Karácsony Gergely, a politikai egoista

Karácsony Gergely, a politikai egoista

Pénteken arról írt a Hirado.hu, a pletykák és a kölcsönös tagadások ellenére Karácsony Gergely, a Párbeszéd elnevezésű kispárt elnöke, Zugló polgármestere lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A baloldalon a kérdés azért okozott izgalmakat, mert Karácsony korábban az Együtt nevű párttal állt szövetségben, és minden jel szerint szövetségesének háta mögött egyezkedett saját személyéről. Az érintettek végig ködösítettek, Karácsony cáfolt, csak azt ismerte el, jelen volt egy-két egyeztetésen, azonban most szombaton fellépett az MSZP gyűlésén, és ott beszédet is tartott. Molnár Gyula ugyanezen a rendezvényen Karácsonyt ajánlotta az MSZP elnökségének figyelmébe. Karácsony szombati szereplése és Molnár ajánlata végképp azt bizonyítja, a felek végig egyeztettek a megállapodásról az utóbbi hetekben, de a nyilvánosságnak következetesen tagadták. A Hirado.hu által megszólaltatott, ám névtelenséget kérő pszichológus szerint a politikai egoizmust a zuglói polgármester testesíti meg: mindegy hogy hol, de minden áron elől lenni.

Karácsony Gergely, az MSZP szombati programismertető rendezvényén elmondott beszédének középpontjában az áll: „Döntsétek el ti, milyen szerepet szántok nekem ebben az együttműködésben! Ha kell, én hozom a népszerűségemet, a zuglói sikeremet és a mély meggyőződésemet, hogy ez az ország többet érdemel”. Arra nem tért ki, milyen zuglói sikerekre gondol, miközben beszélgetőpartnereink arra utalnak, 2014 óta semmi érdemleges nem történt a kerületben azon kívül, hogy a szocialisták felügyelete alatt kiépült egy kifejezetten drágának számító köztéri parkolási rendszer, amit a kerület MSZP-s kiskirályaként emlegetett Tóth Csaba felügyel, ahogyan az összes közbeszerzést is, amely a kerületben zajlik.

A Hirado.hu pénteken írta meg: egy ideje már pletykáltak arról baloldali körökben, az MSZP Karácsonyt kéri fel listavezetőnek. Az érintettek tagadtak, de azt elismerték, voltak személyes egyeztetések. A napokban az Index adott hírt arról, Karácsony Gergely átejtette szövetségesét, vagy ahogyan a hírportál fogalmazott, „Karácsony Gergely pofára ejtette az Együttet, és lepaktált az MSZP-vel”. Az Index vonatkozó cikkében az állt, Karácsony Gergely bejelentette, hogy vállalná az összefogás miniszterelnök-jelöltségét, csak éppen a Párbeszéden és az MSZP-n kívül senki nem akar közös listát. A Párbeszéd nagy szövetségese az Együtt máris jelezte, ebből nem kér.

Másnap reggel Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke élő adásban rúgta ki Karácsony Gergelyt: az Együtt választmányi elnökének elmondása alapján Karácsony lépése miatt az Együtt és a Párbeszéd szövetsége véget ért. Szigetvári úgy fogalmazott, „a langyosokat kiköpi a Jóisten, ez történt Karácsony Gergellyel is”. Az Együtt hamarosan új miniszterelnök-jelöltet nevez meg. Szigetvári szerint Karácsony nem hisz abban, hogy az Együtt–Párbeszéd-lista bejut a parlamentbe, ezért keresett más megoldást. Az Együtt továbbra is önálló listát akar, de minél több demokratikus erővel koordinációra törekszik az egyéni választókerületben.

Karácsony korábban még gyűlölte a szocialistákat

Karácsony Gergely 2012-ben egy Debrecenben tartott lakossági fórumon így fogalmazott a szocialistákról: „jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt”, illetve „azért támogattam az együttműködést az Együtt 2014-gyel, hogy ne Bajnai Gordon legyen a miniszterelnök, és kihúzzam a szocik seggéből az összefogást”.

Karácsony később az Atv.hu-nak tagadta, hogy ezek a mondatok ilyen formában elhagyták volna a száját, mondván ő nem utál senkit. De nem kell 2012-ig visszamenni, hogy a politikus szocialisták iránti rajongásának nyomaira leljünk, elég ha csak 2017 nyarára tekintünk vissza.

Egy augusztusi 168 Óra-interjúban a párbeszédes politikus a koordinált indulás mellett állt ki, elvetve a baloldali, MSZP-dominanciájú közös listát: „a választók nagy részének komoly fenntartásai vannak az MSZP-vel szemben. Egy szocialistákkal egyneműsödött választási szövetségre nem biztos, hogy leadják majd a voksukat.”

Aki szerint régen volt már a nyár, tájékozódhat egy októberi Párbeszéd-közleményből is: akkor a régi, illetve az új pártok külön-külön közös listáit támogatták. Karácsony Gergely október 23-i beszéde is mintha az MSZP-re és a közös baloldali lista elutasítására lett volna kihegyezve. Az akkor még érezhetően az Együtt–Párbeszéd-összefogás sikerében bízó politikus úgy fogalmazott, rossz irány, hogy megpróbálják az ellenzéket a maga sokszínűségében tönkretenni, és megpróbálják a nagyon különböző politikai világnézeteket valamilyen egységes alakzatba összesöpörni, ezáltal kioltva azt az erőt, ami épp a sokszínűségében van, fogalmazott.

A párbeszédes politikus zuglói szocialistákkal való együttműködésének nehézségeiről nem is beszélve. Mutyigyanús parkolási rendszer, humánpolitikai balhék, a Budapest Liget projekt szocialista támogatása Karácsony ellenében – nem csoda, hogy 2016-ban a Párbeszéd szóvivője, Tordai Bence egyenesen úgy fogalmazott: az MSZP elárulta az elveit.

„Az önző politikai egoizmust Karácsony Gergely testesíti meg Magyarországon”

Hírdetés

Karácsony Gergely közéleti cikkcakkjai fölkeltették az érdeklődésünket: a Medián munkatársa, majd Horn Gábor tanácsadója volt az MSZP-SZDSZ kormányok alatt. Alapítója a Lehet Más a Politika tömörülésnek, majd Bajnai Gordon hívására vezéralakja volt az LMP szétszakításának, amikor Schiffer Andrásra mondott olyanokat, amelyek mindennek nevezhetőek, csak hízelgőnek nem.

A sikertelen 2014-es baloldali összefogás után II. kerületi lakosként kinézte magának Zuglót, ahol elnyerte a polgármesteri tisztséget, de nagyon szorult helyzetben kell vezetnie a kerületet: a zuglói politikai helyzetet ismerők szerint Karácsony nem ura a döntéseknek, a nálánál jóval nagyobb pályás, a politikai szürkezóna befolyásos alakja, az MSZP-s Tóth Csaba a kerület igazi ura, ő tartja rajta a kezét a drága parkolási rendszeren és a közbeszerzéseken is. „Karácsony egy mosolygós jófiú a kerületben” – fogalmazott a Hirado.hu-nak egy helyi bennfentes.

Ahogyan föntebb is részleteztük, Karácsony sosem volt megbékélve az MSZP-vel, erre utal az a mondása is, hogy „jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt”. A 2014-es fiaskó után az Együtt-PM szövetség is kettévált, majd újra egybekeltek, azonban ez nem akadályozta meg Karácsonyt abban, hogy dacára az Együttel kötött együttműködésének, szövetségesének háta mögött egyeztessen az MSZP-vel arról, ő vezeti a szocialistákat a 2018-as választásokon. Holott tudta, hogy szövetségese, az Együtt – a 2014-es rossz emlékű baloldali összefogásból tanulva – elutasítja az együttműködést az MSZP-vel.

2017 végére így előállt az a helyzet, hogy Karácsony Gergely lehet az MSZP listavezetője. Önmagában már az furcsa, hogy egy közepes méretű párt nem tud a saját soraiból első embert találni, miközben vannak ott tapasztalt politikusok Molnár Gyulától Hiller Istvánon át Mesterházy Attiláig, és az is igazán különös, miért egy 1 százalék alatti párt vezetőjét kérik fel a szocialisták, hogy vezesse őket a 2018-as választásokon. A furcsaságok sorát pedig Karácsony személye zárja: mint a föntebbiekből kiolvasható, fiatal kora ellenére megjárt elég sok politikai tömörülést, aztán mindig hangos és intrikus szakítások mellett, kígyót-békát mondva korábbi szövetségeseire szakított aktuális bajtársaival.

Ezért a Karácsony-rejtély megfejtése érdekében egy, a politikában is jártas, pszichológus szakértő segítségét kértük, mondja el olvasóinknak, milyen személyiségjellemző áll az ilyen közéleti pályafutások mögött.

Politikai egoizmus

„Ő csak saját magára tud gondolni, minden áron elől lenni valahol” – fogalmazott a Hirado.hu-nak Karácsony politikai pályaívéről pszichológus forrásunk, aki ezt annyival egészítette ki, „ez gerinctelen politika”. „Ha létezik egoista politika, az a Karácsony Gergő” – mondta, majd a Hirado.hu fölvetésére, hogy úgy tűnik, üres egók feszülnek egymásnak a baloldalon a választók érdekeinek képviselete helyett, azt válaszolta, „a magyar baloldalon nem ezt gondolják, ők úgy gondolják, minden pártban ez van, ám ezzel hatalmasat tévednek. Azt gondolják Orbán is egy egoista, önmagát építő politikát folytat, de ez óriási tévedés, a miniszterelnök saját maga helyett a rá figyelő közösség érdekeit, vágyait, reményeit képviseli és azt testesíti meg. Sosem keveri össze a személyes céljait az általa vezetett közösség vagy éppen az ország céljaival, és legfőképpen nem helyezi a személyes céljait az első helyre, nem is így, nem ezen a nyelven beszél. Ez az óriási különbség.”

„Önmagukon kívül senkit sem képviselnek”

„A baloldali vezetők a saját személyes céljaikat összekeverik a közösségeik hosszútávú céljaival. Önmagukon kívül senkit nem képviselnek. Az egoizmus a politikai dezertálás egyik formája, mert a politika ugye a közösségért való szolgálatot jelentené. Amikor Karácsony elárul egy LMP-t, majd egy Bajnait, egy Együttet, akkor tulajdonképpen dezertál, és a politika ősfunkcióját, a politika éthoszát, értelmét árulja el. A jó politika ugyanis sosem önmagunkról, hanem az általunk képviseltekről szól. A politika esszenciája ezért nem az egoizmus. Karácsony pont olyan dezertőr, mint jelen pillanatban Vona Gábor, akik a legkeményebb harcok közepette dezertálnak korábbi bajtársaikat hátrahagyva azért, hogy az új emberek közül talán meggyőzhetnek műsokat, kövessék őket” – mondott sarkos véleményt az ellenzéki mezőnyről a névtelenséget kérő pszichológus.

Gondok vannak a politikusi önképpel

Felvetésünkre, hogy az egoista politikán a választók átlátnak, a pszichológus ellenvéleményt fogalmazott meg: szerinte „a választók egy darabig nem látnak át a szitán, nem mérlegelik egy-egy politikus képességeit, csak egy imázsképet látnak”. Szerinte ez az oka annak is, hogy a politikusi helyi értékkel és önképpel is gondok vannak idehaza, hiszen a választók nem kérik számon a felkészültséget a politikán: „lassan több miniszterelnök-jelölt van, mint ahány választópolgár, mindegyik elhiszi saját magáról, hogy képes ezt az országot vezetni. Holott miniszterelnöknek lenni a legkomolyabb felkészültséget és kompetenciát igényel, ami egyetlen ellenzéki szereplőben nincsen meg jelenleg” – fogalmazott.

„Képzelje el – hozott egy érzékletes példát –, hogy a Kremlbe kell utazni Magyarország 15 éves gázszállítási stratégiáját leegyeztetni, ugyanis a világpolitika ilyen tárgyalásokról is szól. Ott nem lehet remegő lábbal Putyinnal beszélni, mert a szemben álló tárgyalófél pillanatok alatt lenyomja az akaratát a torkunkon. Ennek megakadályozásához erő, felkészültség és személyes integritás kell, másképpen nem megy. A politika nem csak annyi, hogy elbohóckodunk itthon és kész. Ezért veszélyes az üres, fölkészületlen, és egoista politika” – fogalmazott a szakértő.

A világon kompetenciaharc is van a vezetők között: fogadni kell a kínai miniszterelnököt, tárgyalni kell Putyinnal, Junckerrel, Trumppal, akiknek megvannak a maguk érdekei, ráadásul több százmilliós, vagy éppen milliárdos lélekszámú nemzeteket képviselnek. Ide képességek, erő és felkészültség kell az egoizmus helyett – hangsúlyozta a Hirado.hu által megszólított pszichológus.

hirado.hu

The post Karácsony Gergely, a politikai egoista appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »