Hétvégén ünnepeltük kisfiúnk harmadik születésnapját. Mérföldkő ez mindannyiunk életében: Bencukánk januártól ovis lesz, anya ismét dolgozó nő, és ez a két tényező nyilván apa hétköznapjaira is jelentős hatással lesz.
Mikor a szülinapi buli után az utolsó családtagot is kikísértük az ajtón, jóleső fáradtsággal rogytunk le férjemmel a pamlagra és számot vetettünk az elmúlt három év történéseivel. Felidéztük a születés csodálatos éjszakáját, aztán beszélgettünk jó és kevésbé jó dolgokról is. Voltak mélypontok persze nálunk is, kár lenne tagadni.
Gyermekem születése előtt úgy terveztem, egy évet maradok vele otthon, aztán visszatérek imádott munkámhoz, csakhogy hamar kiderült, Bencut sokkal jobban imádom, és mivel úgy éreztük, jobb neki velem, bölcsibe sem járt igazán csak három délelőttöt a gyerektársaság miatt. Közben persze rengeteget rágódtam…biztos, hogy ez a legjobb megoldás? Nem kéne már rég dolgoznom? Nem, ma már tudom, hogy ez volt a legjobb döntés. Semmilyen munkahelyen nem hálálják meg úgy a befektetett energiát ugyanis, mint a családban. Minden tányér egészséges étel, minden óra a friss levegőn, a zenés foglalkozások, az, hogy hulla fáradtan is elolvasod századszor is a kedvenc meséjét, mind-mind nyomot hagy a gyerekben.
Miután ott a pamlagon sikerült az elmúlt három év mérlegét pozitívra kihoznunk, mentem a konyhába és új lendülettel vetettem bele magam a buli utáni romok eltakarításába, a férjem pedig bekapcsolta a tévét, hogy megnézze a nap végi hírösszefoglalót. Épp a Fidesz kongresszusról tudósítottak, fél füllel elcsíptem, hogy Kövér László épp a családokról beszél. Kijöttem a konyhából, újra leültem a pamlagra. Még a konyharuha is a kezemben maradt, törölgettem az egyik serpenyőt, úgy hallgattam a házelnököt, aki akkor, mintha hozzám beszélt volna. Amikor ahhoz a részhez ért, hogy „szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”, tényleg úgy éreztem, mintha a fiam születésnapján a házelnök engem köszöntene megköszönve az elmúlt három év fáradozásait.
Én szerencsés vagyok, mert a férjem értékeli, sokra tartja ezt a „munkát”, de azért jól esik, ha társadalmi megbecsültsége is van annak, amit csinálok. És mit is csinálunk mi ANYÁK? Embert nevelünk. Olyan boldog embereket szeretnénk felnevelni, akik tisztességesek, szeretik a hazájukat, nem egymáson átgázolva, hanem a másik méltóságát tiszteletben tartva, csapatban építik tovább egyszer majd ezt az országot. És nem túlzás azt mondani, hogy mindezt kisgyermekkorban lehet megalapozni, vagyis az anyaság jelentősége messze-messze túlmutat azon a szinten, ahol manapság sokan kezelik. A házelnök úr szerencsére nem tartozik közéjük.
Kövér László gondolatait, ahogy arra számítani lehetett, sokan kitekerik, szánt szándékkal félremagyarázzák. Ki mondta azt, hogy egy nő a gyermeknevelésen kívül mással nem is foglalkozhat!? Kövér László biztos, hogy nem, hisz hallottam. Véleményem szerint a házelnök ezen kijelentésével az édesanyák előtt tisztelgett, és egyben vágyát fejezte ki arra, hogy a társadalmi megbecsültségen, a feltételek megteremtésén keresztül mind többen leljék örömüket a gyermekvállalásban. Ennyi.
Én is szeretnék visszamenni dolgozni, rengeteg ötletem, tervem van, és nem fogom többé magam rosszul érezni azért, mert egy hangos családellenes kisebbség azt harsogja, hogy az önmegvalósítás egyszerűbb és nagyszerűbb módja a gyermektelenség. Nem igaz! A kisfiam a karrierem része, a csúcsa majd az lesz, ha kistestvér is érkezik a családunkba.
Végezetül pedig arra kérem a kákán is csomót kereső, facebookon szerveződőket, hogy hagyják abba a felesleges hisztériakeltést! A negatív teszt nem játék, a gyűjtésével, küldözgetésével ne okozzanak még nagyobb fájdalmat azoknak, akik már évek óta vágynak a gyermekáldásra!
a szerző dr. Németh Szilvia az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Családbarát Munkacsoportjának vezetője
Forrás:kerdem.blog.hu
Tovább a cikkre »
