Karddal megölt áldozatukon ültek az autóban a cigányok – az őket igazoltató rendőrök nem vették észre

Karddal megölt áldozatukon ültek az autóban a cigányok – az őket igazoltató rendőrök nem vették észre

Karddal megölt áldozatukon ültek az autóban a cigányok – az őket igazoltató rendőrök nem vették észre

Kardokkal, késekkel szurkáltak és vagdostak halálra egy fiatal férfit, Dövényben, vasárnap éjjel. A fiatalember és gyilkosai között egy helyi kocsmában jött létre konfliktus, amely azonban rendeződni látszott, aztán egy autóban, illetve egy putnoki ház pincéjében halálra szúrással, veréssel és kaszabolással végződött. A gyanúsítottak már nem sokkal a gyilkosság után lebukhattak volna, hiszen út közben megállították őket a rendőrök.

Úgy tudni, az áldozatra egy dövényi kocsmában – egy viccesnek szánt köszönés miatt – orrolt meg későbbi gyilkosa, aki aztán Putnokra vitte autóval, közben pedig késsel megszúrta, majd társaival egy putnoki családi ház pincéjében folytatta a cselekményt, kardokkal, nagy késekkel kaszabolták, szúrták, verték a magatehetetlen, aki kétszer még magához tért, majd a helyszínen életét vesztette.

Élettársát is meg akarták ölni, és megerőszakolni, végül „csak” megsebesítették. A holttestet egy szőnyegbe csavarták, az autó hátsó ülésének helyére tették, ráültek, majd Dövény felé vették az irányt. A tervük az volt, hogy a testet feldarabolják, és ismerősök kutyáival etetik meg. Visszafelé egy rendőri ellenőrzésbe botlottak, de itt nem derült fény a cselekményre, mert a papírok rendben voltak, a sértett párját pedig késsel tartották sakkban, hogy ne szólhasson. A nőt hétfőn reggel engedték szabadon, és feljelentést tett a rendőrségen.

Hírdetés

Az áldozat élettársa elmondta, fél ő is és családja is, hiszen életveszélyesen megfenyegették a tettesek. A rendőrség fokozottabban van jelen a településen, de nem érzik magukat biztonságban. Bízik abban, hogy védelmet kapnak, és abban is, hogy életfogytiglanit kap az elkövető. Mint mondta, a gyilkosokat nem ismerték közelebbről, nem barátkoztak velük, bár volt hírük a faluban, ezt nem gondolta volna róluk senki. A kocsmában találkoztak velük, ő élettársa után ment a szórakozóhelyre, de nem érezte, hogy baj lesz. Hazament, nem sokkal később párja is követte, de ő aztán átment a szemközti rokonokhoz, majd érkezett egy autó a ház elé, és maga is átment a szomszédba.

– A párom megkérdezte őket, átviszik-e őt Jákfalvára. Igent mondtak, én pedig mentem vele, nem akartam, hogy egymaga menjen velük. De nem oda, hanem Putnokra vittek bennünket, a telefonomat elvették, nem tudtam segítséget kérni, kiugrani sem tudtam a kétajtós kocsiból, az ajtókat is bezárták. Már az autóban megszúrták a páromat, és végig kellett néznem, ahogy később halálra szurkálják – mondta a fiatal nő.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását a négy gyanúsítottnak, akik brutális kegyetlenséggel ölték meg ismerősüket. A bíróság szerint a gyanúsítottak és a sértett együtt italoztak, majd az egyik gyanúsított nő által vezetett autóval Putnokra indultak. Az autóban utazók vitatkoztak, majd a sértettet a két gyanúsított férfi egy késsel többször megszúrta, a nyakát is elvágták. Putnokra érve a vérző sértettet a kocsiból kihúzták, és tovább szurkálták, miközben a gépkocsit vezető gyanúsított telefonnal világított társainak. A sértett a helyszínen életét vesztette. A gyanúsítottak a holttestet visszatették az autóba, majd egyikük ingatlanán lévő emésztőgödörbe tették. A nyomok eltüntetésében az egyik gyanúsított korábbi élettársa is közreműködött.

A bűncselekmény mindössze 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, azonban fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsítottak a hatóságok elől megszöknének, elrejtőznének. Fennáll a veszélye annak is, hogy a gyanúsítottak újabb bűncselekményt követnének el, vagy a még ki nem hallgatott tanúkat befolyásolnák, megfélemlítenék, és ezzel a bizonyítás eredményességét veszélyeztetnék, ezért a nyomozási bíró a gyanúsítottak előzetes letartóztatását rendelte el.

A főkolompos már többször volt büntetve.

Az egyik gyilkos közmunkásként dolgozott, neki – Lázár János elmélete alapján – már nem kellett volna, hogy kedve legyen a bűnözéshez.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »