyaránt támogatott.
Meglepett, amikor az új pártban az alulról építkezés és demokrácia hiányát tapasztaltam. Megtörtént, hogy a járási konferencia megyei képviselő-jelöltekkel kapcsolatos határozatát figyelmen kívül hagyták.
De nem sokáig tűrték meg a belső ellenzéket. Az elégedetlenkedőket vagy kizárták a pártból, vagy ha ez nem sikerült, félreállították, lejáratták.
Történt ez 4 évvel a Komáromi Nagygyűlés után, amikor a választott képviselők és polgármesterek kiálltak a felvidéki magyarság önrendelkezése mellett.
Bugár kialakította a holdudvarát, a hozzá lojális emberek és a volt Magyar Polgári Párt által támogatottak kerültek be a hatalom jól fizető köreibe.
Itt jegyzem meg, hogy az alkotmány módosításakor kormánytényezőként sem értünk el jelentős változásokat. Továbbra sem lettünk államalkotók és jogaink sem bővültek, törvény sincs a kisebbségek alkotmányos jogállásáról. Igy aztán néhány környezetvédelmi beruházásért, felügyelő bizottsági és egyéb tisztségért, kormányalelnöki, államtitkári, miniszteri, járási hivatal vezetői székért, a Selye Egyetem létrehozásáért lemondtunk a felvidéki magyarság önrendelkezéséről és a beneši dekrétumok megszüntetéséről.
A kárpótlási törvényekre sem lehetünk büszkék, hiszen csak szlovák állampolgár lehetett jogosult személy és csak természetes személyek vagyonát adták vissza. Valljuk be, az MKP kormánytagsága nem volt éppen sikertörténet.
beterjesztik, elfogaják, jóváhagyják a szükséges törvényeket. Időbe telt, amíg rájöttünk, hogy hiába várunk, hiszen lehet, hogy éppen az ő tulajdonukban van már az elkobzott magyar vagyon.
De még a sok sem volt elég némelyeknek. Az MKP-ból kivált politikusok egy része megalapította a Most- Híd vegyespártot. Szerintük mindegy, hogy a tanító milyen nyelven tanít, csak tanítson, mindegy, hogy az orvos milyen nyelven beszél, csak gyógyítson. Nekik nem a magyarság képviselete volt a cél, hanem a pénz. Idővel elkoptak alóluk a választók, most pedig visszakéredzkednek oda, ahonnan elmentek. Hitelüket vesztették, nevüket ragozzák a Gorilla ügyben, de ez őket nem zavarja.
A gyanútlan választópolgár a felvidéki magyarság összefogását elősegítendő aláírta, hogy támogatja azt. Eszébe sem jutott, hogy aláírását nem a felvidéki magyarság összefogására, hanem szétforgácsolására használják fel. Egy újabb magyar pártot hoztak létre. Nem tartom tisztességesnek a választók félrevezetését, de úgy látom, a cél szentesíti az eszközt.
Ismét elérkeztünk hát a korparancshoz. A három párt egyesüléséhez. Ahhoz, hogy az Aliancia -Szövetség bekerüljön a parlamentbe, a választók több mint 5 százalékának rá kell szavaznia.
A baj az, hogy ez az új párt nem alulról építkező, nem demokratikus, hiszen a nép akaratát felülírhatja a grémium, a platformok pedig nem könnyítették meg egy párt működését sem.
A baj az, hogy jelenleg ennek az új formációnak nem ismert a célja sem. Mert a parlamentbe jutás nem lehet cél, csak eszköz, lehetőség a felvidéki magyarság érdekeinek képviseletére.
Mi legyen hát a cél? Ahhoz, hogy szülőföldünkön magyarként boldogulhassunk, bizony jelentős társadalmi változásokra lenne szükség. A teljesség igénye nélkül mutatok rá néhányra:
– felvidéki magyarásg önrendelkezése és különleges jogállású tartomány létrehozása az ET 1201-es ajánlása alapján,
– a nemzeti kisebbségek alkotmányos jogállásáról szóló törvény elfogadása,
– beneši dekrétumok megszüntetése és igazságos jóvátétel a kárvallottaknak,
– a magyarok által lakott területek gazdasági felzárkóztatása, új munkahelyek, környezetvédelmi beruházások létesítése, korszerű úthálózat kiépítése,
– egészségügy, kultúra, oktatásügy támogatása, magyar nyelv államnyelvvé nyilvánítása, állampolgársági törvény megváltoztatása….
Nyugtalanít, hogy elvárják a küldöttektől, hogy szavazzák meg az új párt létrejöttét, miközben azok nem tudják, hogy az Aliancia-Szövetség mire fog szolgálni. Arra, hogy néhány embernek kényelmes élete, jól fizetett állása legyen, vagy fel is fogja vállalni az egyre apadó felvidéki magyarság érdekeit.
Azt mondják, a remény hal meg utojára. Mindannyian abban bízunk, hogy a holnapi nap majd jobb lesz a mai napnál, az új párt majd jobb lesz a réginél. Ehhez azonban megmaradásunkat szavatoló célok és hiteles emberek kellenének.
Hiteles embereket szeretne látni a politikában, olyanokat, akik nem léptek ki az egyik pártból, hogy a másikban karriert fussanak be. Olyanokat, akik méltók a bizalmára, mert nem csak beszéltek, tettek is a közért. Nem a saját zsebüket tömték tele ilyen-olyan támogatásokkal, hanem mindnyájunk felemelkedéséért küzdöttek.
Azt mondják, céltalan hajósnak nem kedvez a szél. Bizony, az új pártnak sem fog, ha még célokat sem képes kitűzni. Miért nem lehet azt kimondani, hogy a beneši dekrétumokra hivatkozva még 2013- ban is olyan irat alapján vették el Path község fürdőbeli földjeinek egy részét, amelyben sem a helyrajzi szám, sem a kataszteri terület nem volt helyesen feltüntetve? Miért nem lehet elmondani azt, hogy a beneši dekrétumok alapján elvett Gútai közlegelőkért a harc két eljárásban, 1992-től folyik? Miért nem lehet kimondani, hogy a beneši dekrétumok hatását a mai napig nyögjük mindannyian?
Vagy a politikusok nem látják, hogy nincs már hová hátrálni?
Zárógondolatként Adyt idézem:
Szabó Olga/Felvidék.ma
(A szerző Path község korábbi polgármestere, az MKP volt parlamenti képviselője)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
