Bíróság elé állítják az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) két volt elnökét, Irinel Popescut és Vasile Ciurcheát vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés miatt – közölte szerdán a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A vád szerint aláírtak egy sor kiegészítő iratot, amelyekkel túlbecsült árú szerződéseket ítéltek oda, több mint 8 millió eurós kárt okozva ezzel a CNAS-nak.
A DNA által az AGERPRES hírügynökségnek kiküldött közlemény értelmében Irinel Popescu és Vasile Chiurchea az egészségbiztosító pénztár elnökeként, 2007 februárja és 2009 januárja, illetve 2009 januárja és decembere között követte el a vádiratban szereplő bűncselekményeket. A CNAS volt elnökei szabadlábon védekezhetnek.
Az ügyben bíróság elé állítják a HP Románia kft-t is (jelenlegi nevén az Enterprise Services Románia kft.) hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt, a vállalat akkori vezérigazgatójával pedig vádalkut kötöttek az ügyben. A vádirat szerint Vasile Ciurchea és Irinel Popescu kenőpénzt kért és fogadott el az említett időszakokban a HP Romániától és annak alvállalkozóitól.
A DNA lefoglalta a CNAS két volt elnökének és a HP Románia cégnek az ingó és ingatlan vagyonát. A cég 8.395.490 eurót a DNA rendelkezésére bocsátott a károk megtérítésére, áll még a korrupcióellenes ügyészség közleményében. (agerpres)
Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »