Prohászka Ottokár, Székesfehérvár 15. püspöke, a 20. század fordulóján a magyar kereszténység meghatározó személyisége halálának 98. évfordulóján a Székesfehérvári Egyházmegye és a Központi Papnevelő Intézet tudományos konferenciával és a budapesti Egyetemi templomban bemutatott szentmisével emlékezett meg a püspök szellemi-lelki örökségéről.
A szentmisét követően a szeminárium udvarán közös imádsággal és koszorúzással tisztelegtek Prohászka Ottokár püspök bronzszobra előtt.
A szeminárium dísztermében tartott tudományos emlékkonferencián Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a Központi Szeminárium rektora köszöntötte a kutatókat és a Prohászka-tisztelőket.
A konferencia levezető elnöke Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár igazgatója volt, aki örömét fejezte ki, hogy idén közvetlen munkatársai mutatják be kutatásaikat.
Varga Mátyás levéltáros a Tanácsköztársaság idején a Székesfehérvári Egyházmegyében megalakuló egyházközségek témájában tartott előadásában Prohászka Ottokár egyházközség-szerveződést támogató, szorgalmazó tevékenységét mutatta be, a püspök 1919 áprilisában és augusztusában kiadott körlevelei alapján. Kitért a főpásztor szerepére az összfehérvári egységes egyházközség létrejöttében, kifejtve: a Székesfehérvári Egyházmegye plébániáin megalakuló egyházközségek mint önrendelkezéssel bíró hivatali egységek kialakulásának fontos szerepe volt a keresztény hitélet megőrzésében és erősítésében a 20. század folyamán; hozzájárultak a mai egyházigazgatási rendszer kialakításához. Létkérdéssé vált az autonóm egyházszerveződés, ugyanis az Egyház és állam szétválasztása minden anyagi támogatás megvonását is jelentette, a megváltozott tulajdonviszonyok miatt pedig a kegyurak képtelenné váltak a plébániák fenntartására.
Muskovics Andrea történész azt vizsgálata előadásában, mennyiben állt módjában Prohászka püspököknek a 20. század első felében tótul beszélő plébánosokat helyeznie az egyes közösségekbe; milyen problémákat okozhatott a nemzetiségi nyelvhasználat, és milyen módon gondolkodott a főpásztor ezek megoldásáról. Elmondta: bár Prohászka Ottokár több beszédében hangsúlyozta a magyar nemzetállam megteremtésének szükségességét, helyi szinten a békés, csendes, türelmes magyarosítás útjának híve volt. Az elsődleges cél az egyházközségek és a hívek békéjének megőrzése volt. Igyekeztek figyelembe venni a helyi igényeket a nyelvhasználat terén, akár a forrásokban általában helyi intelligenciának nevezett politikai vezetőréteg ellenében is.
Mózessy Gergely püspöki levéltáros arról beszélt, hogyan viszonyult Prohászka Ottokár a szentévekhez, amelyekkel papi és püspöki szolgálata alatt találkozott: az elsővel 1875-ben római tanulmányai megkezdésekor. A két másik, általa megélt szentévre írásaiban is utalt: az 1900. évihez teológiai tanárként a Katholikus Szemle; az 1925. évihez már püspökként a Magyar Kultúra hasábjain írt beharangozót. Prohászka Ottokár az 1893-ben megjelent A keresztény bűnbánat és bűnbocsánat című kötet szerzőjeként a penitenciatartás és búcsú kérdéskörében szakértőnek számított. A jubileumot nem tekintette azonosíthatónak teljes búcsú engedélyezésével; annál mélyebb jelentéstartalmat látott benne; többnyire a keresztény bűnbánat-gyakorlatok történelmi sorába állítva szólt a szentévekről.
Prohászka Ottokár 1900 szeptemberében írt, A magyar katholikus egyház kilencszázados jubileumának Janus-arca című tanulmányára utalva a püspöki levéltáros kifejtette: Prohászka célja az volt, hogy a múltra visszatekintve a jövő magyar katolicizmusának adjon programot. Három jelenséget emelt ki, amely ellen való tevőleges fellépést az Egyház nagy feladatának tekintett: a szellemi tunyaság; a fölburjánzott élvezetvágy, melyet az élet materializmusának is nevezett, és melynek kapcsán a dzsentri-mentalistást is ostorozta; valamint a nép képzetlensége. Hangsúlyozta, hogy a szegényeknek érezniük kell az Egyház szeretetét, valamint a főváros pasztorálásának kiemelt szükségességét is.
Összegzésként Mózessy Gergely kiemelte: Prohászka korának problémái – a hívek aktivitása, ennek intézményi keretei terén – hasonlóak voltak ahhoz, amivel korunk egyháza szembesül, és amelyeket jelenleg a szinodalitás útján szeretne megoldani Ferenc pápa; a 100–125 évvel ezelőtti vélemények ma is iránymutatóak lehetnek az Egyház belső életének alakításában.
A konferencia után a budapesti Egyetemi templomban – ahol Prohászka Ottokár püspök, a nagy szónok és lelkivezető utolsó szentbeszédét mondta – szentmisét mutatott be Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspökkel, a megjelent papsággal; a papnövendékek asszisztálásával.
Martos Levente Balázs köszöntőjében méltatta, hogy Spányi Antal több mint két évtizede komoly szószólója és képviselője Prohászka Ottokár tiszteletének, a rá való emlékezésnek.
„Prohászka Ottokár püspökre sokféleképpen emlékezhetünk; a nemzet tantóját tisztelik és látják benne sokan – mondta a központi szeminárium rektora. – Számomra nagyon fontos tevékenysége volt, hogy spirituálisként, lelkivezetőként működött az esztergomi szemináriumban.”
Spányi Antal püspök köszöntötte a zarándokokat, a Szociális Missziótársulat nővéreit, a Prohászka Imaszövetség, a budapesti és a székesfehérvári Prohászka Kör megjelent tagjait.
„János első levelében írja, hogy a szeretetben nincs félelem. Azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett minket. Ha félünk, nincs bennünk szeretet. Ha szeretet van bennünk, akkor hiába van okunk a félelemre, az Isten szeretete mindennél nagyobb, és legyőz mindent – mondta homíliájában a székesfehérvári főpásztor.
A félelem nélküli élet titka Jézus szeretete, amely előbb volt, mint a miénk, és mi válaszolunk erre a szeretetre igaz hittel, egész szívünkből, minden erőnkből. Ennek a félelem nélküli szeretetnek a másik titka az Istennek odaadott élet, amelyet a hit vezérel, formál, lefoglal és megőriz.
Ilyen volt Prohászka Ottokár püspök élete is, aki példájával ma is erőt ad, hogy hűek maradjunk meghívásunkhoz és szolgáljuk embertestvéreinket. Kérjük őt, hogy megkapjuk a kegyelmet a félelem nélküli, szeretetben megélt életre.”
A szentmise után a hagyományokhoz híven a szeminárium udvarán Spányi Antal püspök vezetésével együtt imádkoztak a hívek Prohászka Ottokár boldoggá avatásáért. Közbenjárásért kérték a püspököt, aki egész életében szenvedélyesen fáradozott az Egyház megújításán és megerősödésén, hogy tegye tovább is ezt az égben.
Végezetül a tisztelet jeleként koszorúkat helyeztek el bronzszobránál.
Bővebb beszámoló ITT olvasható.
Fotó: Berta Gábor
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
