Két betörés, 17 millió forint – elfogták a hónapok óta bujkáló bűnözőt

Két betörés, 17 millió forint – elfogták a hónapok óta bujkáló bűnözőt

Egy tetőtéri zugból segítették ki a régóta bujkáló H. Zoltánt a Pest vármegyei rendőrök. Menekülni egyébként sem tudott volna, ugyanis az összes lehetséges útvonalat előzetesen lezárták.

Hírdetés

Két betörés köthető a 44 éves férfihez a gyanú szerint. Tavaly júliusban egy ecseri telephely irodájából vitt el – egyelőre ismeretlen társaival – egy 5 millió forintot tartalmazó páncélszekrényt, majd 2023 szeptemberében, egy fővárosi áruház irodahelyiségében kitéptek a falból egy széfet, és a benne lévő közel 12 millió forinttal együtt elvitték.

A hónapokon át tartó felderítő munka eredményeként indult az akció 2024. január 12-én. A nagykátai, a Pest vármegyei rendőrök munkatársai blokkolták a lehetséges menekülési útvonalakat, majd a MEKTO munkatársai az ingatlant átvizsgálását végezték. Töviről hegyire átnézték a házat, a célszemélyt végül egy, a tető és a falak között kialakított tárolóban rejtőzve találták meg. A guggoló H. Zoltán próbált maradni és ellenállni, de a rendőrök pillanatok alatt kimozgatták és megbilincselték.

Előállítását követően kihallgatása következett, H. Zoltán azonban nem tett vallomást, tagadta a bűncselekményeket és panaszt tett a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen is.

A további eljárás lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik vele szemben. A nyomozás szélesítése jó eséllyel vezethet a felderített ügyek és a gyanúsítottak számának növeléséhez.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »