Kockázatos Moszul ostroma

Kockázatos Moszul ostroma

Az Iszlám Állam (IÁ) fő iraki erősségének számító Moszul ellen készülődő offenzíva jelentős menekültáradattal és a terrorszervezet harcosainak a szomszédos, illetve európai országokba áramlásával járhat – ez derült ki tegnap a NATO-ban tartott háttér-tájékoztatókon.

Fordulópontjához közeleg az iszlamisták által 2014–15-ben lerohant területek lassú visszafoglalása. Az amerikaiak vezette IÁ-ellenes koalíció támogatásával az iraki erők rövidesen megkezdhetik az ország második legnagyobb városának ostromát, ami súlyos csapást jelentene a terrorszervezetre. Az offenzíva esetleges sikere azonban kockázatokkal is jár. Mint a NATO név nélkül nyilatkozó tisztségviselői rámutattak, az ostromnak „súlyos humanitárius következményei” lehetnek, azaz újabb nagyszámú menekült indulhat útnak, de az Irakban állásait tartani nem tudó IÁ is dönthet úgy, hogy tagjait külföldre – a szomszédos országokba vagy Európába – küldi támadások végrehajtására, illetve az eddig is külföldön tartózkodókat arra ösztönözheti, hogy ne menjenek már Irakba (vagy Szíriába), hanem ott folytassák a harcot, hajtsanak végre merényleteket, ahol vannak.

Hírdetés

A szövetség szervezetszerűen eddig nem vett részt az IÁ-ellenes harcban, de tagállamai egytől egyig részesei az Egyesült Államok vezette koalíciónak. Ezen túlmenően a NATO partnerségi megállapodások útján támogatást nyújt a térségi országoknak, köztük Iraknak, elsősorban haderőik kiképzése terén. Mivel az IÁ mindenekelőtt több száz mesterlövésszel és tízezres nagyságrendben telepített rögtönzött robbanószerkezetekkel (IED) igyekszik megvédeni az uralma alatt lévő településeket, illetve megnehezíteni ott az újrakezdést, a szövetség egyik legjelentősebb hozzájárulásának azt tartja, hogy segíti az iraki katonákat az ilyen fenyegetések kezelésének képességét szolgáló kiképzésben, jelenleg egy jordániai kiképzőbázison. Azzal is segít a NATO, hogy az amerikai erők túlfeszítettségét enyhítendő, műveleti korlátozásokkal ugyan, de az IÁ-ellenes koalíció rendelkezésére bocsátja légtérfelderítő gépeit. Az AWACS-ok missziója a szükséges tagállami döntések után, néhány héten belül megkezdődhet, előre- láthatóan a törökországi Konyában lévő előretolt bázisról.

A szövetség központjában nyilatkozott a sajtónak Irak Brüsszelbe akkreditált nagykövete is. Dzsavád al-Cslajhavi hangsúlyozta, hogy nem lehet elsietni Moszul visszafoglalását, fel kell készíteni rá a hadsereget, de reményét fejezte ki, hogy „Irak 2016-ban megszabadul” az Iszlám Államtól.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »