Képzelje el a kedves olvasó, hogy Vlagyimir Putyin bő három hónap múlva megtámadja a balti államokat, és kora nyárra már háború dúl a NATO és Oroszország között. Ez most lehetetlennek tűnik?
Természetesen. De mint azt a 2017 – Háború Oroszországgal című könyv szerzője, Sir Richard Shirreff tábornok, nyugalmazott NATO-parancsnok könyve bevezetőjében találóan megjegyzi, ugyanilyen elképzelhetetlennek tűnt 2014-ben, hogy Oroszország megtámadjon egy másik szuverén európai államot. Ráadásul nem is olyan picinykéket, mint a baltiak, hanem a mellesleg „testvérként kezelt” Ukrajnát. Igaz, 1939 augusztusában is meg volt róla győződve az európai közvélemény (még Lengyelországban is), hogy Hitler nem mer háborút indítani…
„Hogy fajulhatott idáig a dolog? Miért történhetett meg az, hogy Oroszország, amelyet a NATO még 2014-ben is legfontosabb stratégiai partnerének tekintett, darabokra tépi az Európa hidegháború utáni biztonságára vonatkozó megállapodást, és döbbent arcunkba szórja a papírfecniket? És miért hatott ez ránk a meglepetés erejével?” – ezt nem Shirreff könyvének valamelyik elképzelt tábornoka mondja 2017 fiktív kora nyarán, hanem a prológusban olvashatjuk, a szerző szerint nagyjából ez volt a reakció a Krím és Kelet-Ukrajna megszállására az európai biztonság csúcsvezetői körében.
A könyv a fenti kérdésre próbál választ adni olyan szerző által, aki évtizedeket töltött a NATO legfelsőbb vezetésében, és így nemcsak a szövetség monsi központjában a színfalak mögött zajlott alkukról, tárgyalásokról szerezhetett hatalmas mennyiségű tapasztalatot, de rendszeres bejárása volt a Downing Street 10.-be vagy washingtoni védelmi politikai boszorkánykonyhákba is. Amiket pedig Shirreff tábornok ezekben a tárgyalótermekben látott, egyre nagyobb aggodalommal töltötte el, ez világosan átjön a könyv lapjain. Ezért nem is könnyű meghatározni a műfajt: ha eltekintünk a fiktív alaphelyzettől, akár tényregényként is olvashatnánk, annyira igyekszik realisztikusan tartani magát egy európai fegyveres konfliktus forgatókönyvéhez. Nem véletlen, hogy a szereplők egy részét – például Vlagyimir Putyint – saját nevén említi, de nem nehéz ráismerni az „álnéven” szereplő Hillary Clintonra mint amerikai elnökre vagy a gyengekezű, határozatlan David Cameronra, ráadásul az alacsony, köpcös, kopasz, angolul nem túl jól beszélő magyar NATO-nagykövet esetében nehéz elhessegetni magunktól a gondolatot, hogy Shirreff a volt honvédelmi miniszterről mintázta, akivel valószínűleg többször is találkozhatott különböző NATO-fórumokon.
A 2017 – Háború Oroszországgal azonban legalább ennyire akar haragos politikai pamflet lenni az európai vezetőkről, akik azt gondolták, a 2008-as válság után a legegyszerűbben a védelmi kiadások megnyirbálásával csökkenthetik a költségvetési hiányt. Shirreff egy percig sem próbálja előttünk titkolni, mennyire utálja ezért saját kormányát, és mivel nyilván kisujjában van az egész, szinte élvezettel taglalja a brit védelmi képességek leépülését: egy beszélgetés során a brit vezérkari főnök elmeséli saját miniszterének, hogy a haderőcsökkentés miatt egy bizonyos pontonhidat, amelyet úgy terveztek, hogy legrosszabb esetben a katonák darabokban is mozgathassák (hat katona kell egy-egy elem elcipeléséhez), már csak úgy tudnak használni, ha az utászparancsnokok „ellopkodnak” katonákat más alakulatoktól, mert egyszerűen nincs annyiszor hat ember, ahányra szükség lenne. És persze amikor kitör a konfliktus, és Nagy-Britannia harcoló alakulatokat akar kiállítani, akkor kiderül, hogy az elvileg nagy becsben tartott, első vonalbeli haditechnikát is ugyanígy kell „kannibalizálni”.
A könyv emellett regény is szeretne lenni. Sajnos annak már kevésbé sikerült. A dramaturgia még úgy-ahogy elmegy. A mindenkit váratlanul érő orosz támadás után – amelyben az oroszok is súlyos hibát vétenek már a legelején egy brit és egy német aknamentesítő hajó nem szándékos lebombázásával – az európai hatalmak előbb haboznak, majd megpróbálnak az „elrettentés” eszközével élni, de amikor ez sem sikerül, sőt nem várt katasztrófába torkollik (egy orosz tengeralattjáró megtorpedózza a brit hadiflotta büszkeségét, a Queen Elizabeth repülőgép-anyahajót, amelyen azonban a haderőcsökkentés miatt nincsenek harci gépek), mégiscsak összeütnek egy egészen kreatív ellencsapástervet. Mindehhez ráadásul nem várt segítséget kapnak egy véletlenül Lettországban maradt néhány fős brit kiképzőalakulattól, amely partizán-hadviselést folytató lett katonákkal a megszálló oroszok elől erdőkben bujkál. Ráadásul ügyes akcióval még magát Putyint is sikerül látványosan megalázniuk a nemzetközi média kamerái előtt. A többit, így az események végkifejletét már nem lenne sportszerű elárulni.
Tehát még a könyv cselekménye is rendben lenne, csak hát a stílus… Shirreff biztosan nagyon jó katona volt, de írni sajnos nem tud. A 2017 – Háború Oroszországgal nyelvezete néha bántóan nehézkes, a stílus szörnyen didaktikus. Minden lapján érződik, hogy a szerző nem akart lemondani sem arról, hogy mindent a lehető legpontosabban nevezzen meg (akár a NATO bikkfanyelvén is), ám mégis érthetővé, sőt ismeretterjesztő jellegűvé is tegye egyúttal mondanivalóját a laikus közönség számára. Így keletkezhettek az ilyen mondatok: „Ezért a lettek adtak nekik egy Harris Falcon III AN/PRC–117G(V)I(C) Multiband Networking Manpck rádiót, amellyel nemcsak a lett különleges egység tagjaival tudtak kommunikálni az erdőben, hanem a PHJQ-val is biztonságos műholdas kapcsolatot létesíthettek.” Ráadásul a jók (elsősorban a NATO-katonák és az alacsonyabb rangú tisztek) mindig tiszta tekintetűek, kisportoltak, becsületesek, kedvesek, nyíltszívűek, a rosszak (az oroszok és néhány állam politikusa, így elsősorban a görögök és a magyarok, na és persze maga Putyin) „rókaképűek”, sunyik, pohosak, rosszindulatúak. Egy kis árnyalás nem ártott volna.
Persze szerencsére most, 2017 elején annál némileg jobb a helyzet – leszámítva persze a Fehér Házat –, mint amit Shirreff felvázol könyve elején. Például Oroszországnak nem sikerült látványosan destabilizálnia a balti államokat belpolitikailag, és az ott élő oroszokat saját országuk ellen fordítania. De az is tény, hogy nemrég Donald Trump közvetlen telefonbeszélgetés során fejtette ki Vlagyimir Putyinnak: fontos stratégiai partnerének tekinti a terrorizmus elleni harcban.
Sir Richard Shirreff: 2017 – Háború Oroszországgal. Ford.: Szieberth Ádám. Athenaeum Könyvkiadó, Budapest, 2017. 3990 forint
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 04.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
