Ismerjük a régi mondást, hogy az egykori kommunista keleti blokk országai közül csak Magyarország vette igazán komolyan az internacionalizmust, a környező országok kommunista rendszerei nem voltak mentesek a nacionalista, de leginkább soviniszta elemektől sem. Igaz ez Jugoszláviára, de Romániára is. Ez a soviniszta beidegződés – főként a románoknál – azóta is jellemző valemennyi pártra politikai színezettől függetlenül, ami ott egyet jelent a magyarellenességgel.
A románok esetében ez az egész mintegy ráépül egy hamis eredetmítoszra, az ún. dákóromán elméletre, amelynek lényegében semmilyen valóságalapja nincs. E helyütt hosszabb fejtegetésbe nem mennék bele, de a legvalószínűbb válasz az, hogy a román egy albánnal rokonítható (kecskepásztor) népesség, amely a 13. században a Balkánon nyomult fel északi irányba, majd keletre, és úgy jelentek meg Erdélyben. Már az is, hogy az ortodox kereszténységet vették fel, bizonyítja, hogy a szlávokkal kerültek kapcsolatba, mielőtt elérték Erdélyt. Azt se nagyon hirdetik, hogy a 19. századig bizony cirill betűkkel írtak (már aki tudott írni), ez sem éppen a római leszármazást bizonyítja.
Csakhogy egykor a román kulturális mozgalom névre hallgató irányzat mesterségesen latinosította a nyelvet, és elhagyták a cirill betűket, s bármilyen be nem azonosítható eredetű szót automatikusan elkönyveltek latinnak. Pedig a mai napig rengeteg szóegyezés van az albánnal, kiváltképp abban a tekintetben, ha az állattenyésztéssel kapcsolatos.
Szóval erre az egészre épül egy igazán vicces történet, amely foglalkoztatja a román közvéleményt.
– Elköltöztettek egy közvécét Szatmárnémetiben, miután az egyik román parlamenti képviselő heves kirohanást intézett ellene. Egész pontosan azt kifogásolta, hogy az anyafarkas emlőiből táplálkozó Romulusz és Rémusz szobra közelében állították fel. Adrian Cozma, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Szatmár megyei szervezetének elnöke szerint ezzel a város magyar vezetősége meggyalázta a románság latin gyökereit.
A vécét egyébként az alkotástól – melyet a szatmári magyarok többnyire a „szopósok szobra”-ként említenek – több mint 10 méterre állították fel, egy sétány mellett – olvassuk a Transtelexen.
Erről az egészről az a székely vicc jut eszembe, amely így szól:
Egyszer a románok nagy ásatásba kezdtek, hogy hátha találnak valamit, ami igazolja, hogy ők már a római korban is ott voltak. A szorgos munka meghozta gyümölcsét, találtak egy régi nagy kőtáblát a következő felírattal "Ave Cezar Vavan". Megörülnek, hiszen kezükben a bizonyíték, már nem érheti szó a ház elejét, csak a "vavan" szót nem értik, de a többi egyértelműen igazolja, hogy római kori. De a hiányzó részt majd a tudósok kitalálják, addig is a Bukaresti Nemzeti Múzeumban a helye.
Jöttek is a látogatók, ám egyszercsak a sokaság arra figyel fel, hogy egy székely paraszt iszonyatosan röhög. Oda is súgja neki a múzeumőr:
– Ne nevess ilyen hangosan, mert elvisz a Szekuritate!
De a székely csak nevet, és nem bírja abbahagyni. Be is viszik kihallgatásra és kérdezik, min nevet ennyire.
– Hát, csak azon – mondja a székely, – hogy nem az van oda írva "Ave Cezar Vavan", hanem az, hogy "A Véce Zárva Van".
Viszont a humoron túl a konklúziót jegyezzük le, jól látható, hogy arrafelé még egy liberális politikai erő is nemzeti (még ha a maga elfajult, hazugságokra épült soviniszta módján is), míg a magyarországi liberálisokat vélhetően az se zavarná, ha a Hősök tere közepén állítanának fel egy nyilvános WC-t. Lehet, csak azt követelnék, hogy ne csak női és férfi legyen, hanem a gender jelenlegi állása szerint ki tudja még, mennyi…
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
