VII. Kleopátra egyiptomi fáraó (Kr. e. 69 – Kr. e. 30) és Marcus Antonius római triumvir (Kr. e. 83 – Kr. e. 30) romantikus viszonya legendák tárgya. Kapcsolatuk már saját életükben hírhedtté vált, egyúttal pletykák, célozgatások és felháborodás tárgyává szerte az ókori világban. Több, mint 2000 éve csodálatot vált ki – eleinte komoly görög és római történetírói munkákban került rögzítésre, majd egyre többet foglalkozott vele a költészet és a dráma, később pedig regények, televíziós sorozatok és filmek formájában is feldolgozásra került. Kevésbé közismert azonban az a tény, hogy három gyermekük is született: Kleopátra Szeléné és Alexandrosz Héliosz ikertestvérek, valamint öccsük, Ptolemaiosz Philadelphosz.
A két fiú – különösebb magyarázat nélkül – viszonylag hamar eltűnik a történelmi forrásokból, vélhetően gyermekkorukban betegség áldozatai lettek. Kleopátra Szeléné azonban nem csupán megérte a felnőttkort, de fontos és befolyásos politikai alak is lett. Felmenői között tartotta számon a mitológiai félistent, Héraklészt, csakúgy, mint a történelmi II. Philipposz makedón királyt, annak fiát, Nagy Sándort, valamint I. Ptolemaiosz Szótér és II. Ptolemaiosz Philadelphosz fáraókat, édesanyja őseit. Eseménydús élete során volt egyiptomi hercegnő, a rómaiak foglya és Mauretania (amely nem tévesztendő össze a mai Mauritániával) királynéja, sőt királynője is. Kleopátra Szelénéről vélhetően azért tudnak kevesen, mert más híres ókori uralkodónőkkel ellentétben – mint például édesanyja, VII. Kleopátra, Cartimandua, a brigantesek királynője, Boudica, az icenusok királynője, vagy Zénobia, Palmüra királynője – ő nem harcok, polgárháborúk vagy lázadások vezetője volt, hanem sikeres és békés vezető.
Kr. e. 42-re Caius Julius Caesar gyilkosai közül az utolsókat, Marcus Junius Brutust és Caius Cassius Longinust legyőzték és megölték az észak-görögországi philippi csatában. A csata után a győztesek, Marcus Antonius, valamint Julius Caesar unokaöccse és örököse, Caius Octavius felosztották maguk között a Római Köztársasághoz tartozó területeket: Antonius kapta a keleti részeket, Octavius a nyugatiakat. Az ezt követő években Antonius legfontosabb teendője Róma régi ellensége, a Pártus Birodalom legyőzése volt. Caesar ennek elfoglalására tervezett hadjáratot vezetni, amikor Kr. e. 44-ben megölték. Antoniusnak egy ilyen hadjárat végrehajtásához nem csupán támaszpontra volt szüksége keleten, de pénzre, ellátásra és felszerelésre is.
VII. Kleopátra fejszobra
Kr. e. 41 őszén Antonius arra kérte Kleopátrát, találkozzon vele a kis-ázsiai Tarszoszban. Kleopátra volt Róma leggazdagabb klienskirályságának uralkodója, Egyiptomban ugyanis a Nílus évenkénti áradása olyan termékeny iszappal terítette be a vidéket, hogy évente többször is aratni lehetett, a Keleti Sivatag pedig arany-, drágakő- és márványlelőhelyekkel bírt. Egyiptom éghajlati és földrajzi előnyei mellett Alexandria kikötővárosa a Földközi-tenger jelentős kereskedelmi központja volt, és monopolhelyzetben volt az Indiával és a Távol-Kelettel folytatott kereskedelemben.
Habár az ókori görög és római történetírók előszeretettel állították, hogy Kleopátra Tarszoszba érve bájaival első látásra megbabonázta Marcus Antoniust, valójában számos alkalommal találkoztak már korábban: Antonius Kr. e. 55-ben Egyiptomban szolgált, itt az uralkodói udvarban találkozott a még kamasz Kleopátrával, majd később, Kr. e. 46 és Kr. e. 44 között Kleopátra Rómában, Caesar házában lakott közös gyermekükkel, Kaiszariónnal. Egyértelmű azonban, hogy ezen utazás alkalmával Kleopátrának szándékában állt kedvező benyomást tenni Antoniusra – Caesar halálával szüksége volt egy újabb erős római védelmezőre maga és fia számára.
Marcus Antonius mellszobra
A találkozásukról fennmaradt legrészletesebb ókori forrás Plutarkhosz Antoniusról készített életrajza. Habár több mint egy évszázaddal alanya halála után írta, Antonius és Kleopátra közös élete részleteinek forrása Plutarkhosz nagyapjának egy barátja volt, aki ismerte Kleopátra szolgáit, így Plutarkhosz információit általában megbízhatónak tartják. 1500 évvel később szavai inspirálták Shakespeare egyik legemlékezetesebb jelenetét:
„Kleopatra közben többször is kapott meghívóleveleket Antoniustól és barátaitól, de kinevette és semmibe vette Antoniust. Aranyozott fedélzetű bárkáján bíborvitorlákkal hajózott fel a Küdnosz folyón; az ezüstevezők ütemes csapásai egybeolvadtak a fuvola, a pásztorsíp és a lant hangjával. Maga Kleopatra aranyhímzésű baldachin alatt feküdt, ugyanolyan díszes öltözetben, ahogyan Aphroditét szokták lefesteni, oldalán a festmények Erószaihoz hasonló ifjak álltak és legyezték. Legszebb rabnői Néreiszeknek és Khariszoknak öltöztetve álltak a kormányrúdon és kapaszkodtak a vitorlaköteleken. Füstölőszerek bódító illata felhőként terjengett a folyó mentén. Az emberek nyomban ellepték mindkét partot a torkolattól kezdve, és lejöttek a városból, hogy tanúi legyenek a csodás látványnak. Az agoráról mindenki odasietett, és Antonius a végén egyedül maradt kormányzói emelvényén ülve; szájról szájra terjedt a hír a lakosság körében, hogy Aphrodité érkezett meg Dionüszoszhoz Ázsia üdvére.” (Plutarkhosz – Antonius 25.)
Nincs kétség afelől, hogy Kleopátra gondosan megtervezte előre minden apró részletét Tarszoszba való megérkezésének. Országa gazdagságát büszkén firtatva jött a városba, ez a taktika pedig nem is hathatott volna vonzóbban Antoniusra, akinek nem csupán a pártusok ellen viselendő hadjárathoz volt szüksége pénzre. Egész felnőtt életében adósság terhe alatt élt, Kleopátra pedig az anyagiaknál is többet kínált: a jó szórakozás és a dekadens hedonizmus lehetőségét. Olyan sokat nyújtott ebből neki Tarszoszban, hogy Antonius elhagyta feleségét, Fulviát, és Kleopátrával tartott Alexandriába, ahol az év hátralevő részét töltötte, mielőtt tavasszal távozott.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
