Kollár szerint már péntek este megegyezhetnek az új miniszterek személyéről

Kollár szerint már péntek este megegyezhetnek az új miniszterek személyéről

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök szerint még pénteken megegyezhetnek a koalíción belül a távozó SaS-es miniszterek utódjairól. Kollár azt is elárulta, hogy egyelőre csak a gazdasági miniszter személyét illetően van egyezés közte és partnerei közt, nevet azonban még nem árult el.

“Este valószínűleg többé-kevésbé tudni fogjuk a négy miniszter nevét” – mondta Kollár azzal, hogy a gazdasági miniszter nevén kívül a többi még nyitott. Megjegyezte, hogy ha megegyeznek, akkor a miniszterek cseréje már hétfőn (szeptember 14) megtörténhet.

Zuzana Čaputová államfő egyelőre még nem lett informálva a jelöltek személyéről, Kollár szerint azonban ez nincs hatással a kiválasztási folyamatra.

Kollár elmondta, hogy a nevekről való tárgyalásokra senki sem érkezett úgy, hogy valamelyik párt jelöltjét mutatnák be, hanem olyan jelöltekről van szó, akiket egymásnak javasoltak. Elismerte, hogy voltak nevek, akik ellen kifogást emeltek partnerei, voltak olyanok is, akikkel ő nem értett egyett, de készek tárgyalni, és további jelölteket meghallgatni.

A parlament működését illetően Kollár számol nehézségekkel, úgy véli, hogy akár néhány órára is blokkolhatják az ülés megnyitását. Úgy gondolja azonban, hogy ezzel ki tudnak egyezni. Mint mondta, egyelőre nincs napirenden a parlamenti bizottságok elnökeinek cseréje. Az SaS-nek ellenzéki pártként 5 bizottsági elnöke van, a Sme rodinának ugyanolyan számú képviselőre, kormányzópártként kettő.

Hírdetés

Megjegyezte ugyanakkor, hogy jelenleg nem érvényes már a koalíciós szerződés, hisz azt az SaS felbontotta. Úgy gondolja, hogy a helyzet javulni fog a koalíción belül miután felújítják a koalíciós szerződést.

Čaputová maga dönt, ha nem kap javaslatokat a miniszterek személyére

Zuzana Čaputová államfő pénteken kijelentette, hogy ha hétfőig nem kapja meg Eduard Heger kormányfőtől az új miniszterek neveit, akiket javasol, ő maga fogja eldönteni, hogy kiket bíz meg az egyes tárcák irányításával a jelenlegi kormánytagok közül.

Čaputová azt is elárulta, hogy jövő héten nyilatkozik a Smer-SD referendum kiírási kezdeményezéséről. Az ellenzék népszavazást íratna ki az előrehozott választásokról.

teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »