„Ó, nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség, csillagok palotája.” Írta volt Valentín Balaša magyar illetőségű – ha korhűek akarunk maradni, hungarus – költő (a szlovák Wikipédia szerint születési helye: Zvolen; halálozási helye: Ostrihom; anyja neve: Kristína Dobóova; gyermeke: Ján), aki a kékség csodálatának megéneklése idején aligha gondolhatott Eduard Hegerre. Pedig gondolhatott volna, hiszen újabban ő még kékebbre akarja pingálni a szlovák eget.
Persze Balassi nem ismerhette Eduard Hegert, hiszen az ő korában még nem létezett Szlovákia, eo ipso a nem létező szlovákországnak sem lehetett (most már leváltott) miniszterelnöke Igor Matovič egykori barátja, aki most már nem barátja Matovičnak, hanem ellenfele. Amit Matovič, annyi vereség után, látszólag mosolyogva vesz tudomásul (miközben lelke mélyén lehet, hogy tombol), és sok szerencsét kíván Edo barátjának.
Mert lássuk, kik is sorakoznak fel a magát Demokratának keresztelt kékfestők csapatában. Ott találjuk Jaroslav Naďot, aki a legutolsó fúrikot is odatolná Ukrajnának, de ott van Rastislav Káčer külügyminiszter is, aki megérett a Pintyfészekre. Ez a duó nemrég Kelet-Szlovákiában járt, ahol lemarházta a közönséget, mert az nem volt hajlandó ájult hódolattal hallgatni a sületlenségeiket. Aztán ott van Karel Hirman gazdasági miniszter, aki köztudottan szívén viseli a vállalkozók sorsát (lehet, hogy mégsem?) és Ján Budaj környezetvédelmi miniszter, az egykori forradalmár.
Ez eddig négy darab leváltott miniszter a leváltott kormányból. Heger ráadásul egészségügyi miniszter is az ugyancsak lemondott Lengvarský helyett. Ez már testvérek közt is hatot tesz ki, ha Hegert kétszer számítjuk.
Sőt, hetet, mert Edo valóságos politikai polihisztor: a véletleneknek és Čaputová elnöknek köszönhetően ő a pénzügyminiszter is. És ez a társaság, amely új mundérba öltözött, és bezupálva az atlantista háborús projektbe, azt hiszi magáról, hogy kormányoz, holott ez így nem igaz, és ezt Čaputovának is észre kellene vennie végre. Dehát neki sem az a küldetése, hogy a népakarat érvényesüljön ebben az egyre kékebb országban.
Ja, és még nem számítottuk a kormánybuktató SAS csapatát (kilépett minisztereivel együtt). Lassan az egész egykori kormány beszállt egy delejes időkapszulába, és azon túl, hogy menti a bőrét, keresi a közös nevezőt (ukranofília, brüsszelofília?), hogy eljátssza a közös „értékrendet”, amelynek mentén ily szépen összeterelődnek. És talán maguk is elhiszik, hogy megmenthetik Szlovákiát a maffiától, és újra Heger lesz a miniszterelnök. Talán ezen mosolygott jóízűen az egykori barát, Matovič.
Nos, nehéz elképzelni, hogy a keresztény gyökerekből kéklombú fává terebélyesedő társulat hogyan lesz képes egy platformon maradni, hiszen a Demokraták név önmagában semmire sem garancia, ha mondjuk ott lesz benne Vladimír Bilčík és Michal Šimečka is, mindketten a brüsszeli szalon progresszívjei. Az már csak meggymag a torta habján, hogy a kék derengés fátyola mögött ott tipródott a néppártos (valójában neoliberális) Mikuláš Dzurinda is, kézenfogva Ivan Mikloš barátját, akivel jó sefteket csináltak egykoron (többek közt az oroszokkal is).
Ennyi demokrata egy rakáson! Azt hihetnénk, Szlovákia hamarosan meg lesz mentve.
A nagy átrendeződést tapasztalva talán maga Valentín Balaša is boldogabban pengetné lantja húrjait, látva ezt a nagy kékséget a feje fölött, ami Szlovákia. Mindeközben persze eszünkbe juthat egy másik költő, bizonyos József Attila figyelmeztetése is: Nem fog a macska egyszerre kint s bent hegeret. A végére azonban van egy rossz hír: lesz ez még szivárványos is.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
