Erős volt a kísértés, hogy itt és most valamelyik koronavírusos antológiát ajánljam a nyájas olvasó figyelmébe, de tegyük a szívünkre a kezünket: ki szeretne ma arról olvasni, hogy XY kortárs szerző a pandémia okozta döbbenetet hogyan transzformálja az egyetemes szorongás helyenként abszurd humorral átitatott képeibe? Inkább meneküljünk. Vagy kétszáz évet vissza az időbe, a Bridgerton család békés-bájos pszeudovilágáig, ahol mondvacsinált problémákon rágódnak főhőseink, még végül boldog beteljesedés lesz az osztályrészük.
Decemberben debütált a Netflixen a Bridgerton című sorozat első évada, és tekintve, hogy minden nézettségi csúcsot megdöntött, azok ingerküszöbét is elérte, akiknek nem mindennapi kenyere a régenskori Angliába helyezett romantikus történetek műfaja. Az alkotók persze profi módon tettek is azért, hogy a szériának legyen hírértéke: nem elégedtek meg az angol felsőbb körök romantikus világának szemkápráztatóan látványos megrajzolásával, hanem egy alternatív történelmi fikciót is hozzászőttek –jelesül, hogy a brit arisztokrácia egy része színes bőrű, konkrétan fekete.
Csak mellékesen utalunk rá, hogy a filmben felbukkanó Sarolta királyné esetében a történészek szerint ez a megjelenítés nem is rugaszkodik el olyan nagyon a valóságtól, felmenői között ugyanis ott voltak a portugál királyi család afrikai származású tagjai, és a korabeli feljegyzések szerint a királyné erősen rájuk ütött. Más kérdés, hogy a történelmi tények szempontjából valószerűbb fikció lett volna indiai–brit arisztokráciát bevonni a sztoriba: az indiai brit jelenlét első évtizedeiben, a Bridgerton cselekményének idején egyáltalán nem volt ritka eset, hogy az évekig otthonuktól távol állomásozó katonatisztek, magas beosztású hivatalnokok is helyi feleséget vettek magukhoz, így számos jobb családba került némi „színes vér”. Később, a viktoriánus érában aztán nagyot változott a társadalmi klíma, és az egzotikus rokonságot már nem volt divat reklámozni. Mindenesetre: a netflixes sorozat ezt a lehetőséget meghagyta Bollywoodnak, és egy sármos fekete herceggel ajándékozta meg a nézőket.
A sorozat alapjául Julia Quinn (hófehér) nyolcrészes regényfolyama, A Bridgerton család szolgál – pontosabban: a már látott széria az első könyvre, A herceg és énre épül. A nyolc kötet egyébként a kiegészítő novellákkal együtt egy évtizede elérhető magyarul is. De feltámadó piaci éhség nem maradhat kielégítetlenül, így a Gabo újra elkezdte kiadni a teljes könyvsorozatot; az első rész természetesen már filmes borítóval jelent meg.
Julia Quinn bestsellerszerzőnek számít a maga területén, ami (jobb magyar megnevezés híján) a történelmi romantikus regény műfaja. Az utóbbi időben a zsáneren belül kifejezetten divattá vált, hogy a szerelmi történetet érdekes kultúrtörténeti adalékokkal, korabeli társadalmi, politikai, helyrajzi tényekkel spékelik meg a szerzők, de Quinn ilyen szempontból a régi iskola híve. Szereplőit egy zárt kamaratérben mozgatja: fogadások, estélyek, vidéki partik váltakoznak, a hölgyek a szalonokban üldögélnek, az urak a klubokban találkoznak, és az életük egyetlen kérdés körül forog – ki kivel köt házasságot. A társaságba bevezetett kisasszonyok és a lányos mamák természetesen a legjobb parti kifogásán dolgoznak, míg a legjobb partinak számító urak elkerülnék az elkerülhetetlent, amíg csak lehet. Nagyjából eddig terjed A Bridgerton család horizontja is.
A regénysorozat minden egyes kötete az ábécésorrendben elnevezett Bridgerton csemeték egyikét juttatja el a házasság boldog révébe. A köteteket a családi szálakon kívül egyebek mellett a Lady Whistledown Társasági Lapjában közölt pletykák, a lapot és a szerzőt övező találgatások, valamint Lady Danbury időnkénti jótékony beavatkozása fűzi össze. A Netflixen már látott első széria a legidősebb lány, Daphne és Hastings hercegének egymásra találását dolgozza fel; ha a tervezett filmes folytatás követi a könyves alapot, akkor – sorrendben – a három idősebb fiú, Anthony (A vikomt, aki engem szeretett), Benedict (Tisztességes ajánlat) és Colin (Mr. Bridgerton csábítása) sztorija következik. Az első évad forgatókönyvírói jól érzékelhetően mindhárom történetnek megágyaztak, és kevésbé nyilvánvalóan, de a kékharisnya Eloise meséjét is előkészítették. Quinn-nél nem szerepel a leányfejjel gyermeket váró Marina Thompson históriája, de a szemfüles, az ide vágó kötetet ismerő nézőknek feltűnhetett, hogy a megesett leányzót az időközben a spanyol csatatéren elesett szerelmes helyett a cím következő örököse, bizonyos Sir Phillip Crane veszi tisztességből és kötelességtudatból nőül. És akkor itt most irgalmatlanul spoilerezni fogunk: a Sir Phillipnek szeretettel című ötödik könyvben az időközben vénlánnyá érett, 28 éves Eloise az időközben megözvegyült Crane-nel találja meg a boldogságot.
Az eddig látott epizódokban az előtörténet különösebben nem domborodott ki, de mind a nyolc Bridgerton életét nagyban meghatározza szüleik szerelemben megélt házassága és apjuk értelmetlen, korai elvesztése (egy méhcsípésbe halt bele). Így vagy úgy, de saját párválasztó násztáncukban mindannyiuknál viszonyítási pont ez a történet, emellett minden testvérnek van valamilyen tulajdonsága, dilemmája, ambíciója, amelyet abszolutizál Julia Quinn. Ennek aztán az a következménye, hogy a kötetek viszonylag hasonló rugóra járnak: aktuális főhősünk hosszasan rágódik a maga (ál)problémáján, közben az erdőtől nem látja a fát – vagyis az igazit, akivel végül mégis boldog révbe ér.
A kiszámíthatóság, a téttelenség, a folyamatos ismétlődés nem igazán erősíti az olvasói élményt, megkockáztatom, egy idő után kifejezetten zsibbasztóan hat. És az is előfordulhat, hogy a sokak által kedvesnek, bájosnak talált történetmesélést egy idő után inkább manírosnak, bájolgónak találjuk. De végső soron, ki vagyok én, hogy azt mondjam, néha nem kell egy kis zsibbadás…
Almási Sára
Julia Quinn: A Bridgerton család (1–4., ill. folyamatban), Gabo Könyvkiadó, 2021
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
