Kollár: „A négyes koalíciónak meg kell maradnia, a kommunikáció azonban nem mindig szerencsés”

Kollár: „A négyes koalíciónak meg kell maradnia, a kommunikáció azonban nem mindig szerencsés”

Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke szerint a jelenlegi négyes koalíciónak végig kell kormányoznia. Elmondása szerint egyik pártot sem lehet kizárni.

A szlovák házelnök a TASR hírügynökségnek ugyanakkor elmondta, a kormánypártok közötti kommunikáció nem mindig szerencsés.

A házelnök úgy véli,

Igor Matovič (OĽaNO) egyáltalán nem támadja a koalíciós partnereit, csak nehéz helyzetben van, mert nyugtalan a légkör. A SaS pártról azt mondta, nem szerencsés a kommunikációjuk, de nem szeretné, ha bármelyik párt elhagyná a kormányt.

– mondta Boris Kollár, aki hozzátette, a kormány összetartó és erős. A házelnök kiemelte, nem szerencsés a médiákon keresztül üzengetni.

Hírdetés

Sajnálattal tölti el, hogy valakinek mindig posztolnia kell a facebokon és ott

minden megállapodást meg kell támadnia.  

A házelnök kijelentette, a koalíció egyik pártját sem szeretné megtámadni.

 – jelentette ki Kollár, aki hozzátette, ő nem támadná a kormányfőt és Richard Sulíkot sem.

A házelnök szerint nem valószínű, hogy a kormány átalakul, de ha a miniszterelnök eldöntené, hogy néhány minisztert leváltana, akkor az az ö döntése, minden joga megvan hozzá.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »