Könyvbemutató: Kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában

Könyvbemutató: Kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában

Bajcsi Ildikó Kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában című kötetének bemutatójára a Csemadok komáromi székházában az Impulzus Társulás, a TéKa és a Csemadok szervezésében július 7-én késő délután került sor.

A kötet a Sarló mozgalom történeti leírása mellett bemutatja, egyben vizsgálja a közösséget alkotó fiatal csehszlovákiai magyar értelmiségi nemzedék (sarlós nemzedék) egyéni és közösségi identitását.

Stubendek László a komáromi születésű szerző bemutatása során elmondta, Bajcsi Ildikó a Selye János Egyetem Tanárképző Karán történelem–magyar szakos tanárként végzett, majd felvételt nyert az egri Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájába, ahol 2019-ben tudományos fokozatot szerzett.

Jelenleg a budapesti Clio Intézet tudományos munkatársa, fő kutatási területe a két világháború közötti csehszlovákiai magyar kisebbség története.

Köszöntőjében úgy fogalmazott, Bajcsi Ildikó bemutatásra kerülő első önálló kötetével olyan elfogulatlan és kiegyensúlyozott mélyelemzésre törekszik, amelyre mások eddig még nem vállalkoztak.

Bajcsi Ildikó válaszában kifejtette, tanulmányai és kutatásai során tapasztalta, hogy a Trianon utáni első, Csehszlovákiában élő magyar generációkról szóló elérhető munkák többnyire elfogult írások voltak, amit vagy ők írtak magukról, vagy már a pártállami években erősen ideologizált munkák születtek.

„Ezek a hiányosságok vezettek arra a felismerésre, hogy nem tudok tovább haladni a Csehszlovákiában élő magyar kisebbség történetének feldolgozásában, ha még az első generáció története sincs elfogulatlanul, ideológiáktól mentesen, tényszerűen feldolgozva” – mutatott rá a fiatal történész.

Hírdetés

Munkáját nagyban segítette, hogy a debreceni Déri Múzeumban található 139 doboznyi, Sarlóról gyűjtött anyagot (amelyet maguk a mozgalom tagjai gyűjtöttek) történész kollégáival elkezdték leltározni, majd ennek az anyagnak a feldolgozása indította disszertációs munkája, majd a kötet megírására.

„A helyzet feldolgozásában fontos szerepe volt annak az első értelmiségi nemzedéknek, amelyek tagjai az egyetemek cserkészköreiben találtak egymásra. Ezeknek egyik legerősebb és legmeghatározóbb csoportja volt az 1928-ban létrejött mozgalom, a Sarló” – mondta.

Mint mondta, a mozgalmat alkotó fiatalok a 19. és 20. század fordulóján születtek, gyermekként még a Monarchiában szocializálódtak, de felnőtté válásukkor már kisebbségi létbe kényszerültek.

„Ez volt az első generáció, amely a családi neveléstől az iskolákon át a pályakezdésig minden ponton, mozzanatban szembesült azzal, hogy életének, identitásának állampolgári, jogi, gazdasági, foglalkozási feltételeit nem a magyar, hanem a csehszlovák nemzetállam határozza meg, miközben önazonosságuk minden téren magyar maradt” – mutatott rá.

A Sarló mozgalom teret és lehetőséget nyújtott ezeknek az értelmiségi fiataloknak az önszerveződésre. Kisebbségi létbe kényszerülve fogékonnyá váltak a nemzeti és szociális problémák felmérésére – ezeknek a megoldását tekintették elsődleges céljuknak. A sarlós nemzedék közösségi szerepvállalása – bár csak pár évig létezett – meghatározó volt a csehszlovákiai magyar közösség szempontjából – magyarázta.

Bencze Dávid a beszélgetés végén kiemelte: a könyv hozadéka legfőképpen az, hogy tanítani tud, másrészt tükröt tart a ma élőknek is arról, mit jelent a felvidéki magyar identitás. „Egy olyan alázatos munka eredménye ez a kötet, amelyben először sikerült összegyűjteni ennek a nemzedéknek a történetét” – fogalmazott.

A kötet a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg Budapesten, megtalálható a nagyobb könyvesboltok kínálatában online is, illetve Komáromban a Madách Könyvesboltban is megvásárolható.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »