Késekkel felfegyverkezett bűnözőt fogtak a Szent Péter téren – az ukrán frontot is megjárta

Késekkel felfegyverkezett bűnözőt fogtak a Szent Péter téren – az ukrán frontot is megjárta

Késekkel felfegyverkezett férfi próbált elvegyülni a tömegben a Szent Péter téren a pápai audiencia alatt, kiderült róla, hogy New York állam egyik veszélyes, körözött bűnözője, valamint az ukrajnai frontot is megjárta – hozták nyilvánosságra az olasz hatóságok csütörtökön.

A gyanús férfira az olasz rendőrök figyeltek fel a tér Rómához tartozó részén. Átengedték a térre vezető fémdetektoros ellenőrzésen, de a civilben dolgozó biztonságiak követték, és amikor megpróbált elvegyülni a hívők tömegében, feltartóztatták. Ellenállt, de nem tudott megszökni.

A motozás során három darab kétélű kést találtak nála, amelyek hosszúsága elérte a húsz centimétert. Az eset április 10-én történt, de a hatóságok csak most hozták nyilvánosságra.

A Szent Péter téren éppen a szerdánként szokásos szabadtéri audiencia zajlott, amelyen jelen volt Ferenc pápa, a tér pedig tele volt emberekkel.

Hírdetés

Mint kiderült, az 54 éves férfi Moises Tejada, aki a tizenkét legveszélyesebb bűnöző körözési listáján szerepel New York államban.

Eddigi kihallgatásain Moises Tejada azt mondta, hogy Ukrajnából, pontosabban a háborús frontról érkezett Olaszországba. Telefonján ezt bizonyító felvételeket találtak, melyeket katonatársaival készített.

A hatóságok információi szerint a férfi tíz napja érkezett Rómába: útleveléből az derült ki, hogy Kijevből Moldován keresztül tette meg az utat.

Tejadáról annyit tudni, hogy hazájában ingatlanügynököket ejtett túszul és rabolt ki, majd 2022 februárjában távozott az Egyesült Államokból, ahonnan Ukrajnába utazott.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »