Két és fél év börtönbüntetést kapott a szurkolót megvakító futballista

Két és fél év börtönbüntetést kapott a szurkolót megvakító futballista

A Fonyódi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt indított bűnvádi eljárásban – amelyben egy flakon eldobása miatt vakult meg egy focidrukker – a napokban hirdetett ítéletet a Fonyódi Járásbíróság.

Hírdetés

A büntetett előéletű, 34 éves vádlott 2020 októberében, Somogyváron a hazai csapatban futballozott a megyei felnőtt II. osztályú bajnokság mérkőzésén. A meccs során lecserélt férfinak nem tetszett a játékvezető egyik döntése, ezért bekiabált a pályára, majd az egyik szurkolóval is szóváltásba keveredett. A vita során az indulatos vádlott a kezében tartott 7,5 dl-es, kevés vizet tartalmazó műanyag palackot – nagy erővel – a tőle 3 méterre álló sértett felé dobta, akinek az eldobott tárgy olyan súlyosan megsértette a bal szemét, hogy látását nem lehetett megmenteni.

A Fonyódi Járásbíróság a korábban hasonló bűncselekmények miatt elmarasztalt férfit 2 év és 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá 3 évre eltiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében szereplő sportrendezvények látogatásától.

Az ügyészség a döntést tudomásul vette, azonban a vádlott és védője fellebbezett, ezért az ítélet nem jogerős.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »