Kampányígéretnek is olcsó, ami a vereknyei hulladéklerakó ügyében zajlik

2021 novemberében megint úgy tűnt, hosszú évek téblábolása után valami talán végre elmozdul a vereknyei hulladéklerakó ügyében, amely évtizedek óta szennyezi a talajt és a talajvizet. A szocializmus idején ugyanis ellenőrizetlenül szállították ide (is) az akkor még Juraj Dimitrov Vegyi Művek szennyét. A több mint 120 ezer tonna veszélyes hulladék mindennemű szigetelés nélkül került ide, a Kis-Duna holtágába, és az emberi szervezetre rendkívül veszélyes mérgezőanyagok a bősi vízerőmű megépítése után a talajvízbe is bekerültek, veszélybe sodorva ezzel a legnagyobb kincsünket: a csallóközi ivóvízkészletet.

A megoldást bonyolította, hogy az érintett területek magánkézben voltak, és a tulajdonjog gyakorlását csak hosszas huzavona után lehetett felfüggeszteni, de volt legalább remény. Ígérték, hogy egy betonszarkofágot építenek a szennyezett talaj köré, ami az addigra a hulladéklerakótól már több kilométerre került szennyeződéseket ugyan nem kezelte volna, de legalább meggátolta volna a további szivárgást.

Ebben a helyzetben ugyanis minden nap számít.

A hajdanán nagy környezetvédő Budaj miniszter szöszmötölésének köszönhetően azonban semmi érdemleges nem történt azóta, itt-ott ugyan felszínre kerül egy-egy környezetvédő siráma, de általánosságban véve jó ideje már megint nagy a csend a vereknyei hulladéklerakó körül. Olyannyira, hogy időközben a telekkisajátítási határozat is érvényét vesztette, mert a benne meghatározott ideig a tárca nem fizette ki a telkek árát a tulajdonosoknak.

„A szemétlerakót fel kell számolni”

Kampányszélben azonban jókat lehet ígérgetni, csak egy hálás téma kell hozzá. És Dušan Velič, Remišová beruházási-, régiófejlesztési- és informatizációért felelős államtitkára, aki a Za ľudí, a KHD, a Sme rodina és a Magyar Fórum jelöltjeként célozta meg Pozsony megye elnöki székét, úgy tűnik, éppen ebben a témában véli megtalálni magát. Keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a vereknyei szemétlerakó ügye olyan probléma, amely közvetlenül érinti a Csallóközt is, amely tudvalevőleg ivóvízkészletünket rejti a föld mélyén.

Ezért aztán ez ügyben rendkívüli állapot kihirdetését szorgalmazná.

„A vereknyei hulladékerakót fel kell számolni és el kell távolítani” – jelentette ki Velič a sajtótájékoztatón, és ez ügyben a környezetvédelmi miniszterrel is találkozni szeretne, hogy a hulladéklerakó ügyére azonnali megoldást találjanak, és megtárgyalásra a kormány elé terjesszék azt. Apám erre szokta mondogatni, amíg élt: feltalálta a spanyolviaszt. Nos, arról nem beszél az államtitkár, vajon eddig miért nem csipkedte sem ő, sem senki más magát Vereknye ügyében abból a kormányból, amelynek jómaga is a tagja. Mindenki tudja, feltehetően a kormánytagok is, mennyire fontos az ivóvíz a jövő generációk számára, valahogy mégsem érzett senki valódi késztetést arra, hogy bármit – még ha részmegoldást is, de – tegyen az ügyben. Az olcsó ígérgetéseken meg már rég túlvagyunk.

A rendkívüli állapot nagyon alkalmas eszköze a folyamatok felgyorsításának, de némelyek módosítására is”

Hírdetés

– véli Velič, aki szerint ezt-azt 2016 óta már tettek a vereknyei hulladéklerakó ügyében, de a dolgok nagyon lassú ütemben haladnak előre. „Körülbelül százmillió köbméter vizet szennyeztünk be ezalatt az idő alatt. Többet már nem engedhetünk meg magunknak, nincs mire várni” – tette hozzá.

„A vereknyei szemétlerakó ügyét a jelenlegi kormány állította le”

A Szövetség Országos Tanácsának elnöke, Sólymos László korábbi környezetvédelmi miniszter, akinek a hivatala idején sikerült a telekkisajátításokat legalább papíron tető alá hozni, kijelentette, a vereknyei szemétlerakó egyike azoknak a környezeti terheknek, amelyek kármentesítését a jelenlegi kormány leállította.

Mégpedig úgy, hogy semmilyen más alternatívát nem kínált, egyszerűen lesöpörte az asztalról a korábban javasolt megoldásokat.

Mi a vereknyei ipari hulladéklerakónak is rengeteg munkát szenteltünk, azzal a céllal tettük ezt, hogy megtaláljuk a lehető legjobb megoldást. A projekt el is készült, túljutott a jóváhagyásához szükséges véleményezési eljáráson, elkészült a környezeti hatásvizsgálat, és úgy tudom, a kivitelezési eljárás is lezárult” – írta a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Sólymos.

Mint mondta, a projekt finanszírozása biztosított, a jóváhagyás megszületett. A kormány befejezhetné az előző választási időszakban elkezdett munkát.

Ehelyett a kabinet egyik államtitkára rendkívüli állapotot akar kihirdetni. „Nem igazán értem, miért. A jelenlegi kormány tétlensége már nem számít rendkívüli állapotnak. Viszont a már két éve tartó tétlensége újabb két év szennyeződést jelent. Tényleg meg kellett várni a megyei választásokat, hogy a kormány Vereknyét is észrevegye?” – teszi fel a költői kérdést Sólymos László.

Pozsony megye Velič kijelentésire reagálva válaszában kifejtette, „az ökológiai időzített bombának” számító

vereknyei hulladéklerakó kármentesítése teljes mértékben az állam, vagyis a környezetvédelmi minisztérium kezében van.

„A megye örül, hogy a közelgő megyei választások jelöltjei fokozott érdeklődését mutatnak ennek a problémának a megoldása iránt, ám azt javasolja, hogy tiltakozó akcióikat a környezetvédelmi tárca épülete elé helyezzék át” – jelentette ki Michal Feik, Pozsony megye kommunikációs osztályának igazgatója. A megye ugyanakkor kétli, hogy a rendkívüli állapot kihirdetése segítene a folyamat felgyorsításában. Azt is kijelentette, hogy a jelenlegi megyeelnök, Juraj Droba már jó ideje szorgalmazza a probléma megoldását.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »