A tarka festésű gépek berepülését a Kassa körüli légvédelmi figyelők is látták, de azokat sajátnak gondoltak a rájuk festett sárga csíkok miatt.
1941. június 22-én a német hadigépezet támadásba lendült. Megindult a „bolsevizmus elleni keresztes hadjárat”, amelyhez azonmód csatlakoztak az olaszok, a románok, a horvátok és a finnek. A Magyar Királyi Honvédség lezárta a magyar–szovjet határt és a minisztertanács döntött a magyar–szovjet diplomáciai kapcsolatok megszakításáról.
Június 26-án a kárpátaljai „Rahó közelében, a Tiszaborkút–Bilinyi vonalon futó 1701. sz. gyorsvonatot 12.40-kor alacsonytámadás érte 3 repülőgép részéről. A vonaton 9 sérülés, 1 halott, 3 sebesült.” A magyar vezérkarhoz beérkezett jelentés szerint „a 12.00-kor induló Kőrösmező–Budapest gyorsvonatot 3 orosz gép támadta, 2 halott, sok sebesült. […]” A támadást szovjet I–16 Rata (Patkány) vadászgépek hajtották végre.
Szűk félórával később, 13 óra 6 és 8 perc között egy ék alakzatban repülő, három darab kétmotoros bombázó repülőből álló kötelék Garbócbogdány felől, délkeleti irányból rárepült Kassára és egyenes irányban, 350 km/h sebességgel haladva, 800–1100 méter magasságban 30 db bombát oldott ki fél másodperces időközzel, majd északnyugat felé elhagyta a magyar légteret. A bombatámadás 32 halálos áldozatot követelt, 60-an súlyosan, 220-an pedig könnyebben sebesültek meg. Az anyagi kár jelentős volt, mintegy hárommillió pengő. Bombatalálat érte a postapalotát, a VIII. légvédelmi tüzérosztálynak, valamint a 23. tábori tüzérosztálynak otthont adó „Bethlen Gábor” és „Görgey Artúr” laktanyát, továbbá huszonnégy lakóházat, de károsodás érte a kassai út- és közműhálózatot is.
A nem várt eseményre igen gyorsan reagált a helyi légoltalom, és az előírásoknak megfelelően alig negyedórával a bombázást követően megkezdte oltási és elsősegélynyújtási feladatainak ellátását. Ezen a napon még három alkalommal rendeltek el légiriadót Kassán: 14 óra 49 perckor, 16 óra 50 perckor és 18 óra 34 perckor.
A bombák közül egy nem robbant fel. A jelentésekben leírt bombatölcsérek elhelyezkedése és a közöttük lévő távolságok, szórásképük mind azt igazolták, hogy azokat egy géptípusból dobták le, amelyek egyszeri rárepüléssel húztak el a város felett és összvetéssel szabadultak meg bombaterhüktől. Magyarán: a gépek személyzete összeszokott és gyakorlott volt. A helyszínen összeszedett hadianyag-maradványokról és a bedöglött bombáról készült fényképek alapján megállapítást nyert, hogy azok szovjet FAB–100 (Fugasznaja Aviacionnaja Bomba = repeszhatású, romboló légibomba) légcsavar*biztosítású, pillanatgyújtós rombolóbombák voltak. A bombafelfüggesztő szalagmaradványok, a bombák típusa és darabszáma (30×100 kg) és a gépek bombaterhelése alapján a támadást a szovjet légierő által használt kétmotoros gyorsbombázók – Iljusin Il–4, Tupoljev SzB–2M-100A vagy Tupoljev SzB–2M-103 (a két utóbbi típust a csehszlovák és a jugoszláv légierő is használta) – lehettek. Való igaz, később a Magyar Királyi Honvéd Légierő Caproni Ca–135bis/U repülőgépein is alkalmaztak szovjet zsákmányból származó 100 kg-os bombákat, de annak nincs semmi realitása, hogy 1941. június 22–26. között akár a Caproni, akár más saját vagy zsákmányolt géptípus bármelyikének bombafelfüggesztőit átalakították, bombacélzóit beszabályozták és személyzetét gyakoroltatták volna.
Krúdy Ádám százados, a kassai katonai repülőtér parancsnoka a bombázógépek alsó szárnyvégein és törzsén a tengelyhatalmak által megkülönböztető jelzésként használt – és a nálunk pár nappal korábban bevezetett – sárga színezést vélte látni, de ilyen jelzést a szovjet légierő egyes alakulatai is használtak. A szemtanúk közül senki sem látta a repülőgépek felségjelzéseit, vagyis azok szovjetek lehettek, mivel repülőik zöld-barna felületi festésein keret nélkül voltak az ötágú vörös csillagok, amelyek egy idő után kifakultak, és messziről nem voltak annyira feltűnőek, mint a szomszédos államok által használt, világosabb hadijelek.
A tarka festésű gépek berepülését a Kassa körüli légvédelmi figyelők is látták, de azokat sajátnak gondoltak a rájuk festett sárga csíkok miatt. „A támadó repülőgépek felségjele a kedvezőtlen időjárás miatt nem volt felismerhető, ellenben látható volt a repülőgépek törzsén a magyar és szövetséges repülőgépekéhez hasonló sárga gyűrű.” Egyesek Junkers Ju–52, mások a magyar légierő által használt Savoia-Marchetti SM–75 három motoros repülőgépet véltek felismerni. Ebben a jelentésben olvasható, hogy „az orosz gépeknél egyes bombázó típusoknál a törzsön a mi és szövetségeseinkéhez hasonló gyűrű van. Valószínűleg ezt nézték sárga sávnak a repülőgépet észlelők.”
Munkában a kassai légoltalom (Forrás: Felvidek.ma)
Vajon kik hajthatták végre az akciót? Erre vonatkozóan számtalan (szovjet, német, magyar, román, szlovák, bolgár) verzió született az elmúlt nyolc évtizedben. A rendszerváltoztatásig leginkább a német és magyar változatot népszerűsítették, dacára annak, hogy épp a Führer volt az, aki 1941 tavaszán kétszer is nemet mondott vezérkarának, amikor tisztjei felvetették a Barbarossa-hadműveletben való magyar részvételt, ráadásul a német provokációt igazoló levéltári források nincsenek.
A magyar vezérkar csodálattal és lelkesedéssel szemlélte a német hadsereg villámháborús tevékenységét, és féltve az 1938–1941 közötti revíziós sikereket, a szovjet elleni hadjáratba való bekapcsolódást szorgalmazta, de nem szervezett olyan provokatív akciót, amelynek tárgyi feltételei eleve hiányoztak.
A június 22-én megindult hadműveletekben a románok zsákmányolhattak szovjet bombázógépeket, de arra nem volt idejük, hogy pilótáikat kutyafuttában átképezzék e géptípusokra. Tegyük hozzá, érdekükben állt, hogy Magyarországot is belerángassák a háborúba, vissza akarták szerezni az 1940. augusztus 30-án „elveszített” észak-erdélyi területeket és meggátolni a Magyar Királyi Honvédség lehetséges dél-erdélyi expanzióját. Mások szerint éppenhogy nem volt román érdek a magyar részvétel, hiszen a Szovjetunió ellen rendelkezésre bocsátott román hadseregért cserébe reménykedhettek a második bécsi döntés felülvizsgálatában.
Bulgária nem vett részt a Barbarossa-hadműveletben, számára semmiféle jelentősége nem volt a magyar hadba lépésnek, repülőgépeinek igen nagy távolságot kellett volna megtenniük a bombázás végrehajtásához.
Mivel ismert a repülőgépek és a bombák típusa, valószínűsíthető, hogy a szlovák vagy a szovjet légierő gyorsbombázói hajtották végre a kassai bombatámadást. Korábban Csehszlovákia licencben gyártotta az SzB–2 bombázót, amelyet B–71 jelzéssel rendszeresített légierejében. A mesterségesen összeállított államalakulat 1939. márciusi felbomlását követően Szlovákia is kapott néhány darabot e géptípusból, ezekre felkerülhettek a sárga színű tengely-hadijelek. Kassán 1938 előtt csehszlovák katonai repülőtér működött, a várost jól ismerhették a szlovák légierő tagjai, a precíziós bombatámadás pedig beható helyismeretet feltételez. Érdekes történelmi adalékra hívta fel jelen sorok írójának figyelmét a Svájcban élő Kenessey Csaba ’56-os nemzetőr, akinek édesapja Jolsván szolgált hivatásos tisztként. Szemtanúi visszaemlékezése a szlovák légitámadást erősíti meg: „Jolsván végeztem az első elemit, én akkor 6 éves voltam… Június 26-án kora délután kint játszottam a házunkhoz tartozó kis parkban, ott volt egy kis tó is. Mivel akkoriban nem volt olyan nagy repülőmozgás, felfigyeltem a zajra, amit három gép okozott, V alakzatban repültek Kassa felől nyugati irányba. A nap magasan állt, így a gépeken nem láttam a sárga csíkokat, no meg régen is volt. Édesapám ezen a napon pont Kassán volt a felettes parancsnokságon. Amikor hazaért, mesélt a bombázásról, a posta épületét is találat érte, a fala leomlott, de az ott dolgozó hölgyekben nem esett kár.”
Levéltári dokumentumokkal bizonyított, hogy június 26-án a szovjet légierő parancsba kapta szlovákiai célpontok – városok, repülőterek – támadását, mint ahogy az is ismeretes, hogy a térséget ábrázoló térképek tekintetében a szovjet pilóták többsége 1938 előttieket használt, amelyeken Csehszlovákia szerepelt, és azokra nem vezették fel az 1938–1941 közötti határváltozásokat. Egyik célpontjuk Eperjes volt, ami Kassától 38 km-re fekszik, a két város észak–déli elrendezésű főtere pedig nagyon hasonló, még a postaépületek elhelyezkedésében is.
A szovjeteknek nem volt helyismeretük, így feltételezhető, hogy veszteségeik pótlására kiképzett szlovák repülőszemélyzetet is használtak, de ennek kiderítése csak akkor lehetséges, ha a témához kapcsolódó orosz levéltári források kutathatóvá válnak. A bevetések során a bombázógépek személyzete igyekezett mielőbb feladatát végrehajtani, hogy visszatérhessen saját repterére, tájékozódásra nem sok idejük volt, ami bizonyíthatja a szovjet támadást. A Szovjetunió nem szándékosan provokálta Magyarországot, ezt Kristóffy József moszkvai nagykövet – akkor elhallgatott – sürgönye is alátámasztja, a szovjetek pedig a kőrösmezei alacsonytámadást követően diplomáciai úton kértek bocsánatot, kritikus helyzetükben amúgy sem volt érdekükben, hogy még egy állammal háborúba keveredjenek. Amennyiben szovjetek bombáztak, mintegy ezer kilométer távolságból érkezhetett repülő kötelékük, ami navigációs tévedés folytán szórta meg Kassát és eredményezte a magyar válaszlépést.
Június 27-én Bárdossy László miniszterelnök bejelentését délelőtt 10 óra 10 perckor közölte a Magyar Távirati Iroda: „A szovjet légi haderőnek a csütörtöki nap folyamán magyar terület ellen intézett ismételt népjogellenes támadásai következtében Magyarország a hadiállapotot a Szovjetunióval beállottnak tekinti.” A kormányzó ebből adódóan írta az alábbiakat a Führernek: „Az a nagy küzdelem, amelyet Kegyelmes Uram, a bolsevizmussal szemben mindig elfoglalt álláspontjához híven, ez ellen az ázsiai veszély ellen kezdett, nem csupán a magyar nemzetet, hanem egész Európát örök hálára kötelezi. […] A szolidaritás szellemében kormányom közvetlenül a szovjetorosz háború kezdete után megszakította a diplomáciai viszonyt a szovjetorosz kormánnyal, és amikor a szovjetorosz légierő magyar terület ellen orvul ismételten bombatámadásokat intézett, elrendeltem a hadiállapot kimondását Oroszország ellen. Boldognak mondom magam, hogy fegyvereim, vállvetve a dicsőséges és győzelmes német hadsereggel, részt vehetnek a kommunista veszélyfészek elpusztítására és kultúránk megtartására indított keresztes hadjáratban […].”
Magyarország belesodródott a második világégésbe, és ezzel végzetes kényszerpályára került.
Babucs Zoltán (ügyvivő szakértő, Történeti Kutatóközpont, Magyarságkutató Intézet)
Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet oldalán olvasható el.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
