Két idős embert ölt meg egy elmebeteg

Két idős embert ölt meg egy elmebeteg

A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2021. március 7-én, egy Fejér megyei településen két idős személyt ölt meg az otthonukban.

Hírdetés

A vád szerint a gondnokság alatt álló férfi éjjel – az otthonából – gyalog elindult azért, hogy élelmiszert szerezzen. A sértettek ingatlanára a kerítésén átmászva bejutott, a füstölőkamra lakatját egy vascsővel lefeszítette és magához vette a helyiségben tárolt füstölt árut, azonban a cselekménye során az ingatlan lakói megzavarták. A vádlott ekkor az élelmiszer megtartása érdekében a 81 és 73 éves sértettet a nála lévő 13,5 cm pengehosszúságú késsel többször megszúrta. A sértettek a szúrások következtében fellépő vérveszteség miatt az udvaron rövid időn belül elhunytak.

A férfi a holttesteket az udvaron lévő vízaknába rejtette, gallyakkal és az aknafedéllel lefedte, majd a húsokat az útközben talált kerékpárra pakolta. A férfi magához vett egy 10 000 forintos bankjegyet is, amelyet a konyhában talált, és elindult haza. A rendőrséget hajnalban a kutyaugatásra felfigyelő szomszédok értesítették.

Az ügyészség vádiratában a terhelt büntethetőséget kizáró kóros elmeállapotára tekintettel vád alóli felmentését, kényszergyógykezelés elrendelését, valamint az előzetes kényszergyógykezelés fenntartását indítványozta.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »