Két bíboros búcsúztatott egy elhunyt hajléktalan férfit Rómában

Január 25-én temették el Rómában Roberto Mantovanit, egy 64 éves, veronai származású férfit. Hajléktalanként élt Rómában, majd több tüdőgyulladást követően beköltözött a Termini pályaudvar melletti szállóba. Búcsúszertartását Konrad Krajewski vezette, Georg Pell bíboros is a koncelebrálók között volt.

A Szent X. Piusz-plébánián búcsúztatta Robertinót – ahogyan mindenki nevezte – Konrad Krajewski, Ferenc pápa szegényet segítő hivatalának a vezetője. A férfi 64 éves volt, hosszú éveken át a Piazza della Città Leoninán, a vatikáni falak melletti téren élt. Nem az utcán halt meg, mert a Sant’Egidio közösség önkénteseinek kérésére végül beköltözött egy szállóra.

Temetésén Krajewski bíborossal Georg Pell bíboros és tíz pap koncelebrált. Ott voltak a Sant’Egidio közösség tagjai és rendőrnyomozók is, akiknek az irodája éppen a Piazza della Città Leoninán található. Lukács evangéliumából a szegény Lázár és a gazdag ember történetét választotta Krajewski bíboros a gyászmisére, mert – mint mondta – „Roberto mindig egy bezárt ajtó előtt aludt”.

Hírdetés

„Vidám volt, jókedvet árasztott, amikor meghívtuk az ebédjeinkre, mindenkit megnevettetett. Ezért aztán mindenki szerette” – mondta el a Vatican News-nak Krajewski. A Sant’Egidio egyik önkéntese is azt hangsúlyozta, hogy könnyen megszerettette magát mindenkivel. Focicsapatok mezeit tartotta a táskájában, szívesen adta őket ajándékbe. Szenvedélye volt a foci, a veronai Hellas csapatában is játszott fiatalon, de egy szerencsétlenség miatt nem folytatódhatott a karrierje.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Avvenire; Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »