Ladislav Kamenický (Smer-SD) pénzügyminiszter visszautasítja a könyvek áfaemelésével kapcsolatos negatív kampányt a személye ellen. A kormányülés után rámutatott: szándékosan félreértelmezték a konszolidációs intézkedésekről szóló keddi (szeptember 17-i) sajtótájékoztatón elhangzott szavait.
„Azt mondtam, az elemzés azt mutatja, hogy a magasabb jövedelműek több pénzt költenek könyvekre. Soha nem mondtam, hogy az alacsonyabb jövedelműeknek nincs szükségük könyvekre” – hangsúlyozta. Elhatárolódott azoktól a megjegyzésektől, amelyek szerint nem érdekli a művelődés.
„Én vagyok az első, aki a lehető legkisebb adóterhet szeretné a könyvekre, és én vagyok az első, aki a lehető legműveltebb társadalomra vágyik” – jelentette ki. Kiemelte, hogy a tankönyvek áfáját tízről öt százalékra csökkentették.
A koalíció 2,6–2,7 milliárd eurós konszolidációt tervez. Az áfa alapkulcsa a jelenlegi 20 százalékról 23 százalékra emelkedik
Kifejtette: a konszolidációs intézkedések során az volt a prioritás, hogy az alacsony jövedelmű csoportokra minél kevesebb negatív hatást fejtsenek ki.
„Tegnap majdhogynem olyan képet alakítottak ki, hogy a család eltartásával foglalkozó embernek az a legnagyobb problémája, hogy nem mehet be egy kávézóba egy lattéra és könyvet olvasni. Nem, ez nem probléma. Az emberek az élelmiszer, a gyógyszer és az áram árával foglalkozna… Ott mindenhol csökkent az áfa” – emlékeztetett.
Elutasítja, hogy az előző kormányokban az államháztartásért felelős személyek kritizálják az intézkedéseket. „Ők aztán gondoskodtak arról, hogy az egész Európai Unió legrosszabb államháztartását örököljük, ugyanis pénzt pazaroltak és turbó eladósodást okoztak” – zárta szavait.
„Nekünk kell kifizetnünk azt a számlát, amit itt hagytak. Ezért kell meghoznunk ezeket az intézkedéseket” – tette hozzá.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »