K�zel 40 �vet �lt �rtatlanul b�rt�nben egy kaliforniai f�rfi

Szabadon engedtek egy kaliforniai börtönből egy gyilkosság vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt férfit, akiről 38 év után kiderült, hogy ártatlan az ügyben.

A 69 éves Maurice Hastings pénteki Los Angeles-i sajtótájékoztatóján azt mondta, nem lett megkeseredett ember, előre néz, élvezni akarja az életet.

George Gascón kerületi ügyész elmondta, végül DNS-vizsgálattal tisztázták Hastings ügyét, amelyben korábban "szörnyen igazságtalanul" jártak el.

Hírdetés

A férfira 1988-ban szabtak ki életfogytiglani börtönbüntetést egy harmincéves nő öt évvel korábbi elrablása, megerőszakolása és meggyilkolása miatt. Hastings már 2000-ben DNS-vizsgálatot követelt. Ügyére később a Los Angeles Innocence Project nevű szervezet figyelt fel, amely azon fáradozik, hogy ártatlanul elítéltek ügyét tisztázzák DNS-vizsgálatokkal.

Tavaly júniusban mutatták ki, hogy az elítélt Maurice Hastings DNS-mintája nem egyezik a holttesten talált DNS-nyomokkal. A minták alapján most egy adatbank segítségével sikerült felderíteni azt is, hogy a gyilkosságot feltehetően egy másik, emberrablásokért és nemi erőszakért elítélt férfi követhette el, aki viszont 2020-ban meghalt.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »