Keszthelyi Vivien a szezon második felétől egyre jobb pontszerző helyekért küzdene

A szezon során több olyan helyszínen versenyez Keszthelyi Vivien a Forma-3-as Euroformula sorozatban, amelyen korábban még nem járt.

Ezek közül a franciaországi Paul Ricard pálya volt az első, ahol a magyar pilótának a körülmények ellenére sikerült pontot szereznie.

A pályaismeret hiánya nehezítette Keszthelyi Vivien második versenyén a fejlődés megítélését a többiekkel szemben.

A magyar pilótának versenyről versenyre egyre több új dologgal kell megismerkednie, Franciaországban a pálya sajátosságain kívül az ismeretlen tényezők gyors lereagálása és az alkalmazkodás is a feladatok közé került.

Hírdetés

Az első versenyhétvégén, a Forma-1 Portugál Nagydíj betétfutamán elért pontszerző eredményekkel Keszthelyi magasra tette a mércét. Hasonlóan jó teljesítmény a Paul Ricard pályán azonban csapatától, a Team Motoparktól sem volt elvárás, hiszen a cél továbbra is az, hogy a 20 éves pilóta minél több tapasztalatot szerezzen a Dallara 320 Formula 3-as autóval, valamint a tavaly kimaradt szezon és a kevés pályán töltött idő miatt az idény első felében egyik versenyről a másikra fejlődjön.

„Várom az új kihívásokat, szívesen tanulok minden versenyen és versenyhétvégén. Továbbra is az autó viselkedésének megismerése, kezelésének elsajátítása, a rajt és az egykörös tempó növelése, annak gyakorlása az elsődleges cél. Ezeken a területeken van még hova fejlődni ahhoz, hogy folyamatosan pontszerző helyeken végezhessek. Mivel ez egy teljesítményalapú sportág, nem mindegy, hogyan és milyen ütemben fejlődünk a többiekhez képest. Az Euroformulában versenyző pilóták általában egy szezonban párhuzamosan több bajnokságban is indultak, indulnak így a továbbiakban is reális célok mentén próbálom tartani a felzárkózás ütemét” – fogalmazott Keszthelyi a második versenyhétvége előtt. A magyar pilótának a franciaországi versenyhétvégén a hátráltató tényezők ellenére sikerült pontot szereznie. Az első versenyen elért 10. helyezést követően a második és a harmadik futamon is a 11. pozícióban végzett.

Bár Keszthelyivel szemben még a pontszerzés sem volt elvárás, ő mégis kicsit csalódottan nyilatkozott a hétvége során.

„Már péntekre kiderült, hogy nincs meg a megfelelő tempónk, ezt a beállításokkal és a leszorító erő csökkentésével próbáltuk valamelyest kompenzálni. Onnantól kezdve tudtam, hogy nehéz hétvégénk lesz, csak a tapasztalatszerzés és a futamokon a célba érés lehetett a realitás. Szeretnék minél hamarabb következő hétvégére koncentrálni, ami a versenynaptár jelenlegi állása szerint Belgiumban, Spaban lesz. Remélem sikerül a régi-új mérnökömmel a szezon hátralevő részében a lehető legtöbb helyszínen együtt dolgozni, már nagyon várom vissza. A jövőben a minél jobb eredmények eléréséhez a folyamatos fejlődésen kívül a versenymérnöki támogatásra is egyre nagyobb szükségem lesz. Ebben a kategóriában a célok eléréséhez elengedhetetlen a csapatmunka” – értékelt.

VRS Sport Group


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »