Azt mesélik, amikor 2008-ban felavatták Matl Péter munkácsi szobrászművész Zrínyi Ilonát és a gyermek Rákóczit ábrázoló szobrát a munkácsi várban, a mű leleplezésekor a havas eső hirtelen elállt, és felragyogott a nap, mire az ünneplő tömeg nagy ujjongásba kezdett.
Talán még az apja kardját tartó ifjú Rákóczi is elmosolyodott egy pillanatra, de tekintete továbbra is a nyugatot, a magyar rónát kémlelte, ahonnan a reményt várta akkor, és várja ma is. 1685 novemberében a magyar szabadság Munkács várának falai közé szorult vissza, amelyet 4000 kuruc és maga a hős lelkű asszony, Zrínyi Ilona védelmezett.
A gyermek Rákóczi Munkács falain láthatta, hogy küzdenek a kuruc vitézek és bátor édesanyja, aki az ágyútűzben is a falakról irányította a védelmet. Tízéves korában Rákóczi várparancsnoki szerepben tiszteleghetett, mégpedig valóságos ostrom alatt, valóságos katonák előtt. Munkács ostroma 3 évig tartott, ekkor Zrínyi Ilona kénytelen volt feladni az erősséget.
Tizenöt évvel később, 1703. június 24-én II. Rákóczi Ferenc már a kuruc szabadságharc vezéreként állt Munkács falai alatt, de a rosszul felfegyverzett seregét a császáriak megfutamították, s maga Rákóczi élete is veszélybe került.
A Rákóczi-kastély, más néven Fejérház a város központjában áll, rajta Rákóczi-emléktáblával. A kastély falai közt működik a Munkácsy Mihály Képzőművészeti Iskola, és persze van Munkácsy-kiállítás is.
Mert ugye nemcsak a Rákócziakról és a Zrínyiekről híres számunkra a város, hanem a nagy festőről is, aki 1844-ben itt látta meg a napvilágot Lieb Mihály néven.
Mellszobra ott áll a főtéren, de az inkább hasonlít Marxra, mint a mi Munkácsynkra. A magyar vonatkozású emlékek nagyjából felfűzhetők egy félórás belvárosi sétára. A Rákóczi-kastély mellett ott áll a sztálini terror áldozatainak emlékműve, a magyar iskola udvarán pedig egy Rákóczi-mellszobor látható.
Itt áll a római katolikus templom is, amely a XIX. század elején épült eklektikus stílusban, mellette pedig ott van a gótikus Szent Márton-kápolna. A reformátusok temploma sem esik messze a főtértől, amelyet a neogótikus városháza díszít. A belváros egyébként „európaizálódik”, de a mellékutcák inkább emlékeztetnek Moszkvára vagy Kijevre, mint a közeli Kisvárdára.
Visszatérve a várba: az 1896-ban állított honfoglalási emlékművet a csehek 1920-ban lerombolták, de pár éve ismét ott áll a vár keleti bástyáján, tetején a turulmadárral. És ha már honfoglalás: jó, ha tudjuk, Feszty Árpád híres festménye a magyarok bejöveteléről nem a Vereckei-hágó tájáról mesél, hanem Munkácsról. Néhány évvel ezelőtt Popovics Béla helytörténész volt az, aki beazonosította és megtalálta azt a helyszínt, ahonnan Feszty a híres körképet megfestette.
Magyart a faluban már nem találni, ám a Rákóczi–Telegdy-kastélyt az ukrán államtól kárpátaljai festők vették bérbe, akik a falak közt történelmi kiállítást és festőtelepet működtetnek. A kívülről igen lerobbant, de belül egyre szebb kastélyról jó, ha tudjuk, hogy falai közt tartotta randevúit Zrínyi Ilona és Thököly Imre. Egy faluval feljebb, Beregváron nincsenek állagmegóvási problémák: a Schönborn grófok kastélya igen jó állapotban ért a XXI. századba, sőt angolparkjával, tavával gyorsan feledteti, hogy a kovácsoltvas kerítésen túl egészen más világ van.
A helyi források vize kékes árnyalatú, innen ered a szláv Szinyák elnevezés, amely magyarul Kékest, Kéklőt jelent. A Szinyák folyó völgyfőjében fekszik Kékesfüred, amelyet bajor telepesek alapítottak, és amelyet a Schönborn grófok tettek népszerű klimatikus fürdőhellyé a XX. században. Kékesfüredet ma már nem lengi be a Monarchia levegője, inkább ukrán oligarchaparadicsomnak tűnik. Amiért mi felkerestük, annak oka az, hogy innen másztuk meg a Szinyák legmagasabb csúcsát, az 1018 méteres Dunavkát. Kilátás innen nem volt, nem úgy, mint a szemközti Obavai-kőről. A hegységre nem is igazán jellemzők a turistautak vagy más turisztikai attrakciók, a kilátópontok is be vannak erdősülve. Amiért mégis érdemes meglátogatni, az a keleti oldal kastélyain túl a nyugati és a déli oldal magyar várai.
Délen ott van Szerednye romos vára, amelyet 1526-ban a Dobó család szerzett meg.
Birtokosa volt a törökverő egri hős, Dobó István is, aki itt hunyt el 1572-ben, s aki még halála előtt borospincét ásatott magának török foglyaival. A Leányka-pince ma is látogatható Szerednyén, sőt a városházán Dobó-emléktábla hirdeti a település leghíresebb lakójának emlékét. A hegység nyugati végén az Ung völgye fölé magasodik Kárpátalja talán legszebb vára, Nevicke, amelynek leghíresebb tulajdonosai a Drugethek voltak. A várhoz felvezető út mellett ma már az új, ukrán tulajdonosok építette szálloda éktelenkedik, jelezve az új időszámítást.
Azt az új időszámítást, amely igazából az utóbbi 20 esztendőben kezdődött, mikor az ukránok felfedezték, hogy van egy Zakarpatia Oblastjuk, amely igazából már nem is a magyaroké.
Azt az új időszámítást, amikor a keletről jövők zsebből kifizetik a Beregi-Tiszahát magyar falvainak eladó házaiért kért, számukra csekély összeget. Vagy éppen néha elejtik azt a mondatot, hogy „szép ez a vidék, csak az a baj, hogy túl sok a helyi”. Szerencsére ezekben az új időkben akadnak olyan kárpátaljai honfitársaink is, akik nem feledkeztek meg arról, hogy van egy Szinyák nevű hegységünk, amelyben kelet és nyugat, észak és dél találkozásánál Zrínyik, Rákócziak, Dobók őrizték egykor a magyar szabadság tüzét.
Megjelent a Magyar7 2021/25. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
