Kell-e félni a felfegyverzett Japántól?

Múlt héten fogadták el a sokak által támadott, a hadsereg külföldi bevetését lehetővé tevő új nemzetbiztonsági törvényeket a japán parlamentben. Az Egyesült Államok megbízik egyik legszorosabb szövetségesében, a környékbeli hatalmak viszont aligha mosolyognak őszintén. Az utóbbi három évben egyébként egyre csökkentek a japánok katonai kiadásai.

Japán a második világháború óta nem rendelkezik klasszikus értelemben vett hadsereggel, az ország védelmét 1954 óta az Önvédelmi Erők látják el. A Japánt megszálló Egyesült Államok eredetileg nem is akart hadsereget a távol-keleti országban, de az 1950–53-as koreai háború jobb belátásra bírta, a nyugati világ vezető katonai hatalma már nem az ellenséget, hanem a szövetségest kezdte látni Japánban.

Az egész történet fordulópontjává az első Öböl-háború vált: Japán anyagilag komoly szerepet vállalt ugyan, de éles kritikákat is kapott, mert nem küldött katonákat a háborús térségbe. Egy évvel később viszont a parlament már felhatalmazta a hadsereget, hogy részt vegyen ENSZ-békefenntartó missziókban, igaz, csak nem harcoló alakulatokkal. Az országnak a mai napig „békealkotmánya” van, ezt mostanáig nem cserélték le, de a legutóbbi változtatások már nagyon komoly engedményeket tesznek.

Rossz szomszédság, japán átok

Kína már júliusban, a jogi változtatások alsóházi megszavazásakor arra szólította fel Japánt, hogy legyen tekintettel szomszédainak fő biztonsági aggodalmaira, és ne tegyen olyat, amivel megsérti Kína szuverenitását, illetve biztonsági érdekeit és a térségi stabilitást. Történelmi örökség ugyanis, hogy Oroszországon kívül Japán mindhárom, számottevő katonai erővel bíró szomszédjával rossz viszonyt ápol, igaz, az oroszok is tesztelték már az ország légvédelmét.

Kínai katonák menetelnek a japánok legyőzésének 70. évfordulójára rendezett parádén. A két ország között hagyományosan hideg a viszony Fotó: Jason Lee / Europress/AFP

Kínával a japánok például hiába vannak gazdaságilag egymásra utalva, a kommunista óriás máig nem felejtette el az 1937-ben kirobbant háborút, az ország keleti részének elfoglalását és a japán katonák háború alatti kegyetlenkedéseit. A barátkozásban nem segít az az állandó jellegű kardcsörte sem, mellyet a két ország a mai napig vív egymássál néhány, a két országot elválasztó tengeren található szigetért.

Mindkét Koreával hűvös a viszony

Hírdetés

Míg a Japán–Észak-Korea kapcsolat esetében talán kevéssé meglepő a rossz viszony – a Kim Dzsong Un-rezsimnek viszonylag korlátozott számban vannak barátai – az már érdekesebb, hogy Szöullal sem felhőtlen az érintkezés. Ez már csak azért is zavaró lehet a Csendes-óceán túlsó felén, mert mindkét ország az Egyesült Államok szövetségese, és kulcsszerepük lehetne egy esetleges észak-koreai rendezési terv létrehozásában. Japán azonban a huszadik század elejétől a második világháború végéig gyarmati státuszban tartotta az egész Koreai-félszigetet, ami alatt – csakúgy mint Kínában – a japánoknak enyhén szólva sem sikerült megkedveltetni magukat. Mindemellett Dél-Korea és Japán között a japán–kínaihoz hasonló szigetviták is feszülnek, ami megmagyarázza, hogy miért Dél-Korea ellenzi Kínán kívül leghevesebben a japán katonai reformokat.

Az Egyesült Államok azonban érdekelt egy erősebb és a térség biztonsági kihívásainak megoldásában nagyobb szerepet kapó Japánban, éppen ezért erősítették meg idén védelmi együttműködésüket. A változtatások szerint Japán lelőheti az Egyesült Államok felé tartó ballisztikus rakétákat abban az esetben is, ha magát a szigetországot nem fenyegeti veszély. Japán megvédheti a közelében tartózkodó, a ballisztikus rakétavédelemben szerepet vállaló amerikai hajókat, és a japán önvédelmi erők reagálhatnak a harmadik országokat érő támadásokra, ha azok „szoros kapcsolatban” állnak vele, és ha ezek a támadások „közvetlenül hatással vannak Japán biztonságára”.

Alulfinanszírozott japánok?

Annak mindazonáltal kevés az esélye, hogy a japán katonák jövő héten bevonulnának mondjuk Mandzsúriába. Jelen pillanatban a szigetország hadereje alulmarad mind a kínaiak, mind az Észak-Korea miatt magas készültségi szinten tartott dél-koreaiak erejével szemben. A japán védelmi költségvetés tavaly elérte a 45 milliárd dollárt, csakhogy ez az utóbbi három évben csökkent, ráadásul ez szinte semmi ahhoz képest, hogy a kínaiak tavaly nagyjából 216 milliárdot költöttek katonai célokra, ez pedig igen jelentős, 9,7 százalékos emelkedést jelentett 2013-hoz képest.

A katonai kiadások mennyisége, összehasonlítva az éllovas Egyesült Államokkal. Dél-Korea kiadásai egyre nőnek, Japán viszont egyre kevesebbet költött az utóbbi három évben

Noha a fegyverkezéssel foglalkozó Stockholm International Peace Research Institute adatai szerint Dél-Korea tavaly – vagyis az utolsó befejezett teljes évben – „csak” 36 milliárdot költött hadseregre, GDP-arányosan ez még mindig magasabb a japán adatnál (2,6 százalék az egy százalékkal szemben), ráadásul, ha hihetünk a Világbank ez irányú statisztikáinak, Dél-Koreának 659 ezer katona áll rendelkezésére, Japánnak viszont csak mintegy 260 ezer. Ez persze semmi Kína közel 3 milliós hadseregéhez képest (a létszámról szóló adatok forrásonként időnként eltértek, de az arányok ugyanazok). Hozzá kell azonban tenni: a japán haderő, bár létszámban nem nagy, igen fejlett technikával rendelkezik, ráadásul az ország tengeri flottája is meglehetősen jól felszerelt.

Háttérben az alkalmazkodás lehetősége

Ahogy azt korábban szakértőre hivatkozva is megírtuk, Japán „játékstílusa” egyszerű: igazodik a körülötte zajló eseményekhez. A szigetviták mellett Észak-Korea és Oroszország is ösztönzőleg hatott az új irány meghatározásához. Utóbbi légtérsértésekkel, előbbi pedig a 2000-es években „bemutatott” ballisztikusrakéta-programjával mutatott rá, hogy Japánnak ki kell építenie saját rakétavédelmi rendszerét.

Japánban sem mindenki elégedett azonban az új irányvonallal: a legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy csökken Abe Sinzó miniszterelnök kabinetjének támogatottsága, ezt pedig elemzők azzal magyarázzák, hogy nagyfokú az ellenállás az új védelmi politikával szemben. Egy nyári felmérés szerint, ami kifejezetten erre is rákérdezett, a japánoknak csak alig több mint negyede (29 százaléka) értett egyet az akkor még csak tervezett változtatással, 57 százalék pedig elutasította.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »