KKA, kis szlovák abszurd Mészáros Richárd2025. 07. 20., v – 19:12
Szlovákia lakosságának közel egyötödét teszik ki a kisebbségek: magyarok, cigányok, ruszinok, csehek – hogy csak a legnépesebb csoportokat említsem. De a vicces tény – 2023-tól a hetedik legnagyobb kisebbség a vietnámiak – mellett egyébként jó 320 000, magát egyik kisebbséghez sem soroló személy is él.
Szlovákia létrejöttekor – természetesen, mikor még tényleg nagy divat volt a térképek átrajzolgatása – nem igazán törődtek azzal, hogy ezeken az ide-oda tolt területeken valójában kik is élnek. Ezt a terhes múltat az önálló szlovák állam azóta sem képes feldolgozni, de lényegében nem is nagyon akarja, szerintem.
Az unióban viszont – ami valójában maga sem volt még képes igazából feldolgozni a tényt, hogy a szövetséget alkotó többségi nemzeteken túl több száz kisebbségi csoport is tarkítja a nemzetek kavalkádját – mondjuk úgy, próbálkoznak legalább gesztusok terén arra ösztönözni a tagállamokat, hogy figyeljenek már kicsit oda a saját portájukra.
Ennek az elgondolásnak a mentén jött létre a Kisebbségi Kulturális Alap. Ezek után a Szlovák Köztársaságban végre megbecsülést adó, kellő támogatást kaptak az ország kisebb nációi, mindenki boldog, és valahol egy sikersztori forgatókönyvét jegyzik… Megsúgom: nem így lett.
A pénz, mióta létezik, két dolgot tett egyszerűbbé: a gazdaság létrejöttét és működését, illetve a korrupciót. Nehezebb volt valakit két tehénnel lefizetni, mint harminc ezüstpénzzel, mert abból lehet, hármat is meg tudott venni, és könnyebb is elrejteni.
Mikor a Kisebbségi Kulturális Alappal kezdtem foglalkozni, megkérdeztem pár ismerőst, milyen is volt kipróbálni a rendszert, amit a sajtó egyébként is folyton csak ekéz. Bentről nézve az Alap sem lett sokkal másabb, mint a legtöbb „pénzt osztó” intézmény.
A projekteket elbíráló bizottság az első években megpróbált a lehető legobjektívebb lenni, és igyekeztek a benyújtott projekteket aszerint támogatni, hogy azok mennyivel többet tesznek hozzá a kisebbségi kultúrához. De aztán az évek teltek, és a bizottságba olyanok is bekerültek, akik gyakorlatilag saját maguknak ítéltek oda juttatásokat.
Az ítélethozatal folyamata felhígult, a fesztivál- és rendezvényszervezésre ítélt pénzek folyósítása pedig olyan lassú lett, hogy ha a szervezők nem oldották meg valahogy „okosban”, gyakorlatilag nem tudták megvalósítani projektjüket.
Jellemző módon már az első évektől a politikai részrehajlás volt az egyik fő tényező – persze csak szemlesütve –, és bár az első évek még viszonylag kiegyensúlyozottak voltak, fokozatosan megjelentek a valakik valakijei, akiket itt-ott meg kell tolni.
Volt, hogy évekig működő projekteket kaszáltak el, mert mások megegyeztek a háttérben, és a felszabaduló forrásokat így már csak kétfelé kellett osztani. Mostanra ugyan még mindig fontos forrás az alap, de már inkább amolyan szükséges rosszként működik.
A kisebbségi kultúra még most is a létéért küzd, és a politika meg az érdek még mindig felülírja a szabályokat.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
