Ki nem találja, melyik a turisták kedvenc városa

Ki nem találja, melyik a turisták kedvenc városa

Egyhuzamban hatodik éve a legnépszerűbb hely Hongkong a turisták szemében, a kínai mércével mérve nem túl nagy település Londont megelőzve lett a világ leglátogatottabb városa az Euromonitor felmérése alapján, mely még a 2014-es évet vette figyelembe.

Kína különleges igazgatású területe egy év alatt 27,8 millió látogatót vonzott, ami több mint nyolcszázalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest. A népszerűségén nagyon nagyot dob a kínai turisták beáramlása, akik a látogatók több mint kétharmadát teszik ki.

A második helyen – európai első helyezettként – London végzett, a brit főváros 2014-ben 17,4 millió embert vonzott, ez 3,6 százalékos emelkedés. Szembetűnő, hogy az első és második helyezett között mintegy tízmilliós különbséget regisztráltak a látogatók számát tekintve.

Párizs tartani tudja magát?

Az első öt helyen rajtuk kívül – sorrendben – Szingapúr, Bangkok és Párizs osztozik. Fontos megemlíteni, hogy utóbbi esetében ekkor még nem lehetett érezni a terrorizmus elrettentő hatását, az főleg 2015 végén jelent meg a statisztikákban. Az Euromonitornál ugyanakkor azzal számolnak, hogy 2016-ra a francia fővárost ismét megszállják a turisták.

Budapest stagnál

Hírdetés

Budapest az összesítésben a 37. helyen végzett 4,4 millió turistával, Európán belül pedig 11. lett, a régiós versenytársak közül Prága és Bécs is megelőzte, de érdekesség, hogy a világvárosnak tekinthető Berlin mindössze 200 ezerrel regisztrálhatott több látogatót.

A legnagyobb növekedést Rio de Janeiro könyvelhette el, ahova 47 százalékkal többen utaztak el, mint egy évvel korábban. Az idei olimpia megrendezésével ráadásul 2,4 milliós látogatószám tovább is növekedhet.

Küszködő Európa

A jelentés ugyanakkor Európával kapcsolatban kitér arra, hogy az öreg kontinensre látogatók számának növekedése messze nem olyan mértékű, mint amekkora Ázsiában. Az első tíz helyezett közül hat ráadásul már így is a Távol-Keleten található. A régebben épült európai városok azzal küzdenek, hogy a turisták a fő látványosságok körül tömörülnek, máshol a számuk jóval kevesebb. Most több város is azzal próbálkozik, hogy a látogatókat a kevésbé „mainstream” helyekkel is megismertessék.

A beszámoló megemlíti, hogy a 2015-ös adatokra várhatóan már komoly hatással lesz az európai migránsválság. Ennek hatását még nem lehet felmérni, több ország pedig tagadja, hogy rosszul érintené a turizmust a közel-keletiek és afrikaiak tömeges bevonulása. A szakértők külön kiemelik ugyanakkor, hogy a budapesti Keleti pályaudvart – mely a nemzetközi vasúti járatok végállomásaként sok turista számára a főváros „kapuja” – hosszabb ideig le kellett zárni tavaly nyáron, több ország pedig visszaállította a határellenőrzést. Az Euromonitornál úgy látják, ez összességében rosszabb idegenforgalmi eredményeket okoz majd 2015-tel kapcsolatban az öreg kontinensen.

Ázsia nagyon belelendült

Ázsia viszont tovább szárnyalhat: az egyre növekvő számú kínai utas már eddig is sokat tett az ügy érdekében. Hongkong, Makaó és Tajvan is főként nekik köszönheti a rengeteg idegenforgalmi bevételt, valamint az egyre gyakoribb repülőjáratoknak, és az enyhébb beutazási vagy éppen vízumfeltételeknek. Maga Kína is sokat profitálhat még a turizmusból, hét városa már így is bekerült a száz leglátogatottabb utazási célpont közé, igaz, Pekingnek például még rengeteget kell tennie a légszennyezettség megfékezéséért.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »