Kiderítettük, hogy egy kölcsönszerződés miatt is fájhat a feje a gyilkossággal gyanúsított fideszesnek

Ahogy korábban írtuk, Gál Roland dunaújvárosi fideszes önkormányzati képviselőt emberölés megalpozott gyanújával vették őrizetbe a rendőrök szerdára virradóra. A képviselő körül más okok miatt is egyre fogyott a levegő. Tegnap egy tárgyalásra lett volna hivatalos. 

Információink szerint Gál Roland összerúgta a port Pomázi Csabával, és ez az álmoskönyvek szerint nem jelent jót. Az említett Pomázi egy igazi nagy hal, az első Orbán-kormány alatt Nyerges Zsolttal (Simicska Lajos későbbi üzleti partnerével) gyümölcsöző kapcsolatokat ápolt, sőt egy ideig a nagyobbik kormánypárt másodvonalbeli oligarchájának is tartották.
 
Közös karrierjüket a Dunaferr Dunai Vasmű Zrt.-ben kezdték még a kétezres évek elején. Később az útjuk ugyan szétvált, s a Nyergessel együtt Szolnokról elszármazott Pomázi nem futott be akkora karriert, mint üzlettársa, de azért sikerült befészkelnie magát a fideszes kötődésű Dunaújvárosba.
 
Energetikai cége az Energott Kft., miután kiszállt a Simicska-féle Közgépből, a városi tulajdonú DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt.-vel közösen működteti például a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna, Hőszolgáltató  Kft.-t (DVCSH). (Egyébiránt több önkormányzat távhő- és melegvíz-fejlesztésében is részt vállalt, így mások mellett Szegeden részese volt annak az oligarcha-harcnak, amely során bedöntötték a Szegedi Hőszolgáltató Kft.-t). A DVCSH-ban a tulajdonosi jogkör mellett vezetői tisztséget is betölt Pomázi, ugyanakkor Gál Roland és felesége is a Kft. alkalmazottja. 
 
A Székesfehérvári Törvényszéknél érdeklődtünk, hogy ennek kapcsán milyen per van folyamatban Gál Róbert ellen. Megtudtuk, hogy a gondok 2010-ben kezdődtek, amikor is Gál kölcsönért fordult a munkaadójához, ezzel elindítva egy jogi kötélhúzást. A történet odáig fajult, hogy a Perkons DHŐ Kft. (a Dunaújvárosi Hőszolgáltató Kft. jogutódja) a Dunaújvárosi Járásbíróság elé vitte az ügyet. A tárgyalás 2015. július 6-án kezdődött el annak érdekében, hogy kiderüljön, a kölcsönszerződés érvényesen jött-e létre, illetve hogy a fideszes politikusnak van-e visszafizetési kötelezettsége.

A tét 16 millió forint.

Hírdetés

A törvényszék tájékoztatása szerint február 11-én tartották a polgári peres eljárás harmadik tárgyalási napját. Gál Roland az ismert okokból (ekkor már a fideszes önkormányzati képviselő előzetes letartóztatásban volt gyilkosság gyanújával) kifolyólag nem tudott ezen részt venni, a per tanúmeghallgatásokkal folytatódott. A következő tárgyalási nap április 5-én lesz, hogy ott lesz-e azon Gál, az még a jövő zenéje.
 
Egyébként a kormánypárti politikus korábban is Pomázi alkalmazásában állt, hiszen annál az Alfa-Nova Kft.-nél is dolgozott, amely szintén az oligarcha irányítása alatt működik, és Szegeden tulajdonosa is volt a SzeHő-nek. 
 
A bonyolult céghálót, az összefonódásokat mi sem jelzi jobban, minthogy a Perkons DHŐ Kft, a DVCSH illetőleg a Alfa-Nova Kft. mind ugyanarra címre vannak bejegyezve.
Előzmények:

1. Rendkívüli: Gyilkossággal gyanúsítják a fideszes képviselőt
2. Fölfelé vezetnek a szálak? A dunaújvárosi rendőrkapitány még időben kérte az áthelyezését 
3. Felfüggesztették a gyilkossággal gyanúsított képviselő fideszes párttagságát 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »