Kibékíthetetlen az ellentét a muszlimok és a zsidók között

Kibékíthetetlen az ellentét a muszlimok és a zsidók között

Incze Nikoletta kutató szerint ha felismerjük a politikai iszlám elveit, akkor adhatók politikai reakciók a zsidók elleni erőszakos cselekményekre, így megnyerhető az ideológiai háború.

Bécs a közelmúltban adott otthont az európai zsidóság védelméről szóló konferenciának. Az esemény egyik apropóját az unión belül felerősödő antiszemitizmus adta. Sebastian Kurz osztrák kancellár egységes uniós nyilatkozatot követelt az antiszemitizmussal szemben a konferencián.

Felerősödő szélsőségek

A zsidóságot nemcsak a szélsőjobboldal részéről érik atrocitások, hanem illegális az bevándorlók is ellenük fordulnak. A szélsőséges muszlim irányzatokhoz köthető gyűlöletkeltésnek és agressziónak egyre több zsidó esik áldozatául. Az erőszakos cselekmények következményeként az utóbbi években megszaporodott a Franciaországból és Nagy-Britanniából Izraelbe menekülők száma is.

A bécsi rendezvényen Sebastian Kurz osztrák kancellár arra figyelmeztetett, hogy „nem szabad elfordítani a tekintetünket”. Kiemelte, hogy „csak annyi embert szabad az országba engedni, amennyit be is tudunk illeszteni”. A kancellár azt kérte, hogy minél hamarabb adjanak egységes meghatározást az antiszemitizmus fogalmának, hiszen csak a probléma definiálása után kezdhetnek el fokozott erőfeszítéseket tenni az európai zsidóság védelmére.

Mohamed pálfordulása pecsételte meg a zsidók sorsát

Ez a jelenség 1400 éve tart az iszlám világban – mondta el Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

„A Korán szövegei Mohamed életeseményeit dolgozzák fel. A mekkai korszakban még rengeteg pozitív gondolatot olvashatunk a zsidókról. Tisztelet övezte őket, hiszen írott szentírással rendelkeztek. Merinába azonban már nem prófétaként, hanem hadvezérként és politikai vezetőként érkezett” – fogalmazott.

Az ottani arab törzsekkel komoly teológiai konfliktusokba keveredett. Mohamed szerint a zsidók kihagyták a Bibliából az ő eljövetelét, vagyis meghamisították a biblikus szövegeket. Az összeütközések negatív irányba befolyásolták a kapcsolatukat, és később már arról szólt a történet, hogy Allah a bűneik miatt gyűlöli a zsidókat és majmokká, csimpánzokká változtatja őket – magyarázta.

Hírdetés

Mint mondta, a pálfordulás legjelentősebb mozzanataként Allah az ima irányát Jeruzsálem felől Mekka felé fordította. A próféta azzal indokolta mindezt, hogy a zsidók hátat fordítottak neki. Mohamed a Medinában megtámadott törzseknek még felajánlotta, hogy áttérhetnek az iszlám hitre, de az utolsó nemzetséggel már kíméletlenül elbánt.

Az iszlám kettős filozófiáját nehéz megérteni

Incze Nikolett szerint a Koránt nem lehet önmagában megérteni. „A fejezetek közül kikerült az időbeliség, és a kötetet a kontextus, és a fejezetek hosszúságának a sorrendjében tették össze” – fogalmazott.

Mint elmondta, a mű 89 alkalommal ad utasítást, hogy Mohamedet mindenben követni kell. Ez okozza a feloldhatatlan ellentéteket: hiába találunk az iszlámon belül rengeteg pozitív verset a zsidókról, a medinai korszak felülírja ezeket. Az iszlám kettős filozófiája, hogy egyszerre tud igaz lenni egy pozitív és egy negatív vers is, és emiatt nehéz megérteni a vallást.

Megvizsgálták, hogy Hitler Mein Kampfjában mennyi az explicit zsidógyűlöletre utaló passzus az iszlám három alapművéhez képest, és azt tapasztalták, hogy magasabb az iszlám művek százalékos értéke.

„Ezeket a verseket ugyanis nem lehet eltávolítani, és értelmezésbeli reformokra az iszlám 1400 éve nem volt képes, ami megnehezíti a toleranciát” – magyarázta.

Azok a más vallásúak, akik muszlim uralom alatt élnek, és nem hajlandók áttérni a vallásra, csak másodrangú állampolgárok – tette hozzá.

Ideológiai háború

Incze Nikoletta elmondta: hisznek abban, hogy ezt az ideológiai háborút meg lehet nyerni. Ennek az alapja, hogy megismerjék az iszlám alapműveiben látható értékrendet. Ha fel tudnak mutatni helyette egy másik értékrendet – ragaszkodni az alkotmányos értékekhez, az emberi jogokhoz, és azokhoz az alapelvekhez, amelyek a társadalom erkölcsi keretrendszerét adják –, és nem adják fel a vallási érzékenységre hivatkozva, akkor tehetnek csak valamit.

„Ha felismerjük a politikai iszlám elveit, akkor politikai reakciókat adhatunk” – tette hozzá.

Hirado.hu, Kossuth Rádió


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »